Törekedni az összefogásra

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége a Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából, keresztyén egyházak és szervezetek idei felhívását megerősítve, a következő nyilatkozatot teszi:

A Kárpát-medencei magyar református egyházak, egyházkerületek és egyházmegyék tanácskozó testülete, a Generális Konvent 2012. június 19-20-i ülésének zárónyilatkozatában a testület úgy határozott, hogy június 4-ét, a Nemzeti Összetartozás Napját felveszi a magyar reformátusok számára javasolt jeles napok sorába. A Konvent a nyilatkozatban kérte a gyülekezeteket, hogy a presbitériumok döntése alapján harangozzanak mind május 22-én, a Magyar Református Egység Napján, mind június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján.

harang.jpg

Fotó: Kalocsai Richárd

A Magyarországi Református Egyház Zsinati Elnöksége a fenti nyilatkozatot megerősítve arra kéri a magyarországi református gyülekezetek presbitériumait, hogy lehetőségeikhez mérten idén is szólaltassák meg harangjaikat – május 22-én Kárpát-medencei egységünkre, június 4-én pedig a trianoni évfordulóra emlékezve.

Krisztus a jövő, együtt követjük Őt!

Budapest, 2020. február 28.

Testvéri köszöntéssel:

Bogárdi Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnöke

Huszár Pál főgondnok, a Zsinat világi elnöke