Törvényalkotás, jövőkép, kitüntetések

November 14-én és 15-én tartják a Magyarországi Református Egyház (MRE) XIII. zsinati ciklusának tizenharmadik ülését, november 13-ára pedig a Zsinati Tanácsot hívták össze. A Zsinatról élőképes közvetítést adunk.

Szerdán az MRE gazdasági ügyekben illetékes legfelsőbb szintű szerve, a Zsinati Tanács ülésezik, megvitatja az MRE gazdálkodásának első tíz hónapjáról szóló beszámolót, a jövő évi költségvetés tervezetét, valamint egyéb pénzügyi kérdésekkel is foglalkozik, mint a hittanoktatási támogatása.

A testület véleményezi a Zsinat elé kerülő, az MRE gazdálkodását érintő jogszabályok tervezett módosítását, a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló javaslatot, valamint meghallgatja a közegyházi intézmények és a szociális területen bevezetett monitoring-rendszer működéséről szóló beszámolókat.

Készülő törvények, átalakítások napirenden

A Zsinat csütörtöki és pénteki ülés középpontjában a törvényalkotási munka áll. Első olvasatban tárgyalják a készülő diakóniai törvényt, valamint az új, egyházi bíráskodásról szóló törvényt, de szükségessé vált az MRE gazdálkodásáról szóló és az egyházi oktatás különböző területeit szabályozó törvények módosítása is.

 

Emellett a Zsinat több évtizedes hiányosságot készül pótolni azzal, hogy jogszabályait felülvizsgálja a Leuenbergi Konkordia szellemében. A negyven éve kötött megállapodás sokat javított a református és evangélikus felekezet kapcsolatán Európában.

A lelkészi nyugdíjrendszer átalakítását célzó javaslat mellett napirendre kerül az Egyházi Jövőkép Bizottság (EJB) által kidolgozott cselekvési terv is. Az EJB a gyülekezetek és az egyházi intézmények által kitöltött egyházi jövőkép-kérdőívre és az egyházszociológiai kutatásra építve fogalmazta meg javaslatát.

Több tisztségviselőt is választ a Zsinat: lemondás miatt megüresedett zsinati tanácsi és gazdasági bizottsági tisztségeket töltenek be szavazással, valamint megerősíthetik tisztségében a Doktorok Kollégiuma (DC) idén megválasztott főtitkárát.

Emellett ünnepélyesen átadják a DC és a Kálvin Kiadó kitüntetéseit, valamint a zsinati alapítású díjakat. Méltatják az év könyvét, és elismerik a lelkiismeretesen végzett tanítást, diakóniai munkát és teológiai munkásságot.

A zsinati ülésről élőképes közvetítést adunk és részletes szöveges tudósítással is jelentkezünk.

reformatus.hu