Ha az ember érzékeny a világ dolgaira, könnyen kilátástalannak tűnhet a helyzete. Egyre több a baj, és egyik sem elhanyagolható: egyik hónapban sosem tapasztalt kánikulával, a következőben évtizedes áradással küzdenek milliók. Nincs miért áltatni magunkat, akár közvetlenül érintettek vagyunk, akár távolról figyeljük az eseményeket, biztosak lehetünk abban, hogy emberek vesznek oda a globális csapások következtében. És akkor még nem beszéltünk a jövőről, a pesszimista jóslatokról, amelyekbe időről időre, ha akarja, ha nem, belefut az ember. Az igazán nagy bajok megoldása pedig nem egy-egy személyen múlik.
Ha a globális szinttől elvonatkoztatunk is, marad probléma éppen elég. Évtizedek óta visszatérő téma a közbeszédben az oktatás és egészségügy, vagy hogy más példával éljünk: naponta tapasztaljuk, mennyire nehézkes eljutni egyik pontból a másikba – legyen az két világváros vagy a munkahelyünk és az otthonunk közötti, pár kilométeres távolság –, mert az ismert utazási formák szinte mindegyike akadozott az elmúlt egy évben. Akár repülni, akár vonatozni, buszozni, autózni szeretnénk, gondunk adódhat, az pedig már (még?) nem realitás, hogy gyalog- vagy biciklitávolságban elérhető legyen hétköznapi életünk összes helyszíne. A közbeszédet tematizáló szólamokra ugyan már van némi ráhatása az átlagos embernek, hallathatjuk a hangunkat a nekünk tetsző platformokon, de közvetlen hatást még mindig kevéssé gyakorolhatunk.
Életünk legbelsőbb körében már jobb a helyzet, ott közvetlenül alakítjuk a minket körülvevő világot. Ha bal lábbal kelünk fel, dönthetünk, hogy rázúdítjuk-e a velünk élőkre a rosszat. Ha felidegesít a főnökünk, választhatunk, hogy valamilyen szabadidős tevékenység, például sportolás során vezetjük-e le a felgyülemlett feszültséget, vagy az autóban dudálunk az előttünk túl lassan indulóra. Ha pedig olyan napunk van, amikor épp semmi sem jön össze, és úgy érezzük, a Jóistennek sem kellünk, választhatunk az ima és az önpusztítás között. Persze ezek a választási lehetőségek csak papíron tűnnek egyértelműnek, a valóságban aligha van nehezebb feladat annál, mint hogy forró fejjel helyes értékítéletet hozzunk, majd elinduljunk a nehezebb úton.
Akár sok, akár kevés, akár szinte semennyi ráhatásunk nincs a nyomasztó gondok megoldására, hiszem, hogy van erőnk, van támaszunk, van reménységünk. Jó arra gondolni, hogy olyan Urunk van, aki számára nincs lehetetlen: „Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta nekik: »Embernek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.«” (Mt 19,26) Olyan teremtő Atyánk van, aki szeret minket, aki jót akar, és aki övéinek tart bennünket, mert megígérte: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” (Zsid 13,5) Sőt, azt is mondta: „…reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” (Jer 29,11) A mi dolgunk olykor csak annyi, hogy erősek és kitartók legyünk, illetve ne féljünk és ne aggódjunk, mert az Úr velünk lesz mindenütt, ahová csak megyünk. Jó, ha ezek az Igék a fejünkben, a szívünkben vannak nap nap után, vagy éppen van saját mondatunk, amely emlékeztet minderre.
Az enyém egy osztálytalálkozóról származik, amikor a volt refis osztálytárs sírva fakadt a közösség előtt, megvallotta a félelmeit, mi lesz a gyermekével, a jövővel. Egykori tanárnőnk erre azt mondta: „Még jó, hogy mi nem az emberekben bízunk.” Ha a pontos igeversek nem is, ez mondat sok nehéz helyzetben eszembe jutott már. S a megnyugtató Igék mellett a valóságot se felejtsük el. Az érzelmi kilengések után fontos a reális énünk megszólítása is. Ha valami, talán ez garantálhatja, hogy megtegyük azokat a lépéseket, amelyeket módunkban áll. A pszichológia szerint a bennünk feltűnő ellenállás, de még belső kritikus hangunk is jót akar nekünk: ha látszólag bántó, fájó hangon szól is, értünk beszél, elnyomása helyett érdemes teret adni neki. Ha e szemléletet követve megvizsgáljuk, melyek életünk gondjai – legyen az klímaszorongás, bizalmatlanság az oktatási rendszerrel szemben vagy vissza-visszatérő munkahelyi feszültség –, megláthatjuk, mire mutatnak rá ezek a szorongások. Lehet, több ütőkártya van a kezünkben, mint hinnénk.
Cikkeinket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben sok érdekes és értékes tartalmat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!