Újra szólnak a lőszergyártásra használt orgonasípok Makádon

– Ott, azon a képen az édesapám látható, aki a templom kórusában énekelt, és még hallhatta ennek az orgonának az eredeti hangját – mutat Ács Ferenc egy megsárgult fotóra a templom történetét bemutató tablón.

A Makádról elszármazott vállalkozó néhány éve gondolt egyet és elhatározta, hogy kezébe veszi a templom orgonájának felújítását: saját vagyonából is áldozva, adományokat gyűjtve, pályázati források után kutatva összejött a pénz, és megvalósult élete és sok makádi egyik nagy álma, hogy újra szól a templom páratlan, Szalay Gyula orgonaépítő által tervezett és épített orgonája.

A Csepel sziget legdélebbi kis falujában, egy több mint négyszáz éves egyházközség templomában beszélgetünk Halassy Ferenc János lelkipásztorral. Faragott kőből és téglából épült az egyhajós templom, kapuja kőkeretes, a fa ajtószárnyakon még a vasalatok is az eredetiek. Már az ezerhatszázas években is szolgált itt református lelkipásztor, a kapu felett olvasható 1803-as évszám pedig arra utal, hogy a mai formájában látható templom építése ekkor kezdődött el. Két kőkarzata is van, ezek az épület két végében helyezkednek el, a szószék előtt pedig Mózes-pad áll. – Az úrasztala, a szószék, a falak és az egyszerű, női és férfi oldalra osztott padozat mind-mind ennek a régi hagyományú református közösségnek a jegyeit viselik magukon. Nálunk manapság a családok már együtt szoktak ülni, de Kárpátalja bizonyos részein a mai napig így használják a templomot – mutatja be a lelkipásztor az épületet.

Már csak néhány idős ember él a faluban, aki emlékszik az 1896-ban készült régi orgona hangjára. A hangszer viszontagságai az első világháborúban kezdődtek. – Mindent a háborúnak rendeltek alá, a sípjait pusztító fegyverek anyagába öntötték – idézi fel a szomorú évtizedeket Halassy Ferenc János. „Az I. világháború fémszükségletének ellátását a kormányzatok Európa-szerte különböző rekvirálási rendeletekkel biztosították. A presbiteri jegyzőkönyv szerint a makádi templomból 1916. október 16-án az 1773-ból és 1829-ből származó két kisebb harang levétetett a toronyból, és a katonai hatóság által elszállíttatott” – olvasható az orgonarekonstrukciót bemutató, Hajdók Judit megbízott szakértő által készített tanulmányban.

Az orgona további sorsát a szovjet megszállók pecsételték meg. „A II. világháború végi presbiteri gyűlésen, 1945. március 30-án a lelkész fájdalmasan összegezte a pusztítást, amit a megszálló orosz hadsereg vandál módra vitt végbe az egyházi épületeken, parókián, iskolákban és a tanítói lakásban. Az ablakokat kitörték, az iskolai padokat elégették, a páncélszekrényt feltörték, a lelkész palástját az orosz nők szoknyának szabták fel, az úrasztali terítőket elrabolták. Az orgonát is szétrombolták” – olvasható az archív dokumentumokban, amit az orgonarekonstrukciókor találtak.

– Négy éve, 2021-ben ünnepelte a gyülekezet a fennállása négyszázadik évfordulóját, ekkor többekben megfogalmazódott az orgona felújításának gondolata. Bár rögös volt az út, ezt idén márciusra meg is tudtuk valósítani – folytatja Halassy Ferenc János. A hatalmas munka elvégzésére az egész falu összefogott. Ha festőre volt szükség, termett a faluból, ha ács vagy szerelő kellett, mindig talált valakit a lelkipásztor, a közösség pedig az adományaival segítette az orgona helyreállítását. Nem csoda, hogy amikor először megszólalt a márciusi hálaadó istentiszteleten a hangszer, sokan elérzékenyültek. – A közösség imádsága, jóindulata, jószándéka mind benne van – hangsúlyozza a lelkész.

Korabeli falépcsőn megyünk fel a bejárat fölötti karzatra, ahol teljes pompájában látható a háromszáz fémsípból álló, dióbarna hangszer. Alapos restauráláson esett át, apró darabkákra szedték szét a mesterek, a szúette fasípokat gondosan lekezelték, pótolták az orgona minden egyes hiányzó részét. A felújítás egy bő éven át tartott Meggyesi Ádám vezetésével, Mészáros Károly orgonaépítő mester, valamint Horváth László és Süveges István orgonaépítők közreműködésével. Az orgonaházat Erdei Barna restaurálta, aranyozta újra.

A hangszer múltját Hajdók Judit orgonaművész kutatta ki, aki számos érdekességre bukkant rá annak építője, az Európát megjáró Szalay Gyula magyarországi munkásságával kapcsolatban. Az orgonaépítő-mester legalább ötven hasonló hangszert épített országszerte, de ezek közül csak néhány maradt meg épségben.

Hajdók Judit szerint még „be kell játszani” a hangszert, hiszen annyira friss a mechanika, hogy nehéz lenyomni a billentyűket, még „koptatni” kell őket. Ez legyen a legkisebb baj, amikor egy kis település gyülekezete ilyen míves, gyönyörű hangú hangszert tudhat a magáénak, mellőzve minden digitális megoldást. – A mechanikus orgonáknak ugyanis lelke van – állapítja meg. – Az orgonaépítő a templom teréhez, akusztikájához, falainak csengéséhez tervezi és építi meg a hangszert a műhelyében. De nem csak ő teszi bele „szívét”: az orgonajátékos, a zeneszerző és a zsoltárszövegíró szellemisége, egyénisége is benne van minden egyes hangban – fejti ki az orgonaművész. – Az első világháború kitörésekor rendeletet hoztak, ami alapján még a nyomdákból is rekvirálták az ólombetűket, és mivel az orgona homlokzati sípjai is bőven tartalmaznak ónt és ólmot, ezért azokat is be kellett szolgáltatni: a helyszínen összetaposták és postára adták őket. Nyolcvan év hallgatás után életre kelteni egy orgonát becsülendő, tiszteletre méltó dolog – ismeri el a gyülekezet erőfeszítését Hajdók Judit.

– Makádi voltam, vagyok és leszek – szögezi le a ma már a fővárosban élő Ács Ferenc, az orgonafelújítás ötletgazdája. Arra a kérdésre, hogy miben bízott, hogy a kistelepülés összeszedheti a több tízmillió forintra rúgó felújítási költségek fedezetét, így válaszolt: – Makacs, konok ember vagyok, ha tehát valamit a zászlóra tűzök, addig nyomom, amíg el nem készül.

Az orgonaépítők heteken keresztül reggeltől estig dolgoztak a templomban, sokszor csak pár órát aludtak a közeli vendégházban – munkájuk eredményeként pedig csoda született: ismét régi fényében ragyog a makádi orgona.

Hajdók Judit is többször utazott ide Budapestről, így jól ismeri ő is a járást a parókia és a templom között. Beszélgetésünk végeztével régizenét játszik, így szinte észrevétlenül „visszarepülünk” 1896-ba, a millennium pezsgő időszakába. Velünk van az építőmester, a zeneszerzők és a zsoltárszövegírók lelke, szelleme, miközben tudjuk, érezzük: négyszáz éve kap meghallgatást itt a makádi reformátusok imádsága.