Visszatérés Erdőbényére

Hűséges olvasóink talán még emlékeznek arra a 2021 októberében megjelent cikkünkre, amely bemutatta az erdőbényei református gyülekezetet. Most, csaknem két évvel később újra ellátogattunk a tokaj-hegyaljai faluba annak apropóján, hogy szeptember 10-én az ottani református templomból szólt Isten Igéje a Kossuth rádió hullámhosszán.

– Nem sok minden változott azóta – utal mosolyogva a két évvel ezelőtt készült riportra Tóbiás Zoltán lelkipásztor, miután leülünk beszélgetni vele és Újlaki Mihály gondnokkal az 1800-as évek végén épült lelkészi hivatal hűvös falai között. Nem a múltkori témákat vesszük elő újra, például rögtön a szeptember 10-én esedékes rádiós istentiszteletre kérdezünk rá, erről nem volt szó akkoriban.

erdobenye - tobias zoltan - zelenka attila

Tóbiás Zoltán

Fotó: Zelenka Attila

AZ ERDŐBÉNYEI REFORMÁTUSOK ÉS A PÁPA

Kiderül, hogy eredetileg nem ezen a kora őszi, hanem egy tavaszi vasárnapon lett volna a rádiós istentisztelet-közvetítés. A gyülekezet már épp megbarátkozott az éteri szolgálat gondolatával, amikor kiderült: mégsem települnek ki április 30-án a rádió munkatársai az erdőbényei református templomba, mert egy nagyobb volumenű esemény közbeszólt. – Még idejében kaptuk a jelzést, hogy mégsem közvetíti a rádió az istentiszteletet, mert Ferenc pápa éppen azon a hétvégén látogat Magyarországra, így az ő Kossuth téri szentmiséjét adják helyette – mondja Tóbiás Zoltán. Végül erre a szeptemberi vasárnapra osztották be helyette az erdőbényei gyülekezetet.

A lelkész elmondja azt is, hogy áprilisban is a napi Ige alapján prédikált volna, és így tesz majd szeptember 10-én is, „ha addig az Úr másképp nem adja”.

– A liturgiában is maradunk a régi rutinnál – teszi hozzá a lelkipásztor, aki immár huszonöt, önállóan tíz éve szolgál Erdőbényén és a hozzá tartozó két szórványban: Simán és Szegilongon.

– Tipikusan falusi, tipikusan vidéki, és azt is mondanám, hogy nagyon hagyományos gyülekezet a miénk – jellemzi néhány szóval a közösséget Tóbiás Zoltán, aki szerint a testvérek nehezen váltanak, néhány kivételtől eltekintve „lassan veszik fel a lépést”.

– Nálunk még ma is a hagyományos istentiszteleti rend megyen tovább, hiába volt központi liturgiai reform néhány éve. A gyülekezeti tagok azt kérték, maradjon a régi.

Azért van, ami még az erdőbényei reformátusokat is kimozdítja a hagyományos keretek közül. Ilyen például a 2021-ben megjelent új református énekeskönyv, amelyet sokan meg is vásároltak már. – Szeretik, használjuk, persze az énekek számát még a régi és az új énekeskönyv szerint is bemondom – tudjuk meg Tóbiás Zoltántól.

HÉTVÉGÉSEK

A két évvel ezelőtti riportban Tóbiás Zoltán arról is beszámolt, hogy a bényei gyülekezet szerkezete követi egy átlagos református közösségét, ahol a középkorosztálynak, az aktív felnőtteknek kevés a képviselője, vagy szinte nincs is. Mára ez a helyzet egy leheletnyit javult, mert fel-feltűnnek közülük néhányan a vasárnapi istentiszteleteken, de jelenlétük nem számottevő.

Tóbiás Zoltán szerint ebben az is érdekes, hogy miközben a falu szerkezete átalakul az elvándorlás miatt üressé váló házakat nyaralónak, hétvégi háznak megvásárlók miatt, a gyülekezet új tagjai nem a hétvégések közül kerülnek ki, hanem olyan tősgyökeres erdőbényei lakosok közül, akik a beszélgetések, hívogatások révén most fedezték fel a gyülekezetet.

– A hétvégi lakosokat nehéz elérni. Megjönnek, bevonulnak a maguk kis várába, mert ők pihenni jöttek, hagyja őket békén mindenki – mondja némi keserűséggel a hangjában a lelkész, aki azért megnyugtat, akadnak kivételek.

Bár a hétvégeseket nem látogatja végig Tóbiás Zoltán, a faluban sétálva oda-odaköszön nekik, mond egy-két jó szót, dicséretet a szépen rendbe tett házra, portára. Tapasztalata szerint ilyenkor sokan szóba elegyednek vele. – Van igényük arra, hogy a lelkésszel beszéljenek – állítja a lelkipásztor. Egyszer meg is lepték, amikor egy ilyen odaköszönős beszélgetés alkalmával a család kifejezte a keresztelés iránti vágyát.

– Egy család Debrecenből – ahol azért elég sok református templom és gyülekezet van – kérdezte meg a beszélgetés végén, hogy nem keresztelném-e meg a gyermeküket. Mire felcsillant volna a szemem, már hozzá is tették: családi körben. Mit mondhatnék?! Nyilván én is azt szeretném, ha a gyülekezetben, vasárnapi istentiszteleti körben, közösségben kapná meg a keresztség sákramentumát az a gyermek. Ez olyan köztes megoldás, amelyre nem fogok nemet mondani, elfogadom, hogy bennük most és így érett meg az elhatározás. Közben persze tisztában is vagyok azzal, mi áll a háttérben: a valódi elköteleződés hiánya. Ettől függetlenül nem fogom rájuk zárni ezt a kaput. Hasonlóképp áll a lelkész azokhoz a jegyespárokhoz is, akik nem erdőbényeiek, mégis a helyi templomban szeretnék Isten áldását kérni a házasságukra. – Kivételes helyzetünkből adódóan ugyanis esküvői helyszín is vagyunk. Úgy vagyok vele, ha a jegyespárnak fontos az, hogy templomban is megerősítsék az elhatározásukat, bár számukra ez valószínűleg csak külsőség, mégis igent mondok, mert ez is lehet missziói terület, Isten Lelke számára pedig nincs lehetetlen. Ha csak egy mondat vagy egy-két szó megmarad bennük, akkor már megérte – véli Tóbiás Zoltán.

Persze ehhez is van egy története a lelkipásztornak: augusztus első szombatjára bejelentkezett egy nem erdőbényei pár esküvőre, mindent megbeszéltek, közeledett a nagy nap, de a jegyespár nem jelentkezett.

– Pénteken felhívtuk őket, hogy díszítsük-e a templomot, lesz-e esküvő. „Ja, hát elmarad” – mondták. Ilyen is van – nyugtázza –, bízzunk benne, hogy az alaposabb megfontolás miatt.

A GONDNOK ÉS A KRIZANTÉM

Újlaki Mihály, a gyülekezet gondnoka 1978-ban költözött Erdőbényére, akkor a településen új üzem nyílt, ahol munkát kapott. Tavaly óta nyugdíjas, de mellette még mindig foglalkozik biztosítások kötésével, akárcsak az elmúlt harminc évben. Az egyházi világ és értékrend számára sosem volt idegen, mert édesapja presbiter, édesanyja pedig harangozó volt szülőfalujában, a bodrogközi Vajdácskán, ahol anyai ágról több lelkipásztor felmenője is szolgált.

Bevallja, hogy Bényére költözése után még sokáig hazajárt a vajdácskai gyülekezetbe. – De egy nap megállított az utcán az akkori gondnok, Király Balázs bácsi, és azt mondta: „Jó lenne, ha itt igazítanád tovább a dolgokat!” Megfogadtam a tanácsát, így lettem tagja az erdőbényei gyülekezetnek, és így lett utána kicsit aktívabb a gyülekezeti élet.

A krizantémtermesztéssel is foglalkozó Újlaki Mihály tizenhét éve tölti be a főgondnoki tisztséget az Erdőbényei Református Egyházközségben, koordinálva a presbiterek és a gyülekezeti segítők munkáját, legyen szó családi napról, fűnyírásról vagy éppen templomfelújításról.

Apropó, krizantémok. Az őszi virágokról, amelyeket a bényei parókia lankás oldalában álló három fóliasátorban a gyülekezet is termeszt, már korábbi cikkünkben is olvashattak, most viszont az is kiderül, hogy az új hajtásokat, amelyekből őszre kifejlődnek a színes virágok, Újlaki Mihály neveli. A kifejlett virágokat azután a gyülekezet értékesíti, a bevétel pedig az egyházközség fenntartási költségeihez járul hozzá. Akárcsak a mézeladásból származó összeg, a gyülekezetnek ugyanis nemcsak virágai, hanem méhei is vannak. S hogy miért foglalkozik a gyülekezet virágtermesztéssel és méztermeléssel? Mert belefér az idejükbe.

– A lelkész életének nem erről kell szólnia, de ha az időbe belefér, miért ne; persze, elsősorban nem ez a mi küldetésünk. Az élet akkor is múlik, ha nem csinálunk semmit. Inkább legyen célja, legyen haszna, akár közvetlen, akár közvetett.

erdobenye - tobias zoltan ujlaki mihaly - zelenka attila

Újlaki Mihály és Tóbiás Zoltán

Fotó: Zelenka Attila

ISTEN KEBELÉN

Tóbiás Zoltán pozitívan, hittel tekint szolgálatára, bár néha azért ő is elkeseredik.

Mint például beszélgetésünk azon pontján, amikor a gyülekezet kapcsán arról esik szó, hogy amíg a kétezres években háromszáz fős volt a bényei református közösség, addig húsz évvel később már csak százharminc, most pedig mindössze száz. – Mondhatnánk azt is, hogy hospice-szolgálat a miénk – bár a szájából ez inkább tűnik tényszerű kijelentésnek, mintsem kesergésnek. – Tudjuk, hisszük, Isten számára semmi sem lehetetlen, és emellett nekünk is oda kell tenni a magunkét. Kis gyülekezet vagyunk, nagy létszámnövekedésre nem számítok, a körülöttünk élő, de távol maradó embereket – akik egyébként közeli-távoli rokonaink, barátaink, ismerőseink – kellene és próbáljuk is megszólítani. A hívogatás mellett talán a legfontosabb, hogy ha magunkat Krisztus követőinek – keresztyéneknek – nevezzük, azok is legyünk. Az ő példája szerint éljünk a családban, a munkahelyen, a gyülekezetben. Napjainkban különösen is a hitelesség az egyik legfontosabb tényező az egyházunk, gyülekezetünk vonatkozásában. Minket a név, Jézus és a vér is kötelez.

Nem is hallok tőle több belefáradásra utaló gondolatot, inkább arról beszél, milyen sok jót tesz Isten az erdőbényei gyülekezettel. Ott kezdi, hogy a falu milyen csodálatos vidéken fekszik, amely természeti szépségével felveszi a versenyt az ország leggyönyörűbb tájain található településekkel. – Ez nemcsak földrajzilag igaz, hanem úgy tapasztaljuk, hogy az Istennek különös gondja van ránk – mondja. – Azt hallom a kollégáktól, hogy vért izzadnak, mire egy-egy pályázatuk nyer. Mi pedig nem kerestünk kapcsolatot, nem zörgettünk sehova, de eddig a legtöbb pályázatunk elnyerte a támogatást. Én ezt is az Úr gondviseléseként élem meg.

Feleleveníti azt az esetet, amikor telefonhívást kapott a térség egyik – amúgy katolikus – pályázati tanácsadója, hogy az egyházak számára elkülönített pályázati keretben maradt még néhány millió forint, amit a református eklézsia is fel tudna használni napelem-telepítésére. A gyülekezet élt a lehetőséggel, így kerültek napelemtáblák a parókia kertjébe is, amelyek teljesítménye elég arra, hogy szinte teljesen kiváltsa a téli fűtés energiaigényét.

– Vagy amíg a környéken sorra hullottak a méhek, mi nem tapasztaltuk ezt, a mézmennyiségen sem látszott visszaesés. Az, hogy most nem lehet jó áron értékesíteni a mézet, nem a méhek hibája. A gondviselés sok-sok ilyen tanújelére rácsodálkozom, és végtelenül hálás vagyok ezekért az Úrnak – fejtegeti Tóbiás Zoltán.

ALKALMAK

Erdőbényén, az egykori Rákóczi-kastélyban a Magyar Református Szeretetszolgálat fenntartásában működik a Béthel Református Szeretetotthon és Idősek Otthona, ahol Tóbiás Zoltán minden reggel és délután tart alkalmat, a gyülekezeti bibliaóra napja a csütörtök. Gyermek-istentisztelet kicsinyek hiányában nincs, ahogy ifjúsági alkalom sem. Ellenben konfirmandusokból évente akad néhány, de ők sajnos ritkán maradnak a gyülekezetben vagy akár a településen.

Minden évben tartanak nyári tábort, nemcsak annak a huszonöt gyermeknek, akikkel az iskolai hittanoktatás alkalmával kerülnek kapcsolatba, hanem a nem református bényei gyerekeknek is. A lelkész e téren is érzi Isten áldását, például azért, mert így találkozott először a gyülekezet új kántorával, aki a gyermekét hozta el a legutóbbi táborba. – Sőt, az is előfordul, hogy egy-két itt nyaraló unoka is csatlakozik – újságolja Tóbiás Zoltán.

Bár a gyülekezet tagjai időnként eljárnak kirándulni, templomuk néha koncertek helyszíne, a legfontosabb éves alkalmuk mégis a családi nap. Szeptember tizedike éppen ezért nemcsak a rádiós közvetítés miatt különleges vasárnap, hanem azért is, mert idén a családi napot is akkor tartják.

– Még nem tudjuk, mivel jár majd a közvetítés, de a családi napon pikniket tartunk a templomkertben játszóházzal, foglalkozásokkal, dicsőítő koncertekkel, amelynek előkészületeiből a gyülekezet egésze kiveszi a részét – mondja Újlaki Mihály.

A múlt év ebből a szempontból rendhagyónak számított Erdőbényén. A gyülekezet alapítványa pályázott és forrást nyert arra, hogy minden hónapban rendezzen egy közösségi napot.

– Igyekeztünk úgy összeállítani a programokat, hogy az egyszerre szóljon a gyülekezetnek és a falubelieknek is. Így volt témánk például a házasság hete kapcsán a házasság, de hallgathattak általános egészségügyi vagy éppen a post-covid-szindrómáról szóló előadást is az érdeklődők – sorolja Tóbiás Zoltán. Elmondja, hogy a pályázatnak nem volt feltétele a nem vallásos közösség megszólítása, de ők ebben is missziós lehetőséget láttak. – Előfordult, hogy ezekre a napokra a hétvégések is eljöttek – teszi hozzá.

Újlaki Mihály említ még egy alkalmat, amikor a falu és a református közösség együtt ünnepel, ez pedig az adventi gyertyagyújtás. – Gyülekezeti eseményként kezdődött több évvel ezelőtt, de most már ott tartunk, hogy a templomkertben felállított koszorún lévő gyertyák meggyújtása faluprogram lett. Sőt, néhány éve az önkormányzati óvoda és az iskola is elvállalt egy-egy vasárnapot, ahol a gyerekek verset mondtak, énekeltek – mondja a gondnok. Tóbiás Zoltán hozzáfűzi, hogy ezeken az adventi eseményeken mindig van igei alkalom is, amelyeken a római katolikus pappal váltva szolgálnak, a gyertyagyújtást pedig szeretetvendégség követi.

erdobenye - ujlaki mihaly - zelenka attila

Gondnok a csigalépcsőn

Fotó: Zelenka Attila

ÖREG TEMPLOM, ÖREG ORGONA

Beszélgetésünket a templomban folytatjuk, amelynek történetét szintén megismerhették olvasóink korábbi cikkünkből, így most nem ismételjük meg, viszont azt az örömhírt mindenképp közöljük, hogy a két éve tervezett, de akkor még el sem kezdett templombelső-festést sikerült befejezni. – Legutóbb erre nyolcvan évvel ezelőtt került sor – mutat körbe a hatalmas, 1792-ben épült templomban Tóbiás Zoltán, amelynek fehér falszínét a sárga és a barna különböző árnyalataira cserélték.

Korántsem félelmetes, korabeli csigalépcsőn baktatunk fel a karzatra, ahol a felújított orgona áll. Az egymanuálos, tizenkét regiszteres hangszer Váradi Sándor orgonaépítő mester munkája, amelyet eredetileg nem a bényei templomba épített, azt 1868-ban szállították át a tokalj-hegyaljai faluba – a jegyzőkönyvek szerint a presbitérium és a gyülekezet tagjainak boradományából vásárolták meg.

erdobenye - orgona - zelenka attila

A Váradi-orgona

Fotó: Zelenka Attila

A Váradi-orgona az elmúlt százötvenöt évben egyszer esett át nagyobb felújításon, illetve idén. Mivel nemcsak a templom, hanem az orgona is örökségvédelem alatt áll, így le nem festhették, de funkcionálisan rendbe hozták a hangszert: többek között sípokat hangoltak, tömítéseket, szelepeket cseréltek, és kapott egy új, halk fújtatómotort is.

Kinyitjuk az orgonaszekrényt, közben Tóbiás Zoltán elmeséli, hogy a hittanos gyermekekkel minden évben feljönnek ide. Miközben ezt mondja, kivesz egy sípot a helyéről. – A legnagyobb gyerek kezébe adok egyet a legkisebb sípok közül és kérem, hogy fújja meg. A legtöbbször megalázva érzik magukat, hogy miért a legkisebbet kapják, pedig ők meg tudnák fújni akár a legnagyobbat is. Viszont a nagyobbat a legkisebb gyerekeknek adom, akik persze örülnek, hogy meg tudják szólaltatni a nagyot. Igazából mindegy, hogy kinek mekkora sípot adok, mert az orgona egy nyomáson működik, a legkisebb és a legnagyobb síp megfújásához is ugyanolyan erősségű levegőre van szükség – avat be a lelkipásztor. – Ahogy a sípok esetében nem számít azok anyaga, nagysága, csak a helyükön kell állniuk ahhoz, hogy megszólaljanak a kellő időben, úgy nem számít, hogy milyen nagyok, korúak vagyunk, csak az Isten által kijelölt helyünkön legyünk, hogy a szolgálatra, Isten dicsőítésére készen legyünk.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!