Vigaszt nyújtunk a legnehezebb időkben is

Hosszú évek óta végez fontos társadalmi tevékenységet a Magyarországi Református Egyház és számos szervezete: gyógyítunk, bátorítunk, reményt és hitet adunk. Ahhoz, hogy ez a munka folytatódhasson, kérjük, ajánlja fel Ön is adója 1 százalékát egyházunknak!

Társadalmi szolgálataink révén több mint 85 ezer emberhez jutunk el nap mint nap. Testi és lelki biztonságot igyekszünk adni a hajléktalanoknak, a kórházakban betegeskedőknek és gyógyítóknak, a leszakadó régiókban élőknek vagy testi fogyatékosságukkal küszködőknek. Cigánymissziónk a roma közösséget segíti, míg a fogva tartottaknak a börtönlelkészi szolgálatban dolgozók igyekeznek reményt adni.

A szociális munka területén 50 ezernél is több embert: időseket, fogyatékossággal élőket, pszichiátriai betegeket, bántalmazott gyermekeket, anyákat, családokat segítünk. Az egészségügyben pedig 610 munkatársunk gondozza azt a 160 ezer beteget, akik évről évre az egyházhoz fordulva várják a testi gyógyulást.

Valljuk, hogy hittel és szeretettel kell fordulnunk a legkisebbekhez is, hiszen ezzel közös jövőnket építjük. Oktatási intézményeinkben mintegy 73 ezer fiatal tanul, míg a hit- és erkölcstanoktatásban 152 ezer gyermek lelki fejlődésével foglalkozunk hétről hétre.

Az elmúlt időszakban egyházunk figyelme is az Ukrajnában dúló konfliktus, a kárpátaljai magyarok és az országukat elhagyni kényszerülők felé fordult. A mintegy 1400 magyarországi református gyülekezet egy szívvel fogott össze a menekülők és az otthonaikban maradtak támogatására. A helyi közösségi gyűjtéseken túl az egyház a Magyar Református Szeretetszolgálat által az első pillanattól fogva segít. A háború kitörésének hajnalán már elindult az első segélyszállítmány a határ felé. Március végéig mintegy 350 tonna adományt osztottunk ki, Kárpátaljára 205 tonna segélyszállítmányt juttatottunk el, 172 ezer embernek segítettünk 9 főbb helyszínen. Orvosok, szeretetszolgálati munkatársak és önkéntesek révén nem csupán a fizikai biztonságot, hanem a lelki nyugalmat és a keresztyén ember Istenbe vetett reménységét igyekszünk közvetíteni ezekben a napokban hívő és nem hívő embereknek egyaránt. Vigaszt nyújtunk a legnehezebb időben is, hiszen kifogyhatatlan erőforrásunk az istenhit.

Segítő munkánk mögött ötszáz éves lelki közösség, a magyar reformátusok állnak. Országunkban több mint ezer gyülekezet és 1500 lelkipásztor várja mindazokat, akik vágynak az hitre és biztonságra. Köszönjük, ha adója egy százalékával Ön is támogatja munkánkat!