„Urunk, e roppant, ért vetésre nézz!”

Igazi napsütéses, tavaszi hétfőn érkezem meg az ország egykori fővárosába. A városközpont felé közeledve szememmel a református templomot keresem. Nem könnyű feladat, hiszen lépten-nyomon katolikus tornyokba ütközik a tekintetem, megkerülhetetlen látvány a város fölé emelkedő, méltóságteljes bazilika. Végül megérkezem a „magyar Róma” kálvinista szigetére. A letisztult templom és a rendezett kerttel körülvett, modern gyülekezeti ház mellett közel százharminc éves tölgyfa tornyosul. Mosolygós lelkész és egy Maszat névre hallgató, barátságos németjuhász fogad. Szó szerint belecsöppenek a helyi vérkeringésbe: a lelkipásztor házaspár mindkét tagja, Ágoston Csaba és Ágostonné Apáti Gabriella hittanórákról futnak be, délután pedig egymást követi a konfirmációs előkészítő, az óvodások hittanórája és az ifjúsági óra. Így hát ezúttal rendhagyó módon nem csupán felnőtt hívekkel beszélgetek a gyülekezet életéről, hanem nyitott, értelmes tizenévesekkel is.

Bár jórészt bányásztelepülések veszik körbe, Esztergom mindig is klerikális város volt, főként az értelmiséget szívta magába, ami a gyülekezetben is megjelenik. Ritka a tősgyökeres esztergomi felmenőkkel bíró református, a legtöbb család az ország különböző részeiről települt ide. A hitközösség talán emiatt sem ragadt bele a megváltoztathatatlan tradíciók pókhálójába, maguk írják a hagyományaikat, szabadon változtatnak, ha kell. – Átvitattuk, konfrontálódtunk, bevezettük – summázza Ágoston Csaba lelkipásztor az utóbbi évek változtatásait, például a január elseji úrvacsorás istentisztelet bevezetését, a keresztelő család megköszöntését vagy épp a kis kelyhekre való áttérést. A nyitott hozzáállás és a kreativitás feleségét, Gabriellát is jellemzi, aki kimondottan szeret a megszokottaktól eltérő elemeket csempészni igehirdetéseibe, hittanóráiba, változatlanul Istent állítva a középpontba. Húsvét kapcsán például töviskoszorút font egy vad olajfa ágaiból, hogy hittanosai ezt megtapogatva megértsék, milyen fájdalmat és megaláztatást jelenthetett, amikor ilyet tettek a Megváltó fejére.

A gyülekezetet aktív közegyházi jelenlét jellemzi, szívesen kapcsolódnak be a Tatai Református Egyházmegye által szervezett programokba, nemrég például Balatonfüreden családos hitmélyítő csendesnapokon vettek részt. Ha a hétközi bibliaórákra, családos körre nem tud is mindenki eljutni, a vasárnapot teljesen odaszánják: még az előző lelkipásztor, Németh Lajos szolgálatának idejéből származó hagyomány, hogy a tízórás istentisztelet után szeretetvendégségre vonulnak át a hívek, ahol kávé, tea mellett beszélgetnek. Ilyenkor nyílik lehetőség az újonnan érkezők megszólítására vagy akár névnapi, születésnapi köszöntésekre is.

Az egyre népesebb közösség mindennapjaiba számos szolgáló kapcsolódik be. Csaba és Gabriella mellett Révfalviné Budai Julianna beosztott lelkipásztor is rendszeres igehirdető, ő egyben a Vaszary Kolos Kórház lelkésze is. A gyülekezet ügyes-bajos dolgaiért, például a diakóniáért külön bizottságok felelnek. A presbitérium élén Balogh Zoltán főgondnok, Szabó Gábor és Pásztó Gábor gondnokok állnak. Az esztergomi Kálvin Alapítvány anyagiakkal is támogatja a város reformátusainak közösségi céljait, hitéletének fejlődését, legyen szó rászorulók segítéséről vagy gyermekmunkához szükséges tanszerek beszerzéséről.

A zenei szolgálat is kiemelt terület: a kántori teendőket Rózsár Brigitta orgonaművész, Kissné Kulcsár Sarolta zenetanár, Szilágyi Szilvia énektanár és Szilágyi Mária zenetanár látják el. Az istentiszteleteken nem csupán a legismertebb száz ének csendül fel, a lelkipásztorok az énekeskönyv teljes repertoárjából válogatnak az aznapi igei üzenethez legjobban illő szövegek közül. Három kórus is várja az énekhangjukkal szolgálni vágyókat: a vegyes kar és az ifjúsági kamarazenekar mellett alig fél éve indult el a gyülekezet patronálásában a nem kizárólag reformátusokból álló Lux Nova Énekegyüttes, amely egyházi és világi repertoárjával a város komolyzenei kultúráját is színesíti.

Az esztergomi gyülekezetben minden korosztály megfordul, azonban az átlaghoz képest is több a fiatal és a középkorú. Ahol pedig sok a család, ott általában a csemeték száma is nagyobb: körülbelül négyszáz különböző korú gyermek és középiskolás tartozik az eklézsiához. A város katolikus oktatási intézményeiben heti két hittanórát is tartanak, így nem csoda, hogy tanításukhoz kisebb hitoktatósereg szükségeltetik. Csaba és Gabriella mellett heten végzik ezt a szolgálatot. Az örömhír mindenkinek szól, ezért az egyik hitoktató, Kulcsár-Elek Csilla a tanulásban és értelmileg akadályozott gyermekek számára létrehozott intézményben, a Montágh Imre nevét viselő általános iskolában is tanít. Az egyik katolikus gimnáziumban évente kétszer úrvacsorás istentiszteleten vesznek részt a református tanulók.

A hétközi alkalmak mellett a vasárnapi jelenlét is hangsúlyos: az igehirdetéssel párhuzamosan két, korosztályokra bontott gyermek-istentisztelet fut. A nagyobbak minden hónap utolsó vasárnapján beülnek az istentiszteletre, hogy beleszokhassanak a tágabb közösségbe. Aki járatos a gyerekmunkában, tudja, mivel jár egy karácsonyi műsor összefogása és lebonyolítása... képzeljük el, milyen lehet majdnem száz hittanossal próbálni! Szenteste átalakul a templom, az úrasztala helyére színpad kerül, és a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki bemutatja a maga kis előadását.

A látogatásomkor hallott beszámolók alapján egyértelműen a tagyospusztai hittantábor a gyülekezeti gyerekmunka fénypontja. „Tagyospuszta életérzés" – ezzel a szállóigével írták le felejthetetlen nyári élményeiket az esztergomi ifisek, többen évek óta a hittantáborok törzsvendégei. A szóban forgó helyszín egy búza- és kukoricaföldekkel körbevett régi kúriaépület, amely körül ilyenkor kisebb sátorbirodalom épül fel. A gyerekek az áhítatok mellett változatos programokkal tölthetik el az idejüket a szabadban. Ugrálóvár, focizás, számháború, kézműveskedés, strandolás mellett a kalandos éjszakai bátorságpróbák sem maradhatnak el. A táborban nemcsak az Igéről tanulnak az ifjak, de az egymásra való odafigyelésben, a segítségnyújtásban és a türelemben is fejlődnek, például a kisebbek felkarolásával. Csaba és Gabriella huszonkét évnyi esztergomi szolgálatuk alatt minden korosztályra külön figyelmet fektettek, ezért nagy hangsúlyt kapott az ifjúsági munka is.

Minden ősszel és tavasszal hitmélyítő hétvégét szerveznek a gyülekezet ifjúságának, ahol a különböző korosztályok jobban megismerhetik egymást, és a konfirmandusok is átérezhetik, milyen az ifiközösségbe tartozni. A hétfő esti ifjúsági órák témáját maguk a kamaszok határozzák meg: egy-egy ember készül egy témával vagy problémafelvetéssel, amely éppen foglalkoztatja őt, ehhez csatlakozik a lelkipásztor a kérdéskör bibliai megvilágításával. Szinte bármiről tabuk nélkül, őszintén tudnak beszélgetni, mesélik a fiatalok. Természetesen listavezető témák a házasság, a szerelem és a párkapcsolatok, de komoly társadalmi problémákat is megvitatnak, például a szegénységet vagy az abortuszt. A mély témák őszinte felfejtését az teszi lehetővé, hogy az ifi biztonságos, bizalmi kapcsolatokra épülő baráti kör, ahova egyúttal új tagokat is szeretettel és nyitottan várnak. Dóri tavaly konfirmált, szeptember óta látogatja az alkalmakat. – Ilyenkor nyolc órám van az iskolában, ami után általában ideges és fáradt vagyok, de amikor idejövök, megnyugszom. Számomra az ifi a jó közösséget jelenti, sokkal inkább élvezem az ittlétet, mintha otthon bámulnám a füzetet – osztja meg a lány. István számára szintén egyfajta kiszakadást, csendes szigetet jelent az ifi, ő egy ferences bentlakásos fiúgimnáziumból érkezik a hétfő esti alkalmakra. Adél pedig nemcsak barátokat, de a párját is megtalálta itt. – Ez az a közösség, ahol megtaláltam azokat az embereket, akik a legjobban hasonlítanak rám, akik a leginkább kiegészítik az életemet barátsággal. Az ifis programok mindig elöl vannak a prioritási listámon – jelenti ki határozottan. Látogatásomkor épp ő készült fel az aznapi alkalom tartására, a böjtről tartott felvezetőt az ifjúság szolgálatának éve keretein belül megjelentetett óravázlat alapján.

A jól működő ifi egyik legárulkodóbb jele, ha a közösség többi tagjára is hatással van. Erre volt példa a fiatalok tavaly karácsonyi akciója, amikor saját készítésű mézeskalácsaikkal járták a várost, hogy meglátogassák a gyülekezetük időseit. – Ének volt, imádság, sőt sírás is – számol be az eseményről Csaba, aki rendkívül büszke a fiataljaira. A figyelmes látogatásokkal akkora sikert arattak, hogy a nem olyan idősek is szeretettel várnák a csapatot. – Idén majd egy héten keresztül megyünk – jegyzi meg nevetve egyikük. Túlhasznált egyházi kifejezés a „lelki otthon”, de ebben az esetben valóban ilyen szerepet tölt be a gyülekezet az esztergomi ifjúság életében, akik nemcsak az alkalmakra jönnek el, de egy-egy üres órájukban vagy akár ebédelni is beugranak ide.

Az elmúlt évtizedekben igencsak megugrott a reformátusok száma Esztergomban (micsoda kegyelem egy olyan városban, ahol évszázadokig le sem telepedhettek protestánsok!). A templom egyre szűkösebbé vált, nagy ünnepeken már a csilláron sem volt hely. A megoldást afféle virtuális templombővítésben találták meg: évek munkája és a város, az egyházmegye, a közegyház és a kormányzat támogatása révén sikerült átalakítani a szomszédos telken omladozó régi nővérszállót.

A tervezési munkálatok oroszlánrészét a gyülekezet egyik presbitere, Máté Edina építész végezte el, aki a közösség igényeit szem előtt tartva tágas, napfényes gyülekezeti termet, baba-mama szobát, vizesblokkot, étkezőt és egyéb esszenciális helyiségeket alakított ki. Az istentiszteleteket így már a gyermekfelügyelet mellől, illetve kivetítőn át is lehet hallgatni vasárnaponként. A lenti terem oszlopai nem szimmetrikusan, de harmonikusan helyezkednek el, ezt a hangulatot erősítik az ezeket díszítő, az aranymetszés szabályai alapján rövidülő-hosszabbodó, stilizált ledcsíkok is.

Az épület emeleti helyiségeiben olyan modern komfortigényeket kiszolgáló, harmincnyolc fős szálláshelyet is kialakítottak, amelyet a tervek szerint nemsokára megnyitnak közegyházi használatra. A szállás fantázianeve az ERRE, amely egyszerre rejti magában az egyházközség hivatalos nevét és a barátságos invitálást. Lapunk az elkészült logótervekbe is bepillantást nyerhetett, amelyek a gyülekezetbe tartozó grafikus, Varga Zsolt presbiter munkáját dicsérik. A város címerszíneivel (kék, fehér, vörös) játszó emblémákon a református csillag is megjelenik, amelyet a fiatalokat megcélzó szövegbuborék foglal magában. A két-, három- és négyszemélyes szobákhoz külön fürdőszobák tartoznak, mindkét szinten található konyha is. Külön szoba várja a mozgásban korlátozottakat, a nemsokára megépülő lifttel pedig teljesen akadálymentesítetté válik az épület. Az ERRE kétségkívül táborok, csendeshetek, konferenciák kiváló helyszínévé válik majd, nem is akármilyen környezetben: ablakaiból hegyoldal és templomtornyok látványa fogad minket, a város pedig a történelem és a kultúra szerelmesei számára is tartogat kincseket.

Talán nem elvetemült feltételezés, hogy az egykor harmincnál is több katolikus gyülekezetet számláló Esztergomban nem feszültségmentes a reformátusok kisebbségi léte. Hiszen olyannyira katolikus a település, hogy böjt idején nem lehet kapni sonkás szendvicset az iskolai büfében, szenteste pedig régi hagyományként a bazilika harangjának megszólalásakor ülnek asztalhoz az emberek. A valóságban azonban távol áll az esztergomiaktól a felekezeti villongás: sok a vegyes felekezetű család, ezért nem ritka, hogy egyik héten istentiszteletre, a következőn misére mennek az emberek. Vasárnap elcsendesül a város, és mindenki megindul a saját temploma felé, együtt élnek a vallással az emberek.

A reformátusok évek óta testvéri viszonyt ápolnak a többi felekezettel, közös imaheteken is hirdetik az evangéliumot. Csaba és Gabriella beszámol arról, hogy nemegyszer a szó eredeti jelentése szerint kell „katolikusnak”, azaz egyetemesnek lenniük, mivel gyakran keresik fel őket olyanok, akik nem ismerik a különbséget a felekezetek között. Ezt szemlélteti az az eset is, amikor nagycsütörtök éjjel verték ki az ágyból Csabát, hogy áldjon meg egy épp akkor elhunyt személyt – „a többi plébános” nem vette fel a telefont. A lelkipásztor eleinte szabadkozott, próbálta megértetni velük, hogy ez nálunk nem szokás; végül a felesége biztatására győzött a lelkiismerete, és elment imádsággal vigasztalni a gyászolókat. Másnap, nagypénteken ott ültek a templomban… A reformátusság ilyen módon missziót is képvisel a városban, hittel vallják, hogy Isten akkor is munkálkodik, ha valaki csak megszokásból jön el istentiszteletre.

Huszonkét év nem kevés, mégis, mintha elszaladt volna, mondja Gabriella, amikor a szolgálatuk tapasztalatairól kérdezem a házaspárt. Csaba hálásan számol be arról, hogy nem éltek át nagyobb gyülekezeti tragédiát, inkább örömökben volt részük. Elődjüktől stabil egyházközséget vehettek át 2003-ban, azóta pedig szinte minden korosztályt sikerült elérniük. Idekerülésük idején főként a fizikai környezet szorult megújulásra, az évek folyamán a gyülekezeti ház kiépítése mellett a templom épületét is korszerűsítették.

A teendők sűrűjében azért kikapcsolódásra is jut idő: Csaba szabadidejében kertészkedni, úszni szeret, Gabriella pedig pár éve felelevenítette régi szenvedélyét, az írást. Novelláit több díjjal jutalmazták már, ezenkívül két gyermekkönyve is megjelent (Kisöcsém született; Megszületett a húgom), amelyek a többi között a testvéri féltékenység témájáról szólnak a kicsik számára is érthető módon.

A fiatalos lelkésznő így összegzi eddigi szolgálatukat: – Ha visszatekernénk az időt, akkor sem változtatnék semmin… talán egy picit lassítanék. Hálás vagyok, hogy tehetségünkhöz mérten, erőnket, időnket az Úrtól elkérve, kreatívan szolgálhatjuk Isten országát!