Vállalkozhat-e az egyház?

Lehet-e a lelkipásztor étteremvezető, állattenyésztő vagy látogatóközpontot, cukrászdát üzemeltető gazdasági szakember? Erről beszélgetett Mihályi Jeromos bencés szerzetessel, Szpisák Attila evangélikus és Sohajda Levente református lelkipásztorokkal Dabóczi Kálmán, a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom elnöke és az Integritás Hatóság alelnöke a VI. Országos Keresztény Vállalkozói Konferencia Szólj be a papnak! elnevezésű programján.

Szólj be a papnak

Fotó: Hurta Hajnalka

„Tudják-e, hogy én vagyok az egyetlen diplomás pásztor itt?” – tette fel a kérdést tíz évvel ezelőtt egy juhtenyésztőknek rendezett konferencián Szpisák Attila evangélikus lelkész, mire a csapat juhász csodálkozva nézett vissza rá, hogy vajon milyen pásztor lehet. „Hát, lelkipásztor!” – felelte. Akkoriban összesen tíz rackajuh segédkezett terápiás állatként a tótkomlósi szeretetotthonban. Ma négyszázötven állatuk van, konyhakerti növények termesztésébe fogtak, és olyan mintagazdaságot hoztak létre őshonos állatfajtákra alapozva, ami nemcsak a fenntartásukban álló szociális intézményeket szolgálja ki, hanem a piacra is termel. A gyapjúból Magyarországon egyedüliként szőnek szőnyeget.

Szpisák Attila 2024

Szpisák Attila

Fotó: Hurta Hajnalka

Ha jártak az Apátsági Rege Cukrászdában, Tihany legszebb pontján, találkozhattak szerzetesi ruhába öltözött dolgozókkal is. Ez a megszentelt hely a XX. század közepéig a teljes csend és a béke szigete volt, itt nyugszanak a negyedik magyar király, I. András (+1060) földi maradványai. A bencés apátság egykori gazdasági udvara és raktára 1961 után presszóként, majd cukrászdaként üzemelt. 2016-tól újra az apátság vezeti a helyet. De nemcsak cukrászdát, meleg konyhás éttermet, hanem múzeumot, látogatóközpontot is igazgatnak a szerzetesek, valamint számos saját terméket állítanak elő a levendulakészítményektől a gyógynövényteákon át a likőrökig, sörökig. – Missziós lehetőség az, hogy évente százhúszezer ember bejön hozzánk a látogatóközpontba – kezdi Mihályi Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság perjele, aki nem is vállalkozásként, inkább vállalásként tekint levendulaföldjeikre, turistacsalogató látványosságaikra.

Mihályi Jeromos atya

Mihályi Jeromos OSB

Fotó: Hurta Hajnalka

Sohajda Levente göncruszkai református lelkipásztor is örömmel mesél a gyülekezetük által fenntartott éttermükről, miközben megjegyzi, hogy csak egy rendezvény van, ahova még ennél is szívesebben megy, az pedig a Hívd meg a papodat egy sörre! nevű esemény. A humor meghatározza mindhárom lelkipásztor bemutatkozását. Ha a teológia után valaki megkérdezte volna a göncruszkai lelkészt, hogy kell-e egy keresztyén gyülekezetnek vállalkoznia, azt mondta volna, nem kell, mert ez nem az ő dolguk. De az Isten másképp gondolta. Göncruszka öregedő település, ahonnan a lakosság ötven százaléka vándorolt el húsz év alatt, a helyben maradt aktív lakosság nyolcvan százaléka pedig munkanélküli. – Ilyen helyzetben egy keresztyén közösségnek fel kell tennie a kérdést, hogy nincs-e dolga azzal, hogy az élet újrainduljon – emlékezett vissza a kezdetekre. – Választanunk kellett, hogy belevágunk valamibe, vagy bezárjuk a templom ajtaját és magunk is elköltözünk – világítja meg a döntés tétjét Sohajda Levente. Méhészkedni kezdtek, az országban egyedüliként állítanak elő hidegen, közvetlenül a pergetés után üvegbe kerülő mézet. Majd tizenhat gyermekkel méhészeti óvodát és általános iskolát alapítottak, ahova ma kétszázötven gyermek jár. Később pedig közösségi éttermet nyitottak a zempléni településen. A Tejjel Mézzelben nemcsak az iskolások ehetnek kiváló ételeket, hanem a helyiek és a hozzájuk betérő turisták is. Mint mondja, hálás azért, hogy ma olyan társadalmi környezetben élhetnek a keresztyének Magyarországon, hogy támogatja őket az állam, de nem biztos benne, hogy ez mindig így marad. Abban viszont határozottan bízik, hogy az Úr megmutatja az utat arra, hogy a diakóniai, oktatási, szociális szolgálatok fenntartására megtalálják a forrásokat.

Sohajda Levente 2024

Sohajda Levente

Fotó: Hurta Hajnalka

Hasonló gondokkal küzdött Tótkomlós település is, a munkanélküliség és az alkoholizmus ott is komoly problémát jelentett. Sokáig nem tudta Szpisák Attila evangélikus lelkész, hogyan is segítsen a napjaikat kocsmában töltő, lecsúszott helyieken, mert, mint fogalmazott, egy tíz-húsz éve alkoholista embert szinte lehetetlen visszaterelni dolgozni. A juhtartás segített ebben, a lelkészség gondozottjai kijártak ugyanis hozzájuk, így nem a kocsmába mentek, ellési időszakban nem rúgtak be, hanem vigyáztak az állatokra.

A kezdetekben egyik vállalkozás vezetője sem gondolta, hogy profitra tehetnek szert, az önkéntes munka határozta meg a működésüket. Az azonban, hogy a termékeik minősége kiemelkedő, lehetővé tette számukra, hogy a visszaforgatott profitnak köszönhetően ma már munkát is tudnak adni a környéken lakóknak. Szent Benedek regulája egyértelműen az imádság és a munkavégzés egységében határozza meg a szerzetesi élet lényegét. A Balatonnál is a munkaerő megtalálása a legnehezebb, de itt azért, mert nagyon magas bérköltséget kell kigazdálkodni például egy szakácsnak vagy borásznak, és ha a szomszédban többet ajánlanak, akkor már el is köszönt a munkavállaló. Tihanyban a kulturális programok, a fellépő művészek, elsősorban az orgonaművészek tiszteletdíja is komoly költségvetési kiadást jelent, ezért igyekeznek a portékáik eladásából befolyó összegből fedezni mindezt. Az apátság képviselte márka jól vizsgázott a piacon. Göncruszkán a méhészet bevételét kezdetben iskolaalapításra, a nevelőszülővel élő gyermekeket, a hatvan év felettieket és a rokkantnyugdíjasokat támogató kezdeményezésekre fordították. Tótkomlóson a többi között otthont biztosítottak a romos házakban élő embereknek.

p8a1246-9413fbf1a2

Mihályi Jeromos atya és Sohajda Levente

Fotó: Hurta Hajnalka

A pódiumbeszélgetés nem annyira „beszólásokkal”, sokkal inkább kérdésekkel zárult. A válaszokból kiderült, hogy nem csak a lelkipásztorok életében fontos a munka megkezdése előtt mondott imádság. Szpisák Attila evangélikus lelkész rámutatott, hogy az Istenhez fordulás egykor nagyon is része volt az emberek életének. – Régen, amikor felült nagyapánk a tehenes szekérre vagy a lovas kocsira, imádsággal indította el azt, és a kenyeret is úgy vágták meg nagyanyáink, hogy előtte keresztet vetettek az aljára. Tehát ma is bátran elmondhatunk egy imát a távirányító megnyomásakor – biztatta a lelkész a jelenlévőket.