Új évad, új lendület

A kétezertízes évek derekán Berkesi Sándor, a Debreceni Református Kollégium kántusának legendás vezetője javaslatot nyújtott be a Magyarországi Református Egyház Zsinata számára: alakítson egy egységes, nem konkrét gyülekezethez köthető, magas színvonalon muzsikáló énekkart. Így született meg 2016 februárjában a Központi Református Kórus. Miért volt szükség erre az együttesre?

Berkesi Boglárka (BB): Az egyik kiváltó ok az volt, hogy a többi felekezetnek már működött ilyen jellegű énekegyüttese, és mi sem szerettünk volna lemaradni. Úgy is mondhatjuk: legyünk nyakasak e témában is, ha már sok minden másban azok vagyunk. Ezt a nyakasságot persze jó értelemben véve mondom, hiszen fontos ügyről volt szó. Valóban édesapám adta be a javaslatot a Zsinatnak, és először Danit kérte föl, hogy vezesse a kórust.

Erdélyi Dániel (ED): Amikor 2015-ben Berkesi tanár úr egy kávé mellett elmondta az ötletét, rendkívül megörültem, és lelkesen vállaltam el a feladatot. Ahogyan Bogi említette, a többi felekezetnek már volt hasonló központi kórusa, ebből a szempontból is hiánypótló intézményként indultunk el. Másrészt szükségét láttuk olyan együttesnek, amellyel a református egyház képviseltetheti magát a kiemelt, központi alkalmakon. Fontos, hogy legyen olyan énekkar, amelyet ki lehet állítani a nagyobb rendezvényeken is. Bogival közösen kezdtük el megszervezni a kórust, kidolgoztuk a felvételi rendszert, és 2016 januárjában meghallgattuk a jelentkezőket. Csaknem harminc fővel indultunk neki az első évnek.

Hogyan alakult ki, hogy ketten vezessék a központi kórust?

ED: Amikor tanár úr megkeresett, a lelkesedés mellett bennem élt az a gondolat, hogy a jó működéshez szükség van még valakire: olyan partnerre, akivel megosztozhatunk a feladatokon, problémákon és szervezésen. Végül Berkesi Boglárkára esett a választás.

BB: Jó, hogy egymást segíthetjük a munkában, hiszen az énekkar vezetése nem főállás, legalább egy munkahelyünk mindkettőnknek van mellette. A próbákat szerda esténként tartjuk, és előfordul, hogy valamelyikünk nem tud jönni. Emellett a szólampróbákhoz szükséges, hogy ketten legyünk, így tudunk párhuzamosan dolgozni, új műveket tanulni. A koncertek műsorterveit közösen állítjuk össze, és a szakmai kérdésekben is együtt hozunk döntést, kölcsönösen erősítjük egymást a munkában.

A próbákat Budapesten tartják, de nem csupán fővárosi tagjaik vannak. Sőt, ha jól tudom Erdélyi Dániel is vállalt szülővárosában, Pécsett kántori szolgálatot, amikor már a kórus vezetője volt.

ED: Valóban volt ilyen időszak, a pécs-kertvárosi református gyülekezetben végeztem ezt a feladatot. Ha tehetjük, havonta igyekszünk meglátogatni szülővárosunkat, olyankor a legnagyobb örömmel szolgálok a mai napig. A hétköznapjaimat és az év nagy részét azonban Budapesten töltöm a családommal, feleségemmel és három gyermekünkkel. Amikor meghirdettük a református kórus központi jellegét, és el kellett dönteni, hol működjön, Budapest volt a kézenfekvő helyszín. Az énekkari tagok is főként budapestiek, de talán az mondható, hogy inkább Pest megyét fedjük le. Egy időben még Ceglédről is jártak a próbákra, de mivel szeretnénk magas színvonalon muzsikálni, elvárjuk, hogy a kórustagok minden próbán ott legyenek. Ezt pedig hatvan-hetven vagy száz kilométerről szinte lehetetlen megoldani.

2016-ban nagy lelkesedéssel indult el a munka, a járvány azonban megálljt parancsolt. Hogyan élték meg azt az időszakot?

BB: Tény, hogy a Covid hatása bennünket is elért. A kényszercsend nagyon hosszúra nyúlt, szomorúak voltunk miatta. Amikor szeptember legelején újraindultunk, mintegy harmadával kevesebb kórustag jött vissza. De azonnal jöttek újak is. Épp három kóruspróbán vagyunk túl, és már hat új ember jött közénk, és még jönnek majd, folyamatosan kapjuk az e-maileket, üzeneteket. Lényegében azt mondhatjuk: ott tartunk, mint a legelején, és nem csupán a létszám tekintetében, a lelkesedés és öröm is ugyanakkora. Ezért most nem is szeretnénk abba belegondolni, hogy talán nemsokára megint szigorítások jönnek, hanem az Úristenben bízva, reménységgel tekintünk a jövőbe. Tervezünk, aztán majd kiderül, mit sikerül megvalósítani ezekből. Itt szeretném felhívni a református testvéreink figyelmét: ha szeretnének szépen éneklő, jó közösséghez tartozni, a központi református kórus nagyon jó lehetőség erre. A próbáinkat szerda esténként tartjuk a Nagyvárad téri református gyülekezet altemplomában.

ED: Ha küldenek nekünk e-mailt, válaszolunk, és az érdeklődőt rövid meghallgatásra hívjuk. Amennyiben ez jól sikerül, szeretettel várjuk kórusunkba.

A kórus tagjai nem egy gyülekezetből adódnak össze. Hogyan próbálják összekovácsolni a társaságot?

BB: Jelmondatunk: méltó módon dicsérni az Istent. Ez a fő célunk, és ennél nem is kell nagyobb összekovácsoló erő, hiszen keresztyén alapokon nyugszik a közösségünk. A kóruspróbáink emellett mindig rövid áhítattal indulnak, ez szintén segít megtalálni a küldetésünk és munkánk lényegét, közös célját. A „méltó módon való dicséret” nem nagyképű kíván lenni, inkább motiváció mindannyiunk számára: határozottan, őszintén gondoljuk, hogy a kapott talentumainkat vissza kell forgatnunk az Úristen dicsőségére.

ED: Az Úrnak éneklünk, ezért is igyekszünk kiváló minőséget képviselni hétről hétre, bár amatőr énekegyüttes vagyunk. S úgy vélem, a próbák jó hangulatban telnek, lelki és baráti közösség is jellemzi az énekkarunkat.

Évadnyitó koncertjüket az Ars Sacra Fesztiválon adták szeptember 8-án. A meghívóban az állt, minden református egyházzene iránt érdeklődőt várnak. Milyen zenei világot képvisel az együttes, és milyen darabokat tartanak repertoáron?

BB: A tisztán bibliai zenét igyekszünk képviselni. Fontos szerepet kapnak a genfi zsoltárok feldolgozásai, és azok a művek, amelyek szövegükben hitvallásunkat tükrözik. Olyan darabokat igyekszünk választani, amelyek szövegkifejezők, hogy ne csupán az emberek füléig, hanem a szívig-lélekig eljussanak. Hitben építsenek bennünket és hallgatóinkat is.

ED: A reneszánsztól egészen napjainkig íródott művekből építjük fel egy-egy koncert anyagát. Idei első koncertünkön éppen Claude Goudimeltől Gárdonyi Zoltánig tartott az ív. Izgalmas és nagyon széles repertoár volt. Általában sok magyar művet éneklünk, és ma élő zeneszerzők darabjait is igyekszünk repertoárra tűzni.

Ezzel a koncerttel elindult az évad. Mivel készülnek a következő időszakban?

BB: Már évek óta tervezünk egy monoszlói kórushétvégét, akkor még jobban összerázódhat a csapat. Ez a Covid miatt egyre csúszik, már többször el kellett halasztani, talán a közeljövőben végre sikerül megszerveznünk. A hétvégét egy veszprémi koncerttel fejeznénk be. Évadnyitó koncertünket csupán három próba előzte meg, ezért rövidebb darabokat énekeltünk, de a következő próbákon és az említett hétvégén a mostaninál nagyobb, oratorikus művekbe vágunk bele, illetve egy operát is megtanulunk majd. Händel Messiásából tanulunk majd kórusrészeket, keresztmetszetet szeretnénk adni az oratóriumból.
ED: Időről időre felmerül az ötlet: mi lenne, ha zenekarral együtt is dolgoznánk. Ez egy központi kórus esetében érthető igény, ám egy zenekart nem egyszerű feladat összeszedni. Most az Úristen úgy rendezte az életünket, hogy két projektben is részt vehetünk. Ennek karmesterként magam is nagyon örülök. Azt gondolom, a kórustagok még nagyobb lelkesedéssel járnak majd próbára ebben az időszakban. Az előbb említett mű – Händel: Messiás – keresztmetszete mellett december elején a Műegyetemi Zenekarral lesz közös koncertünk. Puccini Angelica nővér című egyfelvonásos operáját adjuk elő.