Új kezdet – táborozz!

Első évkezdő táborát tartja idén a 15 éves Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet. Az Új kezdet elnevezésű rendezvényre az oktatási intézmény új hallgatói mellett a felsőbb éves hallgatók jelentkezését is várják a szervezők. Szeretnének teret adni az ismerkedésre, az elmélyülésre az egymással és az Istennel való kapcsolatban, mondta el lapunknak Damásdi Péter egyetemi lelkész a hagyományteremtő együttlétről.

Miről szól majd a Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet Új kezdet tábora?
Mindenkinek új kezdet lesz ez a tanév, a tábor pedig az év újranyitásáról szól. Új kezdet a régi egyetemistáknak és a gólyáknak egyaránt. Kifejezetten olyan tábort szeretnénk, ahol együtt lehetnek a már egyetemisták, gyülekezetünk tagjai, illetve a gimnáziumokból, középiskolákból, református gyülekezetekből érkező fiatalok. Új kezdet lesz a tanév nekünk is, ugyanis hamarosan elkészül Szegeden az egyetemi gyülekezet közösségi háza is, közvetlenül az egyetem mellett, amelyet majd be kell laknunk és arra használnunk, hogy minél több embert elérjünk, és minél erőteljesebben jelen legyünk az egyetem életében.

Felfogható ez református gólyatábornak is?
Tulajdonképpen igen. Szeged speciális helyzetben van, mert nincs igazi kampusza, minden karnak saját épülete és hallgatói önkormányzata van, és minden kar önmaga szervezi a gólyatábort. Az időpontot sikerült úgy kiválasztanunk, hogy nem ütközik egyik kar gólyatáborával sem. Ez lesz az első ilyen tábora az egyetemi gyülekezetnek. A korábbi nyarakon inkább szolgáltunk különböző táborokban, például a Csillagponton az általunk működtetett Trinity Kávézóban üdítettünk fel sokakat. Idén viszont szeretnénk inkább befelé fordulni és jobban koncentrálni az eddigi és az újonnan érkező tagokra.

damasdipeter_foto_sebilaci

Damásdi Péter

Fotó: Sebestyén László

Mire számíthat az, aki jelentkezik a táborba?
Egyfelől utolsó rápihenésnek szánjuk ezt a tábort a nyár végén, így nem lesz nagyon feszes a tempó. Szeretnénk teret adni az ismerkedésre, az elmélyülésre egymással és az Istennel való kapcsolatban. Másfelől kicsit elcsendesedünk, hogy meghallhassuk Isten szavát arról, hogyan viszonyul az Úr az új kezdetekhez. Mert a Biblia is teli van új kezdetekkel: az Isten is újat kezd újra és újra, akár az egyénnel, akár a közösséggel. Azt keressük majd közösen, hogyan hat ez most a mi életünkre, hogyan támaszkodhatunk a Szentírás biztos üzeneteire életünk nagy csomópontjainál, amikor nekünk is újat kell kezdeni.

A tábor helyszíne rendhagyó módon nem Szeged, hanem a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sima.
Több gyülekezeti tagunkban is felmerült, hogy szívesen részt venne akár egy túlélőtúrán is, de mivel azt nem mindenki bírná, így ebben a „fapadosabb” szállásban maradtunk, és innen indulunk majd túrázni a környező hegyekbe, például a közeli Boldogkőváraljára. A túrázás, vándorlás alapja szintén a Biblia és Jézus, aki együtt vándorol velünk.

Úgy tudom, a táborozók maguk gondoskodnak majd saját étkezésükről.
A táborhelyünktől a legközelebbi kisbolt is tizenöt kilométerre van, így előre be kell vásárolnunk. Tapasztalatom szerint az egyetemistáknak fontos, hogy közösségként gondoskodjunk magunkról, így az étkezésünkről is. Amellett, hogy ez a közösségépítés szempontjából is hasznos, olcsóbb is, mintha más főzne ránk.

A tábor jelentkezési felhívásában szerepel az is, hogy a jelentkezők járuljanak hozzá az étkezéshez, amivel tudnak: egy láda almával, egy fél disznóval, egy zsák hagymával.
A felajánlás nem kötelező, de szívesen veszünk bármilyen hozzájárulást. Ezeket bibliai agapé jelleggel, mint ahogy az Újszövetségben is, beadjuk a közösbe.

Időpont: 2022. augusztus 24-28.
Helyszín: Simai Ifjúsági Tábor, illetve egy családi üdülő.
Részvételi díj: 7000 Ft/fő az egész táborra. Jelentkezni az egyetemi gyülekezet weboldalán lehet: uniref-szeged.hu.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak! Keressék a templomokban és az újságárusoknál!