Visszanyertem a méltóságomat

Az általában gyermeki ötletek kivitelezésétől hangos isaszegi otthon egészen csendes. Hárman elemiben, egy leányzó óvodában tölti a délelőttöt. A legkisebbet a nagymama csalja el, amíg az édesanyával leülünk az egyik gyerekszobába. Éppen amiatt szabadkozik, hogy a falról már alig tudja lemosni a sok ceruzanyomot. „Áldott, apró problémák…” – gondolom.

Csillán jöttek, mentek a kilók, sokféle diétát tartott, hajadonként még volt hozzájuk akaratereje. Amikor megfogant az első gyermeke, nyolcvanhatot mutatott a mérleg. – Mindent elkövettem, hogy a szülés után felszedett mintegy húsz kiló gyorsan lemenjen. Tornáztam, a császármetszést követően diétázni kezdtem, a védőnőnk azonban arra kért, hogy csakis a tejtermelésemre koncentráljak. A fogyókúra kikerült a fókuszból – emlékezik Csilla.

– Az anyaság mindent felülírt bennem, egyszerűen megszűntem létezni önmagamnak. Amit csak egy anyától kapni lehet, megakartam adni a gyermekeinknek. A nőiségem háttérbe szorult. Már nem volt benne a pakliban – idézi fel. Ezt követően már nem figyelt a rendszeres, egészséges táplálkozásra, három-hat órára szűkült le az alvásideje, és emiatt gyakran evett éjszaka.

– Százharminchét kilónál, harmadik gyermekünk születése után már nem tudtam leguggolni, bekötni a kicsik cipőfűzőjét. Gyengének éreztem magam, attól tartottam, ha tovább hízom, nem tudom ellátni őket – magyarázza. Egészségügyi állapotát szinte megpecsételte, hogy öt császármetszésen esett át. Volt olyan időszak amikor három gyermeket is tandem szoptatott. Hiába próbált életvitelt váltani, konditerembe járt, sétált az éppen soron lévő várandósság újabb kilókat hozott. Gyermekenként közel húsz kilogramm maradt rajta.

Inzulinrezisztens lett, és köldöksérve alakult ki. Az orvosok a szükséges műtét feltételének húsz-huszonöt kilogramm súlyvesztést javasoltak. Endokrinológus segítségével és diétával tizenötöt le is adott, ami az ötödik várandóság során visszacsúszott. – Addigra már nem is a női énképemet, inkább csak az emberi mivoltomat szerettem volna visszakapni – mondja.

A családi képeket nézegetjük, kiegyensúlyozottan mosolyog rajtuk a házaspár. Csilla eltűnődik az észrevételen – A férjem, Ricsi sohasem éreztette, hogy a súlyom miatt másképpen nézne rám. Még véletlenül sem jegyezte meg, hogy egyek kevesebbet, ezért is tudtam elhallgattatni a belső feszültségemet. Ő az egészségemért aggódott – részletezi.

Csillának a sérv miatti fájdalma mindennapossá vált, ami két férfi ököl méretűvé nőtt eközben. A gyors fogyás érdekében gyomorszűkítő műtétet tanácsoltak – A férjemmel egyetértettünk, de a szüleimben, a húgomban, a barátainkban felmerült a kérdés, valóban ez az egyetlen járható út, vagy esetleg választhatnék egy kevésbé kockázatos megoldást. A húgomat az életveszély mellett az is aggasztotta, hogy az Isten alkotta testemet, a Szentlélek templomát a kérésemre alakítják át. Százötvenhét kilósan azonban nem láttam más utat a hosszan tartó egészséges élet felé.

Mit mondott eközben Isten? Hiszen öt kisgyermeknek édesanyja. A legidősebb gyermek ekkor mindössze nyolc éves volt– érdeklődöm. – Az istenképem szabaddá tesz arra, hogy a hosszú távú egészségemért hozhassak ilyen döntést. Hittem, hogy az Úr vezet és lelki bizalommal feküdtem fel a műtőasztalra – érkezik a válasz. Csilla gyomrának a háromnegyedét távolították el, majd egy kialakult vérömleny miatt, ismét megműtötték.

Az első napokban csak kortynyi folyadék fért el a megmaradt gyomrában, fokozatosan állt vissza a szilárd táplálkozásra. Az első hetekben szinte egész nap aludt a fáradságtól, de fél év alatt mintegy negyven kilótól szabadult meg. Edzeni kezdett és végül ötvenhat elégetett kilogramm után a sérvműtéttel egybekötött szépészeti beavatkozással eltávolították a hasán megnyúlt bőrt is. – „A műtétet követő egy-két napon nem lesz kedvem mosolyogni” fogalmazott a sebészem, de bíztam abban, hogy a fájdalomcsillapító enyhíti majd fájdalmamat. Nem így történt: fél kettőtől este kilencig ordítottam a kíntól. Ricsi tehetetlennek érezte magát mellettem. Végül opinoid származéktól enyhült a fájdalmam estére. – Csilla úgy részletezi mindezt, mintha nem is vele történt volna. Semmi sajnálkozás a hangjában, sőt mosolyog! – Azokban az órákban a kórházi folyosó attól zengett: „Vedd el tőlem Istenem a fájdalmat!” De ma sem döntenék másként! Pár órányi fájdalom összehasonlíthatatlan az azóta tapasztalt életminőségbeli változásommal. Sok erőfeszítés, küzdelem van mögöttem, de ez volt az én utam, és büszke vagyok arra, hogy Istennel sikerült végig vinnem – jelenti ki nyugodtan.

– Tudtam, hogy huzamosabb ideig fekszem majd a kórházban, ezért szinte vártam ezt az időszakot, hogy több időt tölthessek Istennel. Talán emiatt sem terheltek meg túlságosan érzelmileg a műtétet követően fellépő komplikációk. Villanyoltás után, a telefonom fénye mellett végre volt időm olvasni Bibliát. Hozzám szóltak a biztató szavak, enyhítették a félelmemet az újabb hematóma miatti operációtól. Megerősödtem, hogy bármi történjék velem, Isten kezében vagyok, és maradok – magyarázza mosolyogva.

Két év során két műtéten és az utánuk kialakult vérömleny miatt egy-egy reoperáción esett át, majd vélhetően a sok fekvéstől tüdőgyulladással és véralvadási problémák miatt tüdőembóliával kezelték. Csilla nem szeretné az egészségügyi dolgozókat elmarasztalni, ennek ellenére egyre több negatív kórházélményt oszt meg az elmúlt évekből. Maga teszi hozzá, hogy valamiképpen az egészségügyi munkavállalók is kiszolgáltatott helyzetben vannak.

Megjegyzem, hogy olyan higgadtan mondja el mindezt, mintha nem is vele történtek volna. – Sokkal könnyedebben éltem meg, mint ahogyan hangzik. A célomra fókuszáltam, hogy a gyermekeim mellett állhassak felnőtt korukban is.

Az édesanyát az elcsendesedéseinek elmaradozása lendítette ki a lelki egyensúlyból, mondja. Egyedülállóként naponta néha több órát is szánt arra, hogy dicsőítő zenét hallgasson, imádkozzon és Bibliát olvasson. – Nem csupán a napi rutinomnak, de a személyiségemnek is a részévé vált mindez, így amikor a bibliaolvasás évekre elmaradt, hiába imádkoztam és nem is éreztem sekélyesnek a kapcsolatomat az Úrral: önmagamtól távolodtam el. Évek teltek el mire megértettem, hogy beskatulyáztam az „anyaság” szerepébe az életemet. Már akkor is kihagyhatatlannak vélt anyai elfoglaltságokat végeztem, amikor magamra kellett volna szánnom az időt. Ráadásul hibáztattam magamat, hogy nem tudom megteremteni az elcsendesedéshez szükséges feltételeket.

Csilla legkisebb gyermeke leválása óta rendszeresebben látogatja a vasárnapi istentiszteleteket és egy anyaságtréninget is elvégzett. – Megértettem, hogy a kötődő nevelés nem a teljes önfeláldozásról szól, arról, hogy a saját igényeimet teljesen háttérbe szorítsam. A férjemre és a gyermekekre külön főztem például, magamnak diétásabbat készíteni azonban már nem jutott időm, ahogy edzésre sem. Úgy éltem meg, attól leszek jó anya, ha teljesen feladom az igényeimet. Hosszú távon ez nem működött. Üres edényből lehetetlen adni. Jött a frusztráció, a kiabálás, a hibáztatás. Ma már látom, hogy gyermekeim hosszútávú igényeit az szolgálja leginkább, ha a házasságunkra is fókuszálok. Nélküle felborul a családi egyensúly – summázza.

Nem titkolja, manapság sem alszik eleget, de már látja miben kell fejlődnie. Most száz felett mozog a súlya, tizenöt kilótól szeretne még megszabadulni az egészsége érdekében. Visszatekintve mosolyogva azt mondja – Már harmincöt leadott kilogramm után éreztem: ismét ember, nő vagyok. Egy kedves barátnőm úgy fogalmazott „Újra látom a szemedben a csillogást. Ugyan olyan, mint mikor a barátommá lettél”.