Új oktatási stratégia Jézussal

Egy szívvel énekelték a fenntartók és az intézményvezetők a Zsinat tanácstermében: „Itt van Isten köztünk...” A konferencia kezdetén Lenkeyné Teleki Mária, a Magyarországi Református Egyház (MRE) Oktatási Szolgálata hittanoktatási osztályának vezetője tartott áhítatot a tizenkét éves Jézus történetét (Lk 2,41–51) alapul véve. Először ennek pedagógiai vonatkozásaira világított rá, valamint arra, hogy a ma emberét is tanítanunk kell arra, hogy a munka és a pihenés mellett hogyan lehet az ünnepet olyan erőforrásként megélni, mint amilyen az évenkénti páskaünnep lehetett Jézus családjának. Kiemelte, hogy Mária és József minden bizonnyal jól végezték szülői feladatukat, mégis porszem került a gépezetbe, hiszen a gyermek eltűnt az ünnepi forgatagban. Nem figyeltek eléggé rá. Lenkeyné Teleki Mária arra figyelmeztetett: miközben stratégiákat dolgozunk ki, ne feledkezzünk meg a gyerekekről, hiszen értünk vagyunk, őket bízta ránk Isten.

Felhívta a figyelmet, hogy az evangéliumi történet lényege ennél mélyebb: akkor igazán nagy a baj, amikor Jézust felejtjük ott valahol. A templomban még ott van, de a családban, az iskolában már nem, a döntéshozatalnál még megvan, de az alkalmazásnál, a gyülekezetben már nincs, vagy amikor a tanteremben már csak önmagunkat adjuk, de Jézust nem látják rajtunk. A lelkipásztor hangsúlyozta, hogy úgy is emelhetjük az oktatás színvonalát, kialakíthatunk ízléses környezetet és különböző rangsorokban juthatunk előrébb, ha Jézus nincs ott. Csak így nem érhetjük el azt, ami a valódi küldetésünk, mégpedig hogy a gyerekekből a bűnbocsánat örömében élő, örök életet nyerő felnőttek váljanak. Lenkeyné Teleki Mária óvó szavai mindenkihez szóltak: az adminisztráció, a tananyagfejlesztés és az új módszerek kavalkádjában ne hagyjuk el Jézust!

A lelkipásztor asszony végül Mária és József reménykeltő példájára mutatott rá, akik észrevették a hiányt, és nem nyugodtak addig, amíg visszatérve meg nem keresték azt, akit elhagytak. Elmondása szerint gyakori, hogy a legnagyobb igyekezetünk ellenére is elveszítjük Jézust az úton: egyénként, iskolaként, gyülekezetként és egyházként is elő-előfordul, hogy a fókusz átkerül valami emberire. A valódi kérdés innentől fogva az, hogy észrevesszük-e, hogy elveszítettük Jézust. Ha ezt felismerjük, akkor szégyenkezés helyett merjük alázattal kimondani Jézus hiányát és elindulni megkeresni őt. Hiszen Isten kegyelmének a nagyságáról árulkodik, hogy újra és újra visszatérhetünk hozzá. Ez a változás, a megújulás és a megelevenedés egyedüli útja, és így várható áldás az oktatási stratégián is, amit Isten Igéje alapján kért Lenkeyné Teleki Mária a konferencia résztvevőire: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Péld 3,5–6)

Az áhítatot követően Bruckner László, az MRE Oktatási Szolgálatának főigazgatója köszöntőjében óva intette a résztvevőket: nehogy úgy járjunk, hogy miközben végezzük a feladatunkat és Jézus is végzi a maga munkáját, a kettő mégsem találkozik egymással! Kifejtette, hogy munkatársaival hogyan igyekeznek megőrizni a református oktatás minőségét és ahhoz református értékeket hozzáadni.

Ezután Szontagh Pál, a Református Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértője vázolta a RefHáló nevű oktatási stratégiát, amelyet 2026–2030 között vezetnek majd be. Ebben nagy szerep jut az együttműködésnek, az egymás közötti hídépítésnek, célja, hogy jövőképet mutasson és vezérfonalat jelentsen a projektben részt vevőknek. Szontagh Pál felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy a református oktatási intézményekben dolgozók szívesen dolgozzanak egyházi szolgálatban.

Bruckner László, a Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálatának főigazgatója a református köznevelési és szakképzési törvény módosításáról szóló előadásában rávilágított a módosítás időszerű voltára. Ennek oka az oktatást érintő állami törvények változása, valamint a szakképzés megjelenése a református intézményrendszerben. Kifejtette, hogy a szóhasználat pontosítása mellett több tartalmi változást is eszközölnek, például az intézményvezetői megbízás feltételeiben és a fenntartóváltás folyamatában. Az új törvény jelentős intézkedéseknek nyit lehetőséget a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek szegregációja ellen, emellett keresik a módját, hogy az érintett intézményeket a Református Pedagógiai Intézettel együttműködve módszertanilag is segítsék. Terjedelembeli változást is okoz majd, hogy csak a sajátosan református törvények lesznek a részei, ennek az az oka, hogy az állami jogszabályok felesleges ismétlését kihúzzák. Miután az illetékes véleményezési körök felülvizsgálták a módosított törvényt, az 2026. augusztus 1-jével lép majd életbe – tájékozatott.

Pásztor Edina, a Miniszterelnökség egyházfinanszírozási főosztályának vezetője az egyházakat érintő kormányzati intézkedésekről és jogszabályváltozásokról szóló előadásának elején a történelmi változások fényében tekintette át az egyházi iskolák számának alakulását. A jelenről szintén az állam jogi intézkedéseinek fényében szólt a részt vevő vezetők között, így elsőként beszélt a pedagógus-béremelésről, amelyhez folyamatosan hozzáigazítják a hittanoktatók bérét is. Ezután több, folyamatban lévő változást osztott meg a hallgatósággal, így például az elektronikus ügyintézés köznevelési és szakképzési intézményeket érintő kihívásait és a nyári jogszabály-módosításokat is összefoglalta.

A konferenciát Kelemen Gabriella a Református Pedagógiai Intézet következő években esedékes szakmai feladatairól tartott előadása zárta. Az igazgatónő felvázolta az intézet sokrétű tevékenységét, amely magába foglal tankönyvfejlesztést, versenyek, továbbképzések, konferenciák, mentálhigiénés alkalmak szervezését és szakmaifolyóirat-kiadást is. Katechetikai műhelyükkel nem csupán az egyházi intézményekben folyó munkát, hanem az állami iskolákban dolgozó hittanoktatókat is igyekeznek segíteni. Az intézet sajátossága, hogy minden rendezvényük után visszajelzést kérnek, így alakultak ki aktuális, idei fókuszaik is: például milyen módon segíthet az óvodapedagógusok hiányán a kétéves óvodainevelő-képzés, vagy hogyan kezelje a református középiskolai rendszer a technikumok megerősödését és a szakképzésbeli ösztöndíj vonzerejét. Kelemen Gabriella kifejtette, a fenntartó gyülekezetekkel együtt keresik a módját, hogyan tudják elérni a társadalom peremére szorult diákokat, összehangolt misszió révén „odaszeretgetni őket” az intézményekbe, hiszen a református iskolákban mindenkinek helye van. Beszámolt több potenciális kutatási területről is, amelyek érintik a tanulók szövegértési fejlesztését, hogy mit tehet a köznevelés a korai és túlzott képernyőhasználat káros hatásainak csökkentése érdekében, továbbá hogyan segíthetnek megtanulni a gyerekeknek megkülönböztetni a mesterséges intelligenciát a valóságtól. Beavatott a küszöbön álló ünnepségsorozat apropójába, jövőre Mezőtúr lesz ugyanis az első azon református iskolák sorában, amelyek fennállásuk 500. évfordulóját ünneplik. Ennek olyan keretet kívánnak adni, amely a társadalmi publicitást is garantálja. Kiemelte, hogy a Református Pedagógiai Intézet egy több mint harminc évnyi szakmai tapasztalattal rendelkező, hálózati logikára épülő szervezet, amely bár korlátozott erőforrásokkal és fejlesztendő infrastruktúrával bír, szeretne részt vállalni a református köznevelés megújulásában, hiszen továbbra is feladatuknak tekintik a pedagógusok képzésének, továbbképzésének és önképzésének segítését, szervezését. Az elhangzottak fényében Kelemen Gabriella megfogalmazta elképzelését arra vonatkozóan, hol tartanak majd 2030-ban: – Egy megerősödött, öntudatos, alázattal az Úristen útján járó intézményt szeretnénk építeni közösen, veletek együtt – fogalmazott, majd összefoglalta a három alappillért, miszerint a következő éveket az Úristennel, az intézményekkel és a Református Pedagógiai Intézettel képzeli el.