„Mert nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk” – ezt a sárvári templom mennyezetén található mondatot választotta beiktatási Igéjének Szentgyörgyi László esperes. A lelkipásztor már huszonhét éve szolgál a dunántúli városban, ahol korábban kevésen múlt a gyülekezet fennmaradása. Úgy véli, hogy sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy választhatnánk a könnyebb utat, de ha megmaradunk az Ige igazsága mellett, akkor az Úristen megadja az erőt és a lehetőségeket. Esperesként rögtön ilyen helyzet elé állította Isten, hiszen az egyházmegyében a gyülekezetek harmadában kell lelkészt választani.
Lelkészből esperes. Ez nagy változást, vagy hasonló szolgálatot jelent?
Bizonyos értelemben hasonló, főleg egy ilyen kis egyházmegyében, mint a mienk, ahol az ember eleve ismeri a többi gyülekezetet is a kis létszám, illetve a közelség miatt. Ugyanakkor más, hiszen az ember hirtelen egy helyett tizenhét egyházközségért lesz felelős.
Őrségi egyházmegyének nevezzük, de nem csak az Őrségre terjed ki. Mekkora területet fed le az egyházmegye, és hány református hívőről beszélhetünk?
Az Őrségben van néhány tradicionálisan református falu, ezen kívül pedig Vas és Zala megyei városok tartoznak ide, úgy is neveznek bennünket, hogy a városok egyházmegyéje. A tizenhét gyülekezetünk közel fele városi. A reformátusok száma pedig attól is függ, hogy kit számítunk ide, de öt- és nyolcezer közötti létszámról beszélhetünk.
Az egyházmegyéről az elmúlt időszakban lehetett olyan információkat hallani, hogy nem volt egyszerű a helyzet az esperesválasztással és más ügyekben sem. Mi volt a nézetkülönbségek oka, és hogy sikerült ezt megoldani?
Az esperesváltás nem nézetkülönbség miatt történt, hanem az elődöm elérte a hetvenéves életkort, és a törvényeink szerint ilyenkor kötelező nyugdíjba vonulni. Így 2024. november elsejétől főjegyzőként én vittem tovább az ügyeket, aztán év elején az esperesválasztáson mellettem döntöttek a testvérek.
Akkor nem volt semmilyen ellentét az egyházmegyében?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy korábban nem feltétlenül minden vitát és nézetkülönbséget sikerült a leghatékonyabb módon és a legemberibb módon rendezni. Azon vagyunk, hogy ezek a problémák megoldódjanak. Úgy tapasztalom, hogy elindultunk a javulás irányába.
Milyen nehézségekkel, kihívásokkal néznek szembe az őrségi egyházmegyében élő reformátusok?
Döntő többségük ezen a vidéken beköltöző, ez azt jelenti, hogy a tágabb családjuktól távol kerültek. Sokkal nehezebb így gyökeret verni, bekapcsolódni egy közösségbe. Gond az is, hogy kifejezetten szórványban vagyunk ebben az egyházmegyében, a számosságot, a nagyobb erőt ritkán tudjuk megélni gyülekezeti szinten, ez elsősorban egyházmegyei vagy ennél magasabb szintű rendezvényeken, istentiszteleteken sikerül csak.
Említette a szórványt, de a városok egyházmegyéje elnevezést is. A kettőt hogy értsük együtt?
A saját példámat mondom: Sárvárhoz ötvenhat település tartozik, ezek felében nem is tudunk reformátusról, ezekben a helyiségekben soha nem volt sem egyházi ingatlan, sem gyülekezeti élet. A legtöbb helyen egyszerűen nem volt reformátusság, de az utóbbi néhány évtized belső migrációja miatt most már néhány család mindenhol fölbukkan.
Nagyrészt honnan érkeznek?
A rendszerváltáskor elég sokan érkeztek Erdélyből és Kárpátaljáról. Az utóbbi tíz-tizenöt évben inkább Kelet-Magyarországról jönnek a munkalehetőségek miatt. Az orosz–ukrán konfliktus kezdete óta pedig újra kárpátaljai magyarok települtek a térségbe.
A templomban is az erdélyi beköltözők miatt van kint egy székely zászló, vagy más az oka?
Miattuk, értük. Amikor számolgattuk, úgy saccoltuk, hogy az egyházközségünk fele erdélyi származású. Van, aki ott született, van, aki onnan származik.
Ápolnak erdélyi testvérgyülekezeti kapcsolatokat is?
Az egyházmegyében több gyülekezetnek is van erdélyi testvérgyülekezete. Nekünk, sárváriaknak Szinérváralja a testvérvárosunk, ezért azzal gyülekezettel vettük fel a kapcsolatot. Ennek az az oka, hogy Sylvester János, a bibliafordító ott született, és itt van valahol eltemetve.
Mennyire jelent problémát az elöregedés, az elvándorlás? Ellensúlyozza az elvándorlást a beköltözés?
Falusi gyülekezeteinkben ez komoly probléma. A városi gyülekezetekben talán kevésbé, mert a munkalehetőség miatt ideköltözők fiatalabbak. Megint csak a saját példámat hozom: a sárvári gyülekezetnek száztíz fenntartója és hetvenöt hittanosa van, ez mutatja, hogy egy viszonylag fiatal gyülekezet.
Nyugat-Magyarországról az a sztereotípia, hogy itt módosabbak az emberek. Vannak a gyülekezet látókörében szegényebbek, rászorulók, akiket támogatni kell?
Van jó néhány. Persze az anyagi gondok az egyes emberek szintjén kevésbé jelentkeznek, mint az ország bizonyos területein, ezt érzékeljük is az adakozásra való hajlandóságban. Egyes gyülekezeteinknek az alacsony létszám okoz inkább anyagi gondokat. De igyekszünk kivenni a részünket a rászorulók segítéséből. Egyházmegyei szinten minden évben részt veszünk a Nyilas Misi programban, a gyülekezetek pedig a szeretetdoboz-gyűjtésen, illetve minden olyan közegyházi kezdeményezésben is, ami egy-egy katasztrófahelyzet – árvíz, tüzeset – után indul.
Miben tudnak más reformátusok az őrségi egyházmegye reformátusainak segíteni?
Ha erre járnak kirándulni, nyaralni, például a fürdővárosainkban vagy az őrségi tájegységben, látogassanak el az istentiszteleteinkre is, hiszen a jelenlétükkel tudnak bennünket erősíteni.
Tűzött-e ki programpontokat maga elé, amelyeket esperesként szeretne megvalósítani?
Nem kellett keresni a programpontokat, mert egyrészt egy rendkívüli helyzetben lettem esperes, a csapat eleve adott volt, a működési mechanizmusok rögzültek, másrészt pedig éppen egy rendkívüli helyzetnek nézünk elébe. A gyülekezeteink harmadában talán már ezen a nyáron lelkészváltozás történik, úgyhogy ezt a helyzetet kezelni már önmagában kihívás. Két-három helyre már van elképzelés, de van még olyan gyülekezet, ahol egyelőre csak imádságban kérik a megoldást.
A beiktatásán a választott Igéje az volt, hogy „Mi nem a meghátrálás emberei vagyunk”. Miért ezt választotta?
Ez az Ige a sárvári gyülekezethez kapcsolódik, a templomban is ott látható, a mennyezeten. Közvetlenül azelőtt, hogy idekerültem, lebontották az imaházat, ami a mostani templom előtt állt itt. Ez az épület eredetileg kovácsműhely volt, és 1939-ben vásárolta meg az egyház, de nagy felújítást nem végeztek rajta, így végül életveszélyessé vált. Előttem közel harminc évig nem volt helyben lakó lelkész itt, akkoriban Sárvár Celldömölk szórványa volt. A gyülekezetnek választania kellett: vagy bezárják a boltot, vagy mernek előre lépni. Az elődöm, Szentpály-Juhász Imre celldömölki lelkész, illetve az akkori presbitérium a templomépítés mellett döntött.
Akkor ez az Ige azért került föl a mennyezetre, mert úgy érezték, hogy ez tükrözi a gondolkodásukat?
Így van. A realitás a meghátrálás lett volna: nincs gyülekezet, most már épület sincs, senkire nem nehezedik teher, hogy az ő szolgálata alatt történt az, ami történt. Ezzel szemben azt mondták, hogy mi a hit emberei vagyunk, lehet, hogy csak négyen-öten járnak templomba, de ennek nem így kell lennie. Ez viszont nem képzelhető el a fizikai feltételek megteremtése nélkül.
És milyen eredményt hozott a döntés?
Mostanra jelentősen meggyarapodott a gyülekezet, hatvanan-hetvenen vagyunk egy vasárnap. Ebben sok külső tényező is a segítségünkre volt, például az, hogy sokan költöznek ide, akik reformátusok, de hát ezzel a helyzettel tudni kell élni.
Hogyan gondolkozzunk ma erről az Igéről? Gondolom, nem ok nélkül választotta ezt az esperesi beiktatásra is.
Ma is folyamatosan kerülünk akár egyénileg, akár közösségileg olyan élethelyzetekbe, amikor az ember elmehetne a gyengébb ellenállás irányába, vagy föloldódhatna a nagyobb közösségekben. Ehhez képest mindig van egy másik lehetőség, hogy megmaradunk az Ige igazsága mellett, és hiszünk abban, hogy az Úristen majd megadja a kellő erőt és a lehetőségeket, hogy ebben élni tudjunk.
A sárvári református templom
Ezt a gondolkodást nem erősíthette errefelé az, hogy a reformátusok mindig is kisebbségben voltak?
Nem tudom, hogy ezt direkt módon erősítette-e, de az, hogy kisebbségben vagyunk, egy plusz a református identitáshoz, hiszen ez itt egy kuriózum. Ahogy az egyházmegye nevében is van: egyfajta őrség ott, ahol egyébként kevesen vagyunk.
Mennyire jellemző az ausztriai ingázás, és ez hogyan alakítja a gyülekezeti életet?
Sárváron kevésbé jellemző, de ha a teljes egyházmegyét nézem, akkor ez nagyon is igaz. Olyan szempontból nehezebb megszólítani az embereket, hogy aki eljár dolgozni, hét közben nem elérhető, mert általában reggel megy, késő este ér haza. Mi Sárváron is azt tapasztaljuk, hogy a hétvégi alkalmaink iránt nagy az érdeklődés, a hétköziek viszont döcögnek. Azt is látjuk viszont, hogy mivel sokan beköltözők, így nincsenek itt itthon, nincsenek természetes közösségeik, ezért keresik a közösséget és egymást, amit megtalálhatnak a gyülekezetekben.
Milyen jövőt lát a reformátusok és a reformátusság előtt az egyházmegyében?
Én szép jövőt látok, mert mi a hit emberei vagyunk. Hiszem azt, hogy nem véletlenül kerültünk ide, én magam is Csíkszeredában születtem, tehát elég messziről jövök. Látom azt, hogy az Úristen gyarapítja a gyülekezeteinket. A kicsinységünk ellenére többségében nem azt tapasztalja az ember, hogy csak túlélni akarunk és egyik napról a másikra gürcölünk valahogy, hanem hogy nemcsak a holnap, hanem a holnapután is előttünk van, tehát komolyabb távlatokra tekintünk előre.
Csíkszeredából hogy került ide?
Még gyerekként a szülőkkel települtünk át Erdélyből. Tatabányán jártam iskolába, majd a budapesti teológiára, és aztán ide kerültem ki huszonhét évvel ezelőtt.
Itt is maradt végig? Mik a tervei?
Korábban úgy gondoltam, hogy jó, ha egy lelkipásztor 10-15 év után vált, mert ez a gyülekezetnek meg neki is egyfajta motivációt és frissülést ad, de az élet más, mint az elképzelés. Az embernek itt nőnek fel a gyerekei, itt alakul ki a baráti köre, megszereti a helyet, az embereket. Most az egyházmegyei szerepvállalással ez a kör kitágult és más dimenzióba került, így egy jó darabig még biztos maradok.