„Vigyázz, fiú, mit beszélsz!”

Jánvári Béla a teológia elvégzése után segédlelkészi megbízatást kapott a Debrecen melletti Hajdúszováton. Nem gondolta, hogy a hajdúszoboszlói ifjúsági csendesnap, ahová elkísérte a gyülekezet ificsoportját, az ő életét is gyökeresen megváltoztatja majd. A fürdővárosban tartott csendességen az akkori gönci lelkipásztor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökének fia, ifjú Csomós József szolgált a fiatalok között. Egy beszélgetés alkalmával kiderült, hogy a tiszáninneniek éppen ifjúsági lelkészt keresnek.

– Innen indul a gönci történetem – mondja Jánvári Béla, aki nem sokkal később be is mutatkozott a kisváros reformátusai előtt. – Végül püspök úr meghívott a gönci szolgálatra, ezt fiatal, frissen végzett teológusként megtisztelőnek éreztem. Ha nem egyházi berkekben megemlítem Göncöt, a legtöbben egy világvégi kis falura gondolnak, legfeljebb a gönci barackra. Viszont református szemmel nézve a Károlyi Gáspár nyomán megszülető magyar nyelvű Szentírás helyére és gyülekezetébe, valamint egyházunk egyik püspöke mellé kerülhettem beosztottként. Tíz évet töltöttem el Csomós püspök úr mellett. Sokat tanulhattam ez alatt az idő alatt, amelyet nem is feltétlenül beosztott lelkészként éltem meg, mert egyfelől családtagként fogadtak bennünket a feleségemmel, másrészt a szolgálatban is egyenrangú társak voltunk, sok feladatot bíztak rám, amiért hálás vagyok. Mindeközben püspök úr és főtiszteletű asszony folyamatosan adták át a munkát, a gyülekezet vezetését, tudatosan készülve a nyugdíjas évekre és az utódlásra.

– A gönciek fogadtatása is különleges volt, mert szabolcsiként – Dögéről származom – egy elsőre kevésbé közvetlen közösséggel találkoztam, ám ha befogadnak valakit, attól kezdve a tenyerükön hordozzák – fogalmaz a lelkész. – Szoktam is mondani, hogy emberileg többet nem is kívánhatnék, mert tényleg itthon vagyok, vagyunk közöttük. Van olyan presbiter, aki apám helyett apám lett, vagy akit hajnali kettőkor is felhívhatok, ha baj van. Sajnos erre is volt példa az elmúlt években. Ezek a kapcsolatok lelkészként, lelkészcsaládként felbecsülhetetlenek – állítja Jánvári Béla.

Csomós József nyugdíjba vonulása után nem volt kérdés, hogy a gyülekezet a már tíz éve köztük szolgáló Jánvári Bélát választja vezető lelkipásztorává. – Ismertek engem, a családomat, a viszonyulásomat és a gondolkodásomat, részemről sem volt kérdés, hogy elfogadjam-e a felkérést. Ellenben létezett ennek ki nem mondott terhe, felelőssége is. Nemcsak Csomós József püspöki munkásságára, hanem az évszázadokkal ezelőtt a gyülekezetünkben szolgáló lelkész nagyjainkra gondolok, például a bibliafordító Károlyi Gáspárra vagy Benczédi Székely Istvánra, az első magyar nyelvű világkrónika írójára, a mai napig a gyülekezet tagjai által sokat emlegetett Madarassy Kálmánra. Fiatalként sokszor gondolok elődeimre, és igyekszem méltó lenni örökségükhöz. Még ma is a fülembe cseng Csomós püspök mondata. Ő megosztotta velem, mit gondol, amikor a vasárnapi szolgálat előtt, a templomba menet elsétál a templomkertben álló Károlyi-szobor előtt, amelynek tekintete mintha végigkísérné lépteit, és azt mondaná: „Vigyázz, fiú, mit beszélsz!”

Jánvári Béla szerint a gönci szolgálat kiváltság és „könnyű” teher még úgy is, hogy Göncnek a református egyházban kiemelkedő szerep jut. – És még nagyobb megbecsülést érdemel. Szeretem ezt az örökséget, amelyet továbbvihetek, még ha a magam egyszerű módján is – vallja a háromgyermekes lelkipásztor.

Ahogy tovább beszélgetünk, a gyülekezet jelenére terelődik a szó. – A településre és a gyülekezetre két dolog nagyon is jellemző: a tradicionalitás és az, hogy fogyunk. Az elsőre remek példa, hogy a városnak még II. Ulászló adományozott vásárjogot a XVI. században, a mai napig évi négy vásárt is tart a város. Trianon előtt Gönc jelentős kereskedelmi központként működött, sokáig Abaúj vármegye székhelye is volt, ma pedig a Gönci járás központja – sorolja.

Majd kitér a gyülekezetre jellemző hagyományokra is, mint például arra, hogy Göncön a férfiak még mindig együtt kísérik be a lelkészt a templomba, ahol ma is mindenkinek megvan a helye a férfiak között vagy a női oldalon, illetve fiatalként a karzaton. – A templomukhoz annyira ragaszkodnak, hogy amikor felmerült a téli időszakban a vasárnapi istentiszteleti alkalmak áthelyezése a hideg épületből az egyik frissen felújított, fűtött termünkbe, akkor kijelentették: „Istentiszteletre a templomba megyünk!” Azóta sem merült fel, hogy változtassanak ezen, és ez jól is van így. Meghatározó számukra a miliő, a légkör, a helyük, a templom illata, az orgona, a szószék, tehát mindaz, ami hozzátartozik a vasárnapi istentisztelet-élményhez.

Jánvári Béla megosztja azt az általa máshol eddig nem tapasztalt szokást is, amely erősíti az előzőket: a gönci gyülekezet becézi a templomát. – Amikor Göncre kerültem, nagyon furcsa volt a fülemnek, szabolcsi fiúként meg főleg, amikor azt mondják: „Megyünk a templomocskába.” Aztán megértettem, hogy ez nem lekicsinyítés, hanem odaadás és ragaszkodás. A lelkipásztor szerint lényegesek a hagyományok, de az is, hogy ezek között megtalálják a haladás útját, ne kötözzenek meg a hagyományok, senki ne érezze magát kellemetlenül, idegenként, ha betér egy istentiszteletre vagy valamely rétegalkalmunkra.

Gönc virágzó mezővárosként élte meg a trianoni döntést, elvesztette kapcsolatát a mindössze harminc kilométerre fekvő Kassával. Ezt stagnálás, majd leépülés követte. A szocializmus alatti téeszesítés sem kedvezett a lakosságszámnak, sokan költöztek el a nagyobb városokba. A környékbeli kisebb településekről sokan beköltöztek Göncre, de a munkahelyek hiánya miatt a fiatalok ma már nemigen jönnek haza. A korábban négyezer fős településen ma kétezren sem élnek. – Amikor Göncre kerültem, még kétezer-kétszáz volt a lakosságszám, ma már majd háromszázzal kevesebben vagyunk. A csökkenés mögött nemcsak a halálozás áll, hanem az említett elvándorlás is, amely meglátszik a gyülekezetünk összetételén is – jelenti ki Jánvári Béla, aki át is élte, mit jelent, ha egy település nem tud megélhetést nyújtani a fiataljainak.

– Szolgálatom kezdetén még volt konfirmandusok köre, a konfirmáció utáni korosztálynak ifjúsági kör, és két- vagy háromheti rendszerességgel egyetemista fiatalok bibliaköre is működött. Majd eljutottunk oda, hogy az utóbbival már csak havonta találkoztunk, aztán már csak akkor, amikor meg tudtunk beszélni egy mindenkinek alkalmas időpontot, végül már nem találtunk ilyet. Továbbtanultak, és ott maradtak a nagyvárosokban, esetenként külföldön találták meg a számításukat. Bár tiszteletreméltó, hogy elköltözésük ellenére, mivel fontosnak tartják gyülekezetünket, sokan maradtak pártoló egyháztagjaink, egyházfenntartóink – magyarázza a lelkipásztor, aki szerint viszont örömteli, hogy többségükkel legalább a nagyobb ünnepi istentiszteleteken találkoznak, valamint az elvándorlók közül többen szintén hagyományból és tiszteletből Göncön kötnek házasságot és kereszteltetik meg gyermeküket.

A fogyás ellenére Jánvári Béla azon igyekszik, hogy a gyülekezetnek családias, barátságos karaktere legyen. – Ezt szolgálják rétegalkalmaink is, amelyek napja a szerda. A hónap első szerdáján tartjuk a presbiterek bibliaóráját, amely kicsit képzésszerű alkalom is. A második a hitmélyítő jellegű házi bibliaóra szerdája. Ezt nagyon szeretik a hívek, általában harminc fő körül vagyunk, a harmadik szerda a női köré, a negyediken a férfikör tagjai gyűlnek össze.

Egy óvodai és nyolc iskolai csoportban folytatnak református hittanoktatást Göncön. Az iskola, bár nem református fenntartású, Károlyi Gáspár nevét viseli. – A fogyó gyermeklétszám miatt sajnos már csak kétévente van konfirmáció, jelenleg épp készülünk egy kisebb csapattal, illetve működik egy rátermett ifjúsági csoportunk is – sorolja Jánvári Béla. Elfogadja azt a bibliai igazságot, hogy másé a vetés és másé az aratás. – Nyáron huszonhárom fiatallal voltunk ifjúsági táborban Jósvafőn. Érettségiig még viszonylag könnyen elérjük őket, de az egyetemista korosztályunk elrepül. Valahol az a reménységünk, és erre igyekszünk nevelni őket, hogy bárhová kerülnek az országban, találják meg a helyüket az ottani gyülekezetben. Ez is fontos misszió itt, a végeken, aztán ha majd egyszer úgy hozza a történelem és a lehetőség, hátha többen hazatérnek, vagy legalább kevesebben vándorolnak el. Az lesz a legnagyobb öröm.

Az államosítás időszakáig Göncön a református egyház működtetett iskolát, amelynek épületeit csak a rendszerváltás után kapta vissza a gyülekezet. Ezek közül többet igyekeztek hasznosítani. Az egyikben nyílt meg 1999-ben a Károlyi Gáspár Múzeum és Bibliakiállítás, amely keddtől szombatig várja a látogatóit. A tárlat célja, hogy bemutassa Gönc neves prédikátorait, iskolamestereit, a gönci iskola diákjait és a gönci reformátusság évszázados egyházművészeti kincseit, kiegészítve az egyházmegye és az egyházkerület közösségeinek értékeivel.

A 2015-ben felújított múzeum Károlyi Gáspárnak külön termet szentel. Ott a bibliafordító munkássága mellett Gönc város életét és a református gyülekezet viszontagságokkal teli történetét ismerhetik meg a látogatók a tárlókban elhelyezett dokumentumok és tárgyak segítségével. Egy másik teremben az érdeklődők annak a százhetvenkét kötetnek egy részét tekinthetik meg, amelyeket a második világháború végén hurcoltak el Oroszországba a pataki könyvtárból, és hosszú diplomáciai tárgyalások eredményeként térhettek haza. Egy harmadik teremben a gönci gyülekezet, az Abaúji Református Egyházmegye, valamint a Tiszáninneni Református Egyházkerület egyházművészeti ritkaságait, kincseit ismerhetik meg az arra kíváncsiak, míg a negyedik terem a bibliákat mutatja be, a kiállított szentírások között egy eredeti Károli-biblia is látható. Jánvári Béla kiemeli, hogy a múzeum tulajdonképpen a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek kihelyezett egysége, így annak fenntartásában és üzemeltetésében a kollégium is nagy szerepet vállal.

A gyülekezet reményei szerint a szépen gondozott területen jövőre már több lesz a gyermekzsivaj, ugyanis egy másik volt iskolaépületből, amely korábban szolgálati lakásként is funkcionált, egy huszonhat fős ifjúsági szálláshelyet alakítottak ki. – Ifjúsági csoportokra vagy osztálykirándulásokra számítunk – tudatja a lelkész. Úgy látja, Gönc ideális helyszín, harminc-negyven kilométeres körzetében egymást érik a látnivalók: például a Károlyi-múzeum mellett a helyi Huszita-ház vagy a pálos kolostor, a füzéri vár, Boldogkőváralja, számos várrom és kastélyok, Kassa látnivalói vagy a sátoraljaújhelyi kalandpark. – A Károlyi Gáspár Ifjúsági és Turistaszálló valódi bázis lehet itt, Abaújban – véli a lelkipásztor. – Hangulatos környezetben, nagy udvarral, játékokkal, szalonnasütővel felszerelve igazi táborhely, amely tavasztól várja a csoportokat – teszi hozzá.

Egyébként többfunkciós bázishely ez, hiszen az épületet és a hozzá tartozó udvart a gyülekezet is használja: gyerektáborok, ifjúsági alkalmak, nyári gyülekezeti esték helyszíne. – Vagy éppen összeköti az új feladatokat, tevékenységeket egy régi hagyománnyal, a temetőkaszálással – idézi fel Jánvári Béla.

A gönci református temető két és fél hektáron terül el az egyik közeli hegy oldalán, a lelkész sokszor hallotta az idősebb presbiterektől, hogy apáik negyvenen-ötvenen jártak kaszálni, ők gyermekként meg összehúzni, takarni a szénát. – Egyszer mondtam nekik, hogy mindig csak nosztalgiáznak. Aki akar, csatlakozhat hozzám, mert pénteken megyek kaszálni. Ennek öt éve már, azóta mindig közösen végezzük ezt a tevékenységet. Amikor elkezdtük, nem gondoltam, hogy ez több lesz sima munkánál. Aztán megdöbbenve láttam, hogy ki-ki elindul a családi sírok felé, és először ott kaszál körbe, majd beáll a sorba. Mélységes tisztelet jelent meg ezekben a mozzanatokban. Aztán ahol munka van, oda éhség is kapcsolódik. Az egyik presbiter felajánlotta, hogy míg mi kaszálunk, addig ő a vendégház udvarán ebédet készítene. Ezt jóízűen mindig el is fogyasztjuk. Így öltözött egy régi hagyomány új köntösbe, s lett a munkából hálaáldozat, a szálláshely étkezője pedig vendégeket és helyieket egyaránt kiszolgál.

Pecze János presbiter, az Abaúji Református Egyházmegye világi főjegyzője, ma már nyugdíjas pedagógus 1978-ban költözött Göncre Selyebről, amikor rajztanárt kerestek a település iskolájába. Református neveltetéséből adódóan azonnal kereste a kapcsolatot a helyi gyülekezettel is. Ott hamar otthonra lelt, bár mint mondja, a templomba járás abban az időszakban nem volt ajánlatos. A rendszerváltás előtti évben kapott iskolaigazgatói megbízást, kinevezése radikális változást hozott az intézmény életében. Ezek a mai napig éreztetik hatásukat.

Például a ’89-es ballagáson már nem a helyi párttitkár és a potentátok álltak a pulpituson, hanem a református lelkipásztor, a katolikus plébános és az iskolaigazgató, a ballagási ünnepséget pedig a református templomban tartották. Pecze Jánosnak ezzel missziós tervei is voltak. – Éreztem, van olyan kolléga, aki szeretne bemenni a templomba, de nincs bátorsága megtenni az első lépést. Az intézménnyel viszont „kötelező” volt bejönni, s ha már bejött, ott is maradt. Azt is fontosnak tartottam, hogy a nem vallásos neveltetésű gyerekek ismerjék meg a templomot, s hogy a ballagásra és a tanévnyitóra eljöjjenek a szüleik is. A későbbi gyakorlat az lett, hogy a tanévnyitó ünnepélyt a katolikus templomban tartottuk, a tanévzáró ballagást a reformátusban. Ez a mai napig így van.

Presbiterként fontosnak tartja a gyülekezetépítést, ezért is kedvesek számára a házi bibliaórák, amelyeken jobban megismerhetik egymást a közösség tagjai. – Legyünk közelebb, kapcsolódjunk egymáshoz! Ilyenkor ugyanis nemcsak az Igéről beszélünk, hanem egymásról is – mondja.

– Néha fel szoktam tenni a kérdést magamnak: hogy keveredtem oda? Mert nem mindig érzem azt, hogy biztos lábakon állok, hiszen a kántorizálást nem tanultam, csak ismerem a kottát, szeretem a gyülekezetemet, és mindig törekedtem arra, hogy Istent szolgáljam – mondja Kozmáryné Veres Edit, aki Csomós József nyugdíjba vonulása óta kántorizál a gönci gyülekezetben. Úgy véli, a gyülekezeti éneklés kísérése és segítése olyan szolgálati lehetőség a számára, amelynek a közösség örül, ő pedig nagy szeretettel végzi azt. – Így vagyok fent az orgonánál minden vasárnap – teszi hozzá a helyi általános iskolában tanító presbiter.

Megtudom tőle: izgul a karácsony másnapi istentisztelet miatt is, amikor egy ország hallja majd játékát, ugyanis a december 26-i alkalmat a Kossuth rádió élőben közvetíti. A gyülekezet úgy segíti kántorát, hogy az adventi istentiszteletek alatt többször azoknak az énekeknek a dallamára énekeltek, amelyek az éteri szolgálat alatt is elhangoznak majd.

Kozmáryné Veres Edit univerzális presbiter, nemcsak az orgonánál számíthat rá lelkésze és a gyülekezet, hanem ha kell, a gyermekmunkában, szervezésben, takarításban is szívesen segít. – Olyan család van mögöttem, amelyik ezt lehetővé teszi. A férjem született gönci, de csak azután lett református, hogy összeházasodtunk – újságolja, azóta egyházfiként is szolgál a gyülekezetben. A lányom minden szombaton ott van az ifjúsági órákon, fiam és lelkipásztorunk fia pedig azon túl, hogy osztálytársak, legjobb barátok is. Edit húsz év óta tagja a gyülekezetnek, amely szerinte olyan lelki háttere lehet bármely családnak, tagnak, amely segít megélni a jó, átvészelni a rossz időszakokat.