Töretlenül az evangéliumért

Havas Gábor és Kulifay Albert A Soli Deo Gloria szövetség története című tanulmányukban felidézik: az SDG 1921-es megalakulása nem volt előzmény nélküli, Sárospatakon már 1909-ben elhatározták a Magyar Keresztyén Diákmozgalom létrehozását. A második világháború után a budapesti teológiai diákok kezdtek el olyan új szövetség alapításán gondolkodni, amely szoros bibliai közelségben marad, és az ország valamennyi teológiáját felöleli.

„Te pedig a munkának terhét hordozzad, mint Jézus Krisztus jó vitéze” – hívogatta a Pál apostoli idézettel 1921 júniusában a négy református egyházkerület teológiai akadémiai hallgatóit a Somogykilitibe szervezett teológuskonferencia. Ott terjesztette elő az akkor huszonegy éves Töltéssy Zoltán a kizárólag református, kálvinista alapú diákszövetség megalakítását, egyúttal ismertette programját is. Az új egyesület nevének az egyik fontos reformátori hittételt választották: „Soli Deo gloria”, azaz „Egyedül Istené a dicsőség”.

Egy évvel később a Sárospatak melletti falvak adtak otthont a frissen alakult társulás táborának, a következő esztendőben pedig a bibliafordító Károli Gáspár egykori szolgálati helyén, Göncön tartottak nyári tábort. Akkor kezdett formát ölteni az őket jellemző tábori struktúra: Töltéssy Zoltán javaslatára kiscsoportos bibliatanulmányozás, beszélgetések és közös imádkozás egészítette ki a plenáris előadásokat.

Az 1924-es esztendő újabb lendületet adott a növekedésnek: az SDG kilépett a teológiákról, és nyitott a főiskolások, egyetemisták felé. Elkészült a szövetség alapszabálya is, amelyet jóváhagyott a református egyház legfőbb kormányzó testülete, az Egyetemes Konvent is, kidolgozták a nevelés evangéliumi elveit és ajánlható gyakorlati módszerét. Létjogosultságukat és az általuk vallott kálvinista szemlélet népszerűségét mi sem példázza jobban, mint hogy 1925 nyarán már négy jelentős találkozót tartottak. A zánkai sátortábor abban az évben százötven diákot fogadott, ott kerültek elő és lettek az SDG konferenciáinak állandó témái a magyarság sorskérdései olyan társadalmi problémák mellett, mint az alkoholizmus, a vérbaj vagy az öngyilkosság. Havas Gábor és Kulifay Albert tanulmányukban így összegezik a szövetség első pár évét: a mag jó földbe került, megfogant, szárba szökkent. A jézusi példa bevált.

1925-ben indították el a Református Diákmozgalom című lapot, és a szervezeten belüli diákszociális osztályt, amely a sokszor nyomorgó diákokon igyekezett segíteni például ebédeltetési akciókkal. Budapesti és vidéki református családok láttak vendégül rászoruló tanulókat, a nélkülözőket az SDG ruhával, pénzsegéllyel is támogatta, illetve református kollégiumokat és tanoncotthonokat létesített számukra.

Ekkor már – Töltéssy Zoltán elnök javaslatára – önálló konferenciatelep létrehozására törekedett a mozgalom, végül 1928-ban két telket vásároltak Balatonszárszón, ezek váltak a nyári táborok állandó helyszínévé. Térnyerésüket jól mutatja, hogy 1931-re már öt-hat ezer középiskolást, illetve egyetemi és főiskolai hallgatót értek el. A harmincas évek elején az Egyetemes Konvent befogadta (egyházi szóhasználattal: bekebelezte) az SDG-t, az új főtitkárt, az Egyesült Államokban tanult Pap Bélát így már Ravasz László püspök nevezte ki.

Az ő idejében váltak kiemelt témákká a szövetség konferenciáin a korszak lényeges társadalmi és közéleti kérdései. Az 1940-es évektől kezdve, amikor a szervezetnek már csaknem tízezer tagja volt, Soós Géza töltötte be az elnöki tisztséget. Pártolta a nyugati demokráciát, hasonlóan képzelte el a jövő Magyarországát is, amely igen idealista jövőkép volt a háború előtt álló országban. Miután 1941-ben Magyarország a németek oldalán belépett a háborúba, a szárszói nyári konferenciák a rendszer ellenzékének teremtettek találkozási lehetőséget.

Innen mondhatni egyenes út vezetett a legendás szárszói találkozó, a Magyar Élet Konferenciája néven ismertté vált eseményhez, amelyen a háború utáni Magyarország társadalmi és politikai helyzete volt a középpontban. Ezen hatszáz fiatal vett részt a társadalom minden rétegéből: diákok, parasztok, ipari munkások, pedagógusok és számos felekezet papjai, lelkipásztorai. A visszaemlékezések szerint mind az előadók, mind az igen aktív hozzászólók között eleven dialógus alakult ki, és éppen a vita adta meg a nem mindennapi összejövetel különlegességét. „A legnagyobb vitát kétségtelenül a »nemzeti« szocializmus és a »nemzetközi« szocializmus közé szorult szerencsétlen ország kiútkeresése váltotta ki” – írja tanulmányában Havas Gábor és Kulifay Albert.

A háború után, 1946 nyarán újra tartottak konferenciát Balatonszárszón, szoros együttműködésben a Keresztyén Ifjúsági Egyesülettel. A tanácskozáson ismét jelentős számban vettek részt fiatalok. Az egyházban megalakult az Országos Missziói Munkaközösség, ebbe betagozódott minden egyházi missziói szervezet, köztük az SDG is. Ám egyre veszélyesebb volt az uralomra jutott ateista világnézettel bármi más elgondolást szembeállítani vagy fenntartani. 1949-ben, utolsó közgyűlésén a Soli Deo Gloria Szövetség kimondta feloszlását azzal, hogy vagyona, országos központja, internátusai és a szárszói konferenciatelep is a református egyház tulajdonába került.

Hiába vette el az államhatalom az immár egyházi tulajdonba került szárszói központot, annak örökségét nem törölhette el. A kommunista rendszer 1983-ra már enyhült annyit, hogy a Magyarországi Református Egyház Zsinati Levéltára attól kezdve minden évben háromnapos konferenciát szervezett Szárszón, a régi találkozókra emlékeztető templomban és a gyülekezeti teremben.

A rendszerváltás utáni években egy siófoki konferencián református diákok, név szerint Szabó János, Balássy András, Kulcsár Csongor, Váczi Éva, Kohán Péter, Lázok Orsolya, Cseh Valéria, Szabó Ferenc, Fehér Annamária, Reményi Anikó és Kiss Noémi újraalakították a szövetséget, amely Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom néven viszi tovább az elődszervezet szellemi örökségét, evangelizációs gyakorlatát és célját: együtt haladni Isten megismerésének útján.

Az 1994-ben újraalapított, idén harmincéves szervezet elnöke Németh Tamás iskolalelkész. Három éve kérték fel a mozgalom vezetésére. Diákként már átélte, mit jelent SDG-snek lenni. – Gimnazistaként is azt az útravalót kaptam, hogy a kortársaimat, iskolatársaimat szólongassam, és emberhalász módjára próbáljam őket az Úrhoz vezetni, velük tanítványi közösségben lenni – tekint vissza a lelkipásztor.

Az SDG ma a református középiskolásokat szólítja meg, ők már érettebbek, összetettebb az identitásuk, szívesen szolgálnak egymás körében. – Ha a közösségi élet szervezéséről van szó, a legjobb meglátások gyakran a középiskolásoktól érkeznek – osztja meg tapasztalatát a szervezet elnöke. Éppen ezért indították el már tíz évvel ezelőtt a vezetőképzőt, ahol az egyes gimnáziumokban szolgáló, hitre jutott, megtért diákokat képzik arra, hogy a maguk egyházi iskolájában megszervezzék a diákköröket. – Ezeket hívták régen alapcsoportoknak, mi is használjuk ezt a kifejezést. A pásztoroláson és a tanítványozáson kívül számos szolgálati lehetőséget nyújtunk a középiskolásoknak, például a találkozóink programjainak megvalósításában is közreműködnek – mondja Németh Tamás.

A középiskolások segítsége szükséges a százfős tavaszi találkozó és az adventi csendeshétvége megszervezéséhez, de nélkülük nem tudtak volna háromszáz embert megszólítani a tavalyi Csillagpont alatt sem. – Az SDG-s diákok nélkülözhetetlenek az idén szintén harmincéves bibliaversenyünk megtartásában is – állítja Németh Tamás.

Az SDG érdeklődése elsősorban a református középiskolák felé irányul. Ezek jelentős százalékában működnek már a szervezet alapcsoportjai. Az eddig kimaradt keveseket igyekeznek felkeresni, bár az elnök szerint ma már nemcsak ők keresik a találkozás lehetőségét, hanem sokszor az intézmények kérik fel a mozgalmat, látogassák meg őket.

Ebben az évben eddig már tíz középiskolába jutottak el, az intézmények leginkább csendesnapokra hívják az SDG-s szolgálókat, idén eddig például Neszmélybe, Mezőtúrra és Tatára. – Hálásak vagyunk, mert nekünk mindig élmény, ha az evangéliumot diákoknak hirdethetjük. A tatai református gimnáziumban az áhítaton szolgáltunk, majd egész napos folyosói akcióval készültünk a diákoknak. Szívesen alkalmazkodunk az iskolai adottságokhoz: az órák közötti szünetekben a folyosókra helyezett társasjátékokkal, csoportos játékokkal lepjük meg az álmos gimnazistákat, és igyekszünk őket felrázni, jó értelemben „megbotránkoztatni”. Egy tízperces szünet alatt is lehet evangéliumi üzenetet közvetítő játékot játszani. A célunk az, hogy minél aktívabban, akár szünetben, akár tanítási órán kapcsolatot létesítsünk a diákokkal – részletezi Németh Tamás.

– Önkénteseink és szolgálóink többségének van karizmája arra, hogy a diákokkal gyorsan és jól kapcsolatot tudjanak létesíteni, és tapasztalatot is szereztek már, hogyan kell, hogyan érdemes a társaikhoz szólni. Így meg tudjuk őket hívni a magunk körébe. Folyamatosan keressük annak a lehetőségét, hogy olyan iskolákat is megkeressünk, ahol még nem elég aktív az SDG-s közösség – tájékoztat a lelkipásztor.

Az újraalakult szervezet állandó programjai közé tartozik a szárszói tavaszi találkozó, amelyen idén az újraalapítás harmincadik évfordulóját is megünnepelik. – Történelmi hagyomány és érzelmi ragaszkodás is részünkről a helyszínválasztás, amely 1928-tól 1949-ig az SDG tulajdonában volt, ezért mindig Balatonszárszón tartjuk a tavaszi találkozót. Ezeken mindig egy témát fejtünk ki a fiataloknak a nyelvezetükhöz, életkori sajátosságaikhoz igazítva. Törekszünk arra, hogy az áhítatok ne tömör előadások legyenek. Ezen a tavaszon az élő Ige éve inspirálta a témaválasztásunkat, a 119. zsoltárból: „Eleveníts meg Igéddel!” Ennek a jegyében fogunk arról beszélgetni, mit jelent számukra az Ige megelevenítő ereje, hogyan van jelen az életünkben, hogyan használjuk, miként fejthet ki hatást a mindennapjainkra.

A lelkipásztor beszámol egy örömteljes eseményről is: sok év után idén nyáron először szerveznek újra nyári tábort. Több mint egy évtizeden keresztül ugyanis tábor helyett nyári zarándoklatot tartottak református vidékekre, ezeket a diákokkal bebarangolhatták.

Az SDG nagyobb találkozói rendre százon felüli létszámmal zajlanak, ideértve az adventi csendeshétvégét is, amelyet mindig egy kollégiummal ellátott református középiskolában tartanak. – A hagyomány szerint az első adventi hétvégén tartott csendeshétvégén inkább a lelkiségen van a fókusz, kevésbé interaktív, nincs annyi előadás és szeminárium, mint mondjuk a tavaszi találkozón.

– Az április 20-i ünnepségre szeretettel hívunk és várunk minden jelenlegi és egykori SDG-tagot – intéz felhívást Németh Tamás. – Diákmozgalmunk 1994 óta áll fenn, így hosszabb ideje létezik, mint az 1921 és 1949 közötti első szakaszában. Ezzel semmiképp nem akarjuk lebecsülni elődeink érdemeit, akik nem is önszántukból hagytak fel szolgálatukkal, csupán jelzésértékű, hogy bár a szolgálói körben a tagok kicserélődhettek, a cél változatlan maradt.

A lelkipásztor szerint az SDG újraalapítása óta felnőtt az a generáció, amelynek gyermekei most járhatnak egyházi iskolába, és a szüleikhez hasonlóan ők is kapcsolódhatnak az SDG-hez.