Üres kagylóhéj helyett élő közösség

Noszvajra sokan kirándulóként érkeznek. Eger közelsége, természeti adottságai és turisztikai vonzereje miatt rendkívül népszerű. Anda Tibor lelkipásztor azonban azt mondja: a református templom szépsége akkor mutatja meg igazán önmagát, ha nem csupán műemlékként tekintenek rá. – A templom közösség nélkül üres kagylóhéj. Bármilyen szép, de a lényege, az igazgyöngy benne maga az a közösség, amelyik Istent dicsőíti – fogalmaz. A Noszvaji Református Egyházközség története erről az igazgyöngyről szól: régi alapokról, megőrzött lelki örökségről és a ma is élő, befogadó közösségről.

Anda Tibor és felesége, Judit 2003-ban érkeztek Noszvajra. A gyülekezet akkor már hosszú, erős lelkipásztori korszakokat tudhatott maga mögött: Korsós István és felesége, Irén harmincnyolc éven át szolgáltak itt, előttük pedig Szabó Zoltán volt a gyülekezet lelkipásztora. – Nem velünk kezdődött a lelki élet – hangsúlyozza Tibor, aki szerint az elődök által lerakott alapokra építeni egyszerre ajándék és felelősség. A noszvaji reformátusság egykor szinte az egész falut átfogta, ma azonban ugyanazokkal a társadalmi folyamatokkal kell szembenéznie, mint sok más vidéki közösségnek: elvándorlással, demográfiai változásokkal, vegyes házasságokkal. Mindezek mellett mégis erős gyülekezetnek számít az Egervölgyi Református Egyházmegyében, és az elmúlt években a bekapcsolódók száma ellensúlyozta az elhalálozásból és elköltözésből fakadó veszteségeket. Anda Judit szerint Noszvaj titka az, hogy egyszerre mély gyökerű és változni képes közösség. – Mély lelki gyökerekkel vannak a közösségnek, és ennek a hatását látjuk. A régi, erős, templomba járó hagyomány mellett ma már a szeretetközösségeken alapuló kiscsoportok is meghatározzák a gyülekezet életét – mondja.

A noszvaji templom története önmagában is beszédes. A mostani épület helyén Árpád-kori részleteket is őrző templom állt, ám az a XX. század elejére kicsinek bizonyult az akkor még népes gyülekezetnek. A régi templomot lebontották, hogy 1929-ben nagyobb, a gyülekezet igényeihez jobban illeszkedő épület születhessen. Anda Tibor elmondja azt is, hogy ez fájdalmas veszteség is volt, hiszen a régi templom ma valószínűleg műemlék lenne, de a döntés mögött ott volt a gyakorlati szükség: a gyülekezet egyszerűen nem fért el.

A régi templom emléke mégsem tűnt el. A lebontáskor leszerelték az 1600-as évek közepéről származó kazettás mennyezet darabjait. Ezek előbb Miskolcra, majd az egri vármúzeumba kerültek, ahol ma is láthatók. A gyülekezet később másolatokat készíttetett a legérdekesebb kazettákról, tavaly pedig két eredeti darab is visszakerülhetett kölcsönszerződéssel a templomba. Ezek a fakazetták nem pusztán díszek. Az egyik táblán nyolc dinnye látható, amely a gyülekezetben a Lélek gyümölcseiről szóló igehirdetés-sorozathoz kapcsolódott. – Ez a nyolc dinnye már egy híján kilenc – idézi fel a lelkipásztor, utalva Pál apostol felsorolására. Amikor rájuk tekintenek, azért imádkoznak, hogy szeretet, öröm, békesség, türelem és a Szentlélek többi gyümölcse teremjen a közösség életében. Egy másik kazettán futó növénymotívum látható: az élet burjánzásának, a lelki és közösségi növekedésnek a jelképe.

A régi kövek és kazetták azonban nem nosztalgiára hívnak. – A múlt alázatra indít, ugyanakkor kihívást is jelent: a kincsestárból ót és újat kell előhozni – magyarázza Anda Tibor. A pünkösdi történet egyik fontos tanulsága számukra, hogy akkor mindenki a maga nyelvén hallotta az evangéliumot. Noszvajon ezt ma úgy próbálják megélni, hogy a református örökség a fiatalabb nemzedéknek is érthető és befogadható üzenet legyen.

Anda Tibor és Anda Judit húszas éveik végén érkeztek Noszvajra. Judit úgy emlékszik, nagyon fiatalok és szorongók voltak, a szolgálat pedig „nagy kabátnak” tűnt számukra. A több mint harmincnyolc évig szolgáló elődök után szerették volna azonnal magukénak tudni ugyanazt a tapasztalatot, de ez természetesen nem volt lehetséges. – Majdnem csókolommal köszöntem a presbitériumban is – idézi fel mosolyogva a kezdeteket. A gyerek- és ifjúsági munka felől indultak, mert annak a nyelvét könnyebb volt beszélniük. Később értették meg, hogy bár eredetileg missziói közösségbe vágytak, Noszvajon is missziói munkát végeztek – csak nem egy lakótelepen, hanem egy hagyományos falusi gyülekezetben.

A gyülekezet részéről nyitottságot és türelmet tapasztaltak. Anda Tibor szerint a közösség tudatosan választott fiatal lelkipásztor házaspárt, mert nyitott volt az újra, a továbblépésre. – Az eddigi 24 év alatt mindig éreztük, hogy imádkoznak értünk, és türelmesek velünk – mondja. Ez a türelem, imádság és szeretet tette lehetővé, hogy a kezdeti bizonytalanságból közös út legyen.

Anda Judit szerint a noszvajiak szeretnek templomba járni, énekelni, miközben imádkozó és „kíváncsian vendégszerető” közösséget alkotnak. A templompadokba sokféle élethelyzetből érkeznek az emberek: súlyos betegség, családi nehézség, gyász vagy szorongás terhével, mások örömmel, keresztelőre készülve, vizsgák után, fiatal felnőttként keresve a helyüket.

A lelkipásztoroknak ez nemcsak nehézség, hanem támpont is. Anda Tibor szerint az igehirdetésre készülve ott van bennük egy-egy család szenvedése, a közösség konkrét terhe, és ez segít abban, hogy az evangélium vigasztaló, lelkigondozói ereje személyesen is megszólaljon. Anda Judit ezt már életközösségnek nevezi: – Mint egy család, ahol vannak örömök és születés és siker. A keresztelendő gyermeket körbehordják, a gyülekezet tagjai megsimogatják a lábát, üdvözlik őt, és közben egyre erősebben jelenik meg az is, hogy a másik szenvedése rám is tartozik – hangsúlyozza.

A többgenerációs jelleg az istentiszteleten különösképp is tapasztalható. A fiatalok sokszor a karzaton ülnek, néha tízen, húszan is. Közben az idősebbek is jelen vannak, és a gyülekezet megtanult együtt énekelni. Volt idő, amikor külön, kortárs zenés alkalmat próbáltak szervezni a fiatalabbaknak, végül azonban maga a főistentisztelet vált kulturálisan is vegyes alkalommá. Ehhez kellett az idősek nyitottsága: nemcsak „eltűrik” az új dicsőítő énekeket, hanem sokszor szívesen éneklik is őket. A fiatalok pedig megtanulják kivárni és megbecsülni a régi zsoltárokat.

Anda Tibor egyik kedves története, hogy a gyülekezet dobosa egy kórházi nefrológus, aki zenekart keresett, ők pedig éppen dobost. Azóta is együtt szolgálnak. A zenekarban, kórusban, ünnepi alkalmakon egyszerre jelennek meg a különböző nemzedékek és talentumok.

Amikor a noszvaji fiatalokról esik szó, Anda Judit fontosnak tartja kimondani: ez nem egyik napról a másikra történt. – Ez egy rendkívül hosszú út, egyszersmind egy nagyon szép ív. A történet gyakran a baba-mama körrel kezdődik, folytatódik az óvodai hittannal, majd az iskolai hitoktatással, a napközis és utazós táborokkal, a konfirmációval, végül az ifjúsági bibliaórával – mondja. Minden második szombaton tartanak ifjúsági alkalmat, amelyre egyetemisták is készülnek, és a fiatalok a zenei szolgálatban is részt vesznek.

A gyülekezetbe való bekapcsolódásnak vannak egészen személyes történetei is. Anda Judit „csodabogaraknak” nevezi azokat, akik nem hozott, családi református háttérből érkeznek, mégis otthonra találnak. Ilyen volt Bótáné Varga Tímea, aki gyermekként hittantáborba és ifjúsági bibliaórára kezdett járni, később pedig az édesanyja is követte őt, aki ma már a kórus és a házi csoport egyik alaptagja. Schmotzer Máté a hittantáborokból indulva jutott el odáig, hogy a sárospataki teológián készüljön a lelkészi szolgálatra. Anda Tibor Jézus szavait idézi: „Mert mondom nektek, hogy Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak.” (Mt 3,9) Szerinte a családi háttér nagy ajándék, de nem garancia; ugyanakkor háttér nélkül is születhet mély elköteleződés.

A gyülekezet főgondnoka, Pintér Péter olyan családból származik, ahol generációkra visszamenően erős volt az evangéliumi vonal. A missziói gondnok, Hermann Péter története viszont másként kezdődött: feleségét Anda Judit a játszótéren szólította meg, amikor gyermektábori kézműves segítséget keresett. A család jött, hozta a gyerekeket, majd – mint a lelkipásztor asszony fogalmaz – olyan szinten megérkeztek lelkileg, hogy ma már meghatározó szolgálattevői a gyülekezetnek.

Július 5-én, a noszvaji rádiós istentisztelet-közvetítés napján a diakónusok vasárnapját ünnepli az egyház. Kérdésünkre a lelkipásztorok elmondják, hogy a gyülekezet életében a diakónia nem különálló program, hanem érzékenység, amely sokszor spontán módon jelenik meg. Anda Tibor szerint erős indíttatás él a testvérekben, amikor valaki segítségre szorul. Tavaly például egy kisgyermekes család került nagy mélységbe, mert a gyermekük súlyos betegséggel küzdött. A közösség megmozdult, és komolyabb összeggel járult hozzá a gyógykezeléshez.

A diakónia Noszvajon tágabb kapcsolatokban is megmutatkozik. A gyülekezet régóta kapcsolatot tart a Tiszafüredi Református Szeretetotthonnal, ahol fogyatékkal élő lakók élnek. Több mint húsz éve patrónusi szolgálatot is vállaltak: olyan bentlakókkal tartanak kapcsolatot, akiknek nincsenek hozzátartozóik, vagy már gyermekkorukban lemondtak róluk. Karácsonykor és anyák napján csoportosan látogatják meg őket, beszélgetnek, együtt ünnepelnek velük. Anda Tibor külön is megemlíti a 73 éves, kerekesszékes pártfogoltjukat, akinek hatalmas öröm, ha nagy nehezen beültetik az autóba, és megkocsikáztatják Tiszafüreden. – Az a boldogság, ami elönti a kis arcát, jelzi számunkra, hogy van értelme ennek a szolgálatnak – mondja. Máskor az otthon lakói érkeznek busszal Noszvajra: együtt vannak a templomban, majd a síkfőkúti tó mellett sétálnak.

Ugyanez a segítő figyelem jelent meg a dálnoki testvérgyülekezeti kapcsolat kezdetén is. Amikor az erdélyi településen földrengés rongálta meg a templomot, Noszvajon gyűjtést szerveztek, és személyesen vitték el nekik az adományt. Nem azért, mert ők maguk kiemelkedő anyagi helyzetben lettek volna, hanem mert észrevették: mások még nagyobb bajban vannak.

Anda Judit szerint a helyi diakónia kulcsa az életközösség. – Ismerjük egymást, közel vagyunk egymáshoz, és észrevesszük a másik szükségleteit. Nem januárban döntjük el, hogy az év során kinek segítünk, hanem figyelünk az élethelyzetekből fakadó szükségletekre. Van, akit kezelésre viszünk, mást meglátogatunk, megint másnak ebédet főzünk. Egy édesanya negyedik gyermekét szülte meg úgy, hogy nem volt mögötte családi segítség; hetekig a baba-mamás kör és a házi csoportok tagjai főztek a családnak. Másvalaki műtét után, lábadozás idején kapott ebédet – fejti ki a lelkipásztor asszony.

A legnehezebb mégis az, hogy hogyan lehet észrevenni azt, aki nem kér segítséget. Anda Tibor szerint jó, hogy ez nem csak a lelkipásztorokon múlik. – A gyülekezeti tagok számontartják egymást, jelzik, ha a szomszédságban vagy a faluban valaki bajba került –hangsúlyozza. Anda Judit szerint néha elég egy fél mondat. – Egy édesanya például a gyereke állapota miatt nagyon szorongott, de nem akart erről beszélni. Egy úrvacsorai alkalommal csak ennyit mondtam neki: „Elkaptam a tekinteted, ahogy jöttél úrvacsorázni.” Ebben minden benne volt, és megnyílt az út a beszélgetésre, az imádságra – emlékezik vissza.

A Kossuth rádió július 5-én közvetíti az istentiszteletet Noszvajról, ezzel összefüggésben mindkét lelkipásztor egy-egy útravalót is megfogalmazott. Anda Tibor a református identitás újragondolását ajánlja a hallgatók figyelmébe: olyan egyházat, amely egyszerre gyökerezik a Szentírásban, és érzékeny a mai ember nyelvére, kérdéseire, fájdalmaira. Anda Judit pedig azt kívánja, hogy a rádióhallgatók ne tökéletes alkalmat, tökéletes közösséget vagy hibátlan emberi teljesítményt keressenek. Inkább azt hallják meg, hogy a mi töredezettségünk belefér Isten irgalmába, és a tökéletesen szerető Isten gyógyító jelenléte öleli körbe az istentiszteletet.

Noszvaj története így nem csupán egy régi templomról és nem is csak egy több mint húsz éve ott szolgáló lelkipásztor házaspárról szól, hanem arról, hogy a fakazetták, a karzaton ülő fiatalok, az éneklő idősek, a játszótéren megszólított családok, a Tiszafüreden megkocsikáztatott idős férfi, a csendben megfőzött ebédek és a fél mondatból megszülető lelkigondozói beszélgetések mind ugyanarra mutatnak: a templom igazgyöngye ma is az a közösség, amely Isten nevében gyűlik össze, és megtanul egymás felé is odafordulni.