A változás velünk kezdődik

„Értsünk szót: először Isten szavát értelmünkkel és szívünkkel, majd testvéri beszélgetésben – odafigyeléssel” – köszöntötte a konferencia résztvevőit Lakatos Gábor, a vendéglátó gyülekezet gondnoka, összefoglalva a program célját. Balog Zoltán házigazda lelkipásztor hozzátette: azért fontos a találkozás, hogy értő, hitvalló tanítványok lehessünk és szolgálatunkat az ige mércéjéhez igazítsuk.

Nagy Péter nyugalmazott lelkipásztor áhítatában arra emlékeztette a résztvevőket, hogy keresztyénekként közösen gondolkodnunk lényeges dolgainkról, miközben Istenre mutatunk. „Az egyház kezdettől fogva rendkívüli időket él, a feladatunk vigyázni és készen állni, miközben a magunkévá kell tegyük, hogy a lényeges dolgokban tudunk egységesek lenni” – hangsúlyozta a lelkipásztor.

„Az én dolgom sem nem valószínű, sem nem valószínűtlen, az én dolgom bizonyos” – idézte Somogyi Péter budapest-fasori lelkipásztor Karácsony Sándor gondolatait a szolgálatról. A fasori gyülekezet lelkipásztora szerint „rendkívüli időben is megszokott és megszokott időben is rendkívüli”, a kérdés mindig az, mit kezdünk azzal, amit az Úr ránk bízott. „Célunk megdicsőíteni az Atyát, ahogy Jézus Krisztus is ehhez ragaszkodott mindenen át. Ő adta meg nekünk a célcsoportot, az üzenetet és a pártfogót: mindenkinek hirdetnünk kell a megtérést és az evangéliumot, ami mellé megkaptuk a Szentlelket – mennyei vezetést és oltalmat a küldetéshez” – fogalmazott Somogyi Péter.

Mint mondta, az Úr írja életünk forgatókönyvét, és miközben nekünk is kell terveznünk, alázattal kell tudomásul vennünk, hogy a körülmények irányítása Isten kezében van. „Baj, ha a körülmények miatt megtorpanunk, ahelyett hogy megtalálnánk »a mindenütt jó cselekvést«, és azt, amit Isten elkészített, hogy aszerint éljünk” – hangsúlyozta Somogyi Péter. Fontos, hogy a változó körülmények között is a jót felismerve töltsük be küldetésünket, ami tartalmában sosem változik: „Aki tud jót tenni, ne tévesszen célt, ne mulasszon el semmit abból, amit Ura rábízott. Ő nem változik, minden időben velünk van.”

Az 1980-as években egy berlini múzeumban tömegeket vonzott Rembrandt festménye az aranysisakos férfiról, egészen addig, míg ki nem derült, hogy nem is a neves festő alkotása, hanem egy kortársáé. Onnantól a mű értékesből átlagossá vált – ezzel a példával illusztrálta Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi lelkipásztor, hogy minden annyit ér, amennyi értéket neki az emberek tulajdonítanak. Fájdalmas statisztika, hogy Európában rohamosan csökken a keresztyének száma, miközben Latin-Amerikában és Afrikában folyamatosan növekszik. „Vírushelyzettől függetlenül fogyatkozunk. Az üres templomok utóbbi hónapokban látott képe egyelőre olyan lázálom, amiből felébredhettünk, ugyanakkor figyelmeztetés is, ami értékelésre kell késztessen bennünket” – hangsúlyozta a lelkipásztor.

Extrém helyzetben a lelkipásztorok milyen értéket, gondolatot tudnak közvetíteni? Hajdú Szabolcs Koppány szerint hangsúlyozni kell a különbséget az egyházközség mint jogi megnevezés és az ecclesia mint az Isten Lelke által egybegyűjtött közösség között – mivel az ecclesia egy Isten lényéből fakadó csoda, amely sosincs alávetve a jogi keretnek. Ha csupán az egyházközség jogi kereteire figyel az ember, könnyű megmaradni materiális síkon, de a lelki közösségre tekintve érthető meg, mi a különbség megszokott és rendkívüli idők között. „Sugározzon rólad, hogy olyan üzeneted van, amit senki más nem tud elmondani helyetted.” Nincs igehirdetés kontextus nélkül, tudnunk kell, mi van a világban – hangsúlyozta Hajdú Szabolcs Koppány, aki a magunk erőtlenségét pont abban látja, hogy ha nincs mögöttünk stabil háttér, könnyen zárkózunk az egyház burkába. „Az utóbbi hónapokban burokrepesztés történt, szétnyílt megszokott közegünk és vajúdtunk azon, hogyan értelmezzük ma teológiai értelemben vett szolgálatunkat. Hogyan tudunk szolgálni, amikor eszköztelenné válunk?

Ahol a rendkívüli helyzettől függetlenül is az ecclesia volt hangsúlyos, ott a tapasztalatok alapján magukra találtak a közösségek és a lelkipásztorok is. Emellett az elmúlt hónapokban a lelkészek is inkább családi körben tölthették idejüket – úgy, ahogy talán évek óta nem tudták. Ez pedig arra is emlékeztethet bennünket, hogy oktatási, szociális és egészségügyi kérdésekben kisebb mára az egyház szerepe, mint korábban, de a család maradt az a biztos alap, ahol Krisztus-követésünk láthatóvá válhat. „Meg tudjuk élni családunkban, amit a szószékről hirdetünk? Ha az emberek azt látják, hogy a keresztyén családokban sem működik a türelem, a hűség és a tisztesség, akkor nem leszünk hitelesek. Ugyanakkor, ha családunkban helyt tudunk állni, akkor a szolgálatban is” – emlékeztetett a lelkipásztor.

Veres Sándor, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka felidézte, tíz évvel ezelőtt szintén a Hold utcában szólt arról, hogy a következő generációk Istent is az interneten keresik majd, azt azonban nem gondolta volna, hogy lesz idő, amikor az egyház teljesen online térbe kényszerül. Mint mondta, jelenlegi helyzetünk megértéséhez ismerni kell a történelmet is, emlékezni kell azokra a lekészekre és presbiterekre, akik az 1950-es és ’60-as években a kitelepítések és meghurcolás után tudták még a feltámadt Krisztust hirdetni és támogatni a rájuk bízott közösségeket. A rendszerváltást követően növekedett a hívek száma, fontossá vált tartozni valahová, de míg 2001-ben 1,6 millióan vallották magukat reformátusnak, tíz évvel később már félmillióval kevesebben. „Csökkentek az emberek és a látható egyház találkozási pontjai, a falvakban sok helyen már nincs orvosi ellátás, nincs iskola, a lakók pedig városokba költöznek. Sok lelkész jól tudja, hogy településén ő az utolsó helyben lakó lelkipásztor” – hangsúlyozta Veres Sándor.

E folyamatok ismeretében dönteni kell a szolgálati helyek átminősítéséről és a felszabaduló lelkipásztorokról, de úgy, hogy közben megerősödhessenek elhívásukban. „Nem a mi feladatunk válaszokat találni, de arra rá kell jönnünk, hogyan szólítható meg a ma embere, hogy hitvallást tudjunk tenni a krízishelyzetben fellépő tévtanításokkal és a vallásellenességgel szemben – folytatta a főgondnok. – Fontos javítanunk a körülményeken, rendeznünk kell a lelkészi fizetéseket, de szükség van olyan gondnokokra, akik együtt imádkoznak a lelkészekkel és együtt szervezik a közösség életét. Sokszor hiányzik a laikusok elfogadása és a bizalom, pedig feladatmegosztásra szükség van ahhoz, hogy közösen viselhessük a felelősséget.”

Veres Sándor szerint a stabil anya- és a fejlődő missziói egyházközségek könnyebben élték meg az elmúlt hónapokat, de nehéz helyzetben voltak az elöregedő közösségek és az instabil egyházközségek. „Közös tervezésre kérem a közösségeinket, hogy megnézzük, milyen formában tudjuk megtartani azokat, akiket még nem ismerünk, de az online térben jelen voltak alkalmainkon” – fogalmazott a főgondnok, majd hozzátette: „Ha egy gyülekezet tagjai együttműködve vállalnak közösséget, akkor kiérdemelték, hogy egyháznak nevezzék őket. Nem végezhetjük el egymás munkáját, a teljes közösség együttes szolgálata hozhat eredményt, szükség van mindenkire, aki a saját területén református.”

„Ismerjük fel: szolgálatunk része, hogy a hívők teljes egészét alkalmassá tegyük szolgálatára” – hangsúlyozta Veres Sándor. A dunamelléki főgondnok szerint a járvány rámutatott hibákra és hiányosságokra, ennek nyomán foglalkozni kell a lelkészek megbecsülésének kérdésével, az aktív presbiterek választásával és képzésével, ugyanakkor az online kommunikációs lehetőségek jobb kihasználásával is.

„Megrendülés akkor következik be, amikor pontosan tudjuk, érezzük és átéljük, hogy Isten kezébe vette az életünket” – fogalmazott Balog Zoltán lelkipásztor. Kivételes helyzet az, amikor valamilyen formában ezt az egész emberiség átéli. Ez magával hozza a megrázkódtatást, de annak érzését is, hogy Isten képes tanítani bennünket a világban történő eseményeken keresztül – feltéve, ha azokat az ige mérlegére tesszük. Ugyanakkor „Azt láttuk, amit mindig is látnunk kellene: azt, milyen kiszolgáltatottak vagyunk és mennyire alkalmatlanok.” Ugyanakkor rég látszott ennyire nyilvánvalóan, milyen éhség van az emberek lelkében a hiteles, világos üzenetre. „Arra az üzenetre, mely leleplez, felemel és megszabadít” – foglalta össze az elmúlt időszak tapasztalatait a vendéglátó gyülekezet lelkipásztora, de hozzátette: tanuljuk meg, hogy mindez velünk kezdődik. „Ha mi nem rendülünk meg, akkor nem találjuk meg az utakat azok szívéhez, akikben ott az éhség.”

Mint mondta, személyes tapasztalata, hogy saját gyülekezetében is a veszélyhelyzetnek köszönhetően kezdték el közösségépítésre használni a telefont és kerestek új megoldásokat a felmerülő nehézségekre. „Meg kell találnunk a helyes arányt az új beszédmódok használatában: az üzenetünk örök, de olyan új szavakkal kell elmondanunk, mely méltó az evangéliumhoz” – szögezte le Balog Zoltán. A lelkipásztor szerint akkor is lehet érvényesen hirdetni az üzenetet, ha csupán a megrendülést látjuk, mert a kiszolgáltatottságra az evangélium ad választ: „Jobb Isten kezében lenni, mint az emberek kezében.”

„Együtt kellene megértenünk, mi van ránk bízva, mi a textus, mert emellett a kontextus mindig az lesz, ahogyan élünk. A világ és Isten igéjének a találkozása a mi felelősségünk” – folytatta, majd hozzátette: ki kell mondani azt is, hogy a jelenlegi kontextus az előttünk álló egyházi tisztújítás, amely lehetőséget ad az újradefiniálásra – ehhez azonban az egyházkerületek közötti békességre és testvéri légkörre van szükség. A társadalmi kontextus pedig a kiszolgáltatottság és a lelkészi hivatás törékenysége, aminek megerősítéséhez szükség van a szolgálat kísérésére és a külső biztonságra – ebben segítség lehet az állam is, jó kezdeményezés például a kistérségi támogatás. „Fel kell tennünk a kérdést, mit is kezdünk a kívülről érkező anyagi támogatással?” Az a cél, hogy a gyülekezetek egyéni helyzete ne egy sziget legyen, az egész egyház közösségben kell éljen, ez maga a közegyház, erről ne mondjunk le, a szigetekből kontinens kell legyen – fogalmazott Balog Zoltán. Mint mondta, hosszútávú cél önfenntartó egyházzá válni és szem előtt tartani, hogy nincs üdvözítő politika, az egyház feladata az üdvösségről beszélni, „ezt pedig több autonómiával kell tennünk. Sem az elegáns távolságtartás, sem az öncélú, sértett kuruckodás nem megoldás. Öntudatos együttműködésre van szükség: elismerni a jót és prófétai intéssel kezelni a rosszat. De mindez önvizsgálattal kezdődik.”

A lelkipásztor is kitért az egyházban szolgáló laikus tagok szerepének fontosságára, emlékeztette a hallgatóságot, mekkora ereje van a presbiterek és gondnokok személyes hitvallásainak, élettörténeteinek. „Becsüljük meg, hogy vannak, akik a világban beszélnek Krisztusról, mert hiába vannak félresiklások, beszélnek róla – ez pedig komoly lehetőség a gyülekezeti határok átlépésére” – zárta gondolatait.