Ügynökök közé keveredett megfigyelt

Mi volt az első gondolata, amikor meglátta a nevét egy hatos kartonon?
Először lestem, hogy mi ez. Butaságnak tartottam az első pillanatban, aztán rájöttem, hogy ez attól sokkal keményebb dolog.

Hogy kerülhetett az ön neve oda?
Volt egy Szűcs nevű férfi, aki 1986-ban próbált bejárni hozzánk Kistokajban, és a harmadik vagy negyedik alkalommal elhajtottam. Ennyi történt. Nem mondott ő semmi konkrétat, csak hogy legyünk már jóban és kvaterkázzunk. Nem tudom, hogy iszogatni akart vagy beszélgetni, de volt egy rendőrtiszt, aki Kistokajban építkezett, és úgy mutatkozott be, hogy egyházügyekkel foglalkozik. Utólag gyanítom, hogy ő lett rám állítva. Akkor került szóba, hogy esetleg megyek Kanadába szolgálati ügyben. A feleségem, tulajdonképpen még a menyasszonyom, külkeres volt, állandóan jegyzőkönyvet kellett írni a megbeszélésekről, ezért volt állandó belügyesük. Ő mondta neki, hogy már emlegettek engem, mint a vőlegényét, és hallotta, hogyha összeházasodunk, akkor majd megyünk Kanadába. Valami ezzel kapcsolatos szándék lehetett mögötte. Engem az ég világon semmire nem kért ez a fazon, csak hogy legyünk jóban. Mondtam neki, hogy nem leszünk jóban. 1986-ban jártunk, nem vettük komolyan, nevettünk ezen. Azt is érzékelte az ember, hogy kicsit felette áll ezeknek a rendőröknek: például annak ellenére nem tudta az illető leírni a klerikális szót, hogy ő volt a klerikálisok megfigyelője.

Elképzelhető, hogy egyéni szorgalomból cselekedett.
Szerintem nem. Nyilván pénzt kapott, kiadták neki, hogy most be kell szervezni egy-két embert, akkor ez volt a házi feladat. Aztán ő maga se vette ezt már komolyan 1986-ban. Ismerték a faluban és ismerik is. A nagyobbik lánya a szomszédom gyermekének volt osztálytársa, barátnője. Később ez az ember elvált, aztán, amikor Miskolcon voltam lelkész, láttam sokszor a kis nejlonszatyorjával a Tisza pályaudvar melletti hajléktalanszállónál, állítólag hajléktalan lett. A lényeg, hogy csinálták ezek a pénzért, de maguk se vették igen komolyan már 1986-ban, de a fene se gondolta volna, hogy ez marad utána. Az is döbbenetes, hogy milyen címek vannak a hatos kartonon. Lakcímként Tiszapalkonya szerepel, ahol én 1979 szeptemberétől 1980 májusáig voltam exmisszus teológushallgatóként. Utána voltam Miskolcon, a püspöki hivatalban és Kistokajban. És megjelenik egy másik cím is kézzel a kartonra írva: Budapest, Lupény utca. Ez a pasaréti református templommal szemben van, a nővéremék laknak ott, és gyakran megfordultam náluk. A pasaréti ifiben is sokszor jártam, nagy valószínűség szerint megfigyelt voltam, különben hogyan került volna a kartonra, sosem voltam oda bejelentve?! De az igazán érdekes az, hogy hogyan lettek kiadva ezek a kartonok, és miért most? A személyiségi jogokkal mi a helyzet? A magyar állam adta ki ezt, közönséges jogfosztást elkövetve. Hogy tudok ellene védekezni? Sehogy. Nem vizsgálták meg előtte, hogy mi van benne, hanem kidobnak bennünket, hogy koncoljátok fel, lincseljétek meg! Mert most lelki lincselés megy. Szörnyűséges dolog ez olyan tekintetben, hogy például a nővéremet a kartonon szereplő cím alapján már megkeresték, és elég furcsa dolgokat mondanak.

Hogy értsük, hogy furcsa?
Úgy, hogy nem a legszebb dolgokat. Az egész egy nagyon csúnya ügy, ki lettünk szolgáltatva a csőcseléknek. Kőkeményen más politikai oldalhoz sorolható családból származom, volt is sok gondunk belőle, a szüleimnek annak idején a szocialista elvtársak nem voltak éppen a barátai.

Úgy gondolja, hogy itt a kapkodás volt a probléma, vagy már az is hiba, hogy megpróbálták nyilvánosságra hozni a kartonokat?
Szerintem tudták, mit csinálnak. Mindnyájan tudtuk és tudjuk, hogy az érdekes, fontos emberek papírjait már rég kiemelték, eltüntették. A feltételezett kétszázezerből ötvenezer akta maradt. Mindenki tudta, hogy már csak azok a papírok maradtak, amelyeknek nem volt jelentősége, amit otthagytak, hogy nesztek, rágjátok egymást, fertőzzétek tovább a magyar társadalmat. Ennyi az egész. Csak borzasztó dolog, hogy a hét gyermekem most mivel szembesül. De a teológián is tanítottam, Sárospatakon, a tanítványaimnak is mondhatják, hogy a tanárotok ez meg az volt. Ungváry Krisztián azt mondja, hogy ezt nem lehetett másképp. Hát akkor szólt volna nekem, segítettem volna a nagy történésznek, hogy lehet ezt másképp is csinálni. Ötvenezer akta, ha igaz, amit mondanak. Mondja már, mi az az ötvenezer? Segítettem volna, szóljon, átnézzük. Egyébként is kódok vannak rajta, és rajta van az is, hogy engem kizártak. Jelzés van, hogy nekem nincs semmi munkanaplóm, arra is volt valami kódszám, akinek volt. Szerintem tudatos politikai döntés volt az összes hatos karton nyilvánosságra hozatala. De én félresöpröm már a politikát, ennyi idősen megértem rá, hogy lássam, abban milyen furcsa játékok vannak.

Mit lehet egy ilyen helyzetben tenni? Egyénileg vagy általánosságban mi lehet a következő lépés?
Nézze, engem sem a püspököm, sem az esperesem nem keresett meg, egyikük sem szólalt meg az ügyben. A Zsinatról nem szóltak, holott előre kellett volna készülni erre. Mindenki el van foglalva itt az egyházi választásokkal. Meg lehet itt a genderkérdéssel meg más butaságokkal foglalkozni, de ilyenekre nem figyel a református egyház és a mi hivatalosaink, hogy itt egy kőkemény támadás lesz. Ezért mondom, hogy nem szívesen nyilatkozom a reformatus.hu-nak sem. Mondja már, mi értelme van?! Mert azt megtehették, hogy amikor elmentem nyugdíjba, hiába fizettem hatvanöt év után is kőkeményen a nyugdíjfenntartást, nem számolták bele a nyugdíjba. Olyankor nem vagyunk lelkészek. Most ilyenkor mit tudunk csinálni? Én adjak tanácsot az egyháznak és a püspöknek, meg az egész közegyházunknak? Mert erre se készültünk fel, aztán csodálkozunk utána, hogy szép csöndesen elfogyunk. Nem védjük meg magunkat, hanem a butaságokkal foglalkozunk. A lányom a nyilvánosság elé vitte, mert ez az egyetlen lehetőség, és még jogi lépéseket, amit lehet esetleg, megteszek. És vagyok annyira huncut, hogy például a TASZ-tól kérjek jogi segítséget. Ma olyan a helyzet, és erre a nagypolitika rájátszik, hogy egyedül vagyunk, és nagy bajban van az ember, ha nincs normális családja. Hála Istennek az én családtagjaim mellettem vannak.