Vissza és előre – 2012 üzenete

Egy új év kezdete egyaránt magában hordozza a visszatekintést és a jövőt is. Összeállításunkban Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke és Huszár Pál, az MRE Zsinatának világi elnöke, valamint Ábrám Tibor, a Tiszáninneni Egyházkerület főgondnoka vet számot az elmúlt esztendővel és mindeközben köszönti 2012-t.

A pásztorációban végzett munkát és a missziós tevékenységet emelte ki Steinbach József püspök, a refdunantul.hu portálnak adott interjújában az egyházkerület tavalyi életéből. Hangsúlyozta, hogy „nyakkendő nélkül” keresték fel Köntös László főjegyzővel és Bellai Zoltán főtanácsossal együtt a területükön fekvő intézményeket. A látogatások eredményeként fogalmazódott meg az, hogy a Pápai Református Teológiai Akadémiával még szorosabban kel együttműködniük, többek között a rétegkonferenciák és a leendő “laikusképzés” területén.

A pásztoráció mellett a missziós munkában is sikerült előrelépniük az előző esztendőben, Győrben és Tatabányán is elindult a kerület által finanszírozott nagyvárosi misszió. Folytatódtak a “rétegtalálkozók”: a dunántúli polgármesterek, orvosok és jogászok találkozói. Ezen kezdeményezést szeretnék továbbvinni és újabb hivatások református képviselőivel bővíteni. 2012-ben előtérbe kerül az ifjúság megszólítása is.

„Tudjuk, hogy ennek a korosztálynak az elérése döntően fontos egyházunk jövője szempontjából. Sokszor tapasztaljuk azt, hogy olyan településnek a gyülekezete, ahol nincs középiskola, elveszíti ezekkel a fiatalokkal a kapcsolatot. Álmodozom egy olyan képzett csapatról, amely akár gimnáziumról gimnáziumra járna és próbálná elérni a diákokat, egyébként mások megelőznek bennünket” – mondta a dunántúli püspök.

Jubileumi év Dunántúlon

A Dunántúli Református Egyházkerület idén 400 éves. Ennek megünneplésével kapcsolatban Steinbach József elmondta, hogy a jubileumi év programjainak fővédnökségét Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke vállalta el, mint pápai illetőségű, gyakorló református.

Végül kiemelte a legfontosabb évfordulós eseményeket: március 4-én Pápán tartják a jubileumi év nyitó istentiszteletét, június 18-20. között az 1612-es Körmendi Zsinatra emlékezve az egyházkerületben lesz a Generális Konvent és Székesfehérvárra szervezik a REND-et. Lezárásként ünnepélyes lelkészszentelő közgyűlésre kerül majd sor.

Válság és várakozás

Szintén a Refdunántúl honlapnak beszélt Huszár Pál főgondnok 2011. legemlékezetesebb eseményéről, a Kárpát-medencei Generális Konvent Temesváron tartott Közgyűléséről. „Látványosan deklarálta ez a fórum a Kárpát-medence, sőt az egész teremtett világ reformátusságának egységét. Örömteli történés volt számomra a horvátországi reformátusság helyzetének reménységem szerint tartós rendeződése is, Csáti Szabó Lajos új püspök és Kel József új főgondnok októberi ünnepélyes beiktatásával.”

A világi elnök nyilatkozatában a gazdasági válságról is szólt. „Végtelenül szomorú, hogy egész nemzetünket, benne Református Egyházunkat is sújtotta a világméretű gazdasági és pénzügyi, legfőképpen pedig az erkölcsi válság. Sajnos ennek a jelenségnek is vannak haszonélvezői, akiknek megbízottai időről időre kéretlenül és illetéktelenül beleszólnak a világ, benne hazánk dolgaiba. Ezek a bizony ártó szándékú megszólalások egyértelműen kárára vannak gazdaságunknak, veszélybe sodorják pénzünk vásárlóerejét, ráadásul összezavarják közgondolkodásunkat”, véli.

Huszár Pál különös várakozással tekint a 2012-re, azon belül is a hit- és erkölcstan, illetve a polgári etika választhatóan kötelező jellegű bevezetésére a közoktatásban, mivel a főgondnok megítélése szerint az ifjúságnál kell kezdeni a jelenleg iszonyatosan tomboló erkölcsi válság felszámolását.

Végül gondolatait év eleji kívánsággal zárta a főgondok: „Kívánom és kérem a Mindenható Úristentől, hogy mindannyiunknak adjon bátorságot, erőt, bölcsességet és türelmet kitűzött céljainknak az Ő segítségével történő megvalósításához, az Ő országa ügyének hűséges és eredményes szolgálatához. Kívánom, hogy Mennyei Gazdánk oltalmazó keze kísérjen bennünket hétköznapjainkon és ünnepeinken egyaránt, hogy mindig magunk mellett tudhassuk és érezhessük az Ő megtartó kegyelmét és áldó szeretetét.”

Ne féljünk!

Ábrám Tibor, Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka a kerületi honlapon,a tirek.hu-n közzétett új évi köszöntőjében arról elmélkedett, hogy az embert év végi számvetésében megkísérti az, hogy az eredményekre tekintsen, a mennyiség legyen fontos számára: a több, az jobb! Isten viszont nem így tekint ránk, sem gyülekezeteinkre, hívta fel a figyelmet. Ő nem az eredményeinket, a számszerűsíthető és mennyiségekben kifejezhető gyarapodásra tekint, hanem elsősorban a hűségünket vizsgálja.

Felmerül szívünkben a kérdés: mit várhatunk az előttünk álló esztendőtől? A szándékában jó, de lehetőségeiben behatárolt ember nehéz helyzetét éljük át, adta meg a választ Ábrám Tibor, majd Gedeon személyét és bibliai történetét emelte ki (Bír 6:11–8), példája adjon számunkra bátorítást.

Arra is kitért a tiszáninneni főgondnok, hogy „2012 gazdasági nehézséget és bizonytalanságot, egyre nehezedő életkörülményeket, függőséget a világ folyamataitól, egyszóval félelmet sugall a jövőtől. De ez ellen tehetünk is! Első lépésként vegyük komolyan Pál apostol szavait: nem a félelemnek lelkét adta nékünk az Isten! A félelem nem Istentől való, azt a világ gerjeszti a szívünkben, hogy szolgájává tegyen. De Isten nem a félelemnek lelkét adja nekünk!”— olvasható az írásban.

Második lépésként szabaduljunk meg a félelmeinktől, úgy hogy mást engedünk megerősödni a szívünkben. Isten azt szeretné, hogy az erőnek, a szeretetnek, és a józanságnak lelke lakjon bennünk. A bennünk megerősödő erőnek, szeretetnek és józanságnak lelke pedig kiszorítja onnan a félelmet. Sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet! – zárta sorait Ábrám Tibor.