Visszavenni, ami mindig is a mienk volt

A nagyszabású projekt a Dunántúli Református Egyházkerület megbízásából indult útjára, tulajdonképpen olyan, mint egy lexikon, csak élő közösségekről szól. A kisfilmeket 2018-tól kezdve, több mint két éven át forgatták, és hiánytalanul megtekinthetők a pápai Ótemplomban, a Pannonia Reformata Múzeumban. – A kiállításokon általában régi történeteket láthatnak az emberek, de nekünk egészen más volt a célunk. A több mint 350 filmmel azt szeretnénk megmutatni, hogy a dunántúli reformátusság ma is élő közösség – magyarázza lelkesen Köntös László, a Dunántúli Református Gyűjtemények főigazgatója, a projekt ötletgazdája.

Az ótemplomi kiállításon nem csupán tárgyakat akarnak bemutatni, hanem azok üzenetét szeretnék hozzákapcsolni napjainkhoz. – Ennek a gondolatnak a része, hogy kivétel nélkül mindegyik dunántúli református gyülekezetről és templomaikról készítettünk egy kisfilmet. Ha eljön hozzánk egy református ember és rákattint arra a „sárga pöttyre” a monitoron, akkor találkozhat a saját gyülekezetével – mutat büszkén a képernyőre Köntös László.

– A filmeket böngészve a látogató találkozhat akár az őseivel is, hiszen a kisfilmekben régi iratok, anyakönyvek, emlékek is előkerülnek. A látogatóink sok-sok katartikus élményről számoltak be, hiszen megrendítő lehet, amikor valaki felfedezi őseinek nyomát egy-egy felvételen. A reformátusság élete hosszú történeti folyamat, amelybe már mi is beletartozunk. Szeretnénk a látogatóinknak elmondani, hogy miben hiszünk, mit gondolunk a világról, az emberről és Istenről. Nem múzeumi tárgyakat akarunk kiállítani, hanem elmesélni, hogy mitől vagyunk mi reformátusok – hangsúlyozza Köntös László.

Varga András a Pápai Városi Televízió vezetője, Mike László filmes szakember. Mindketten magánemberként vállalkoztak a feladatra, és hatalmas szakmai elhivatottsággal készítették el a kisfilmeket. A Dunántúl 353 településén járva lelkészekkel, gondnokokkal beszélgettek, istentiszteleteken forgattak, drónfelvételeket készítettek, egy-egy helyszínre akár többször is ellátogattak, így váltak teljessé az alkotások.

Varga András egy hatalmas monitor előtt mutatja a térképen azokat a pontokat, amelyek egy-egy dunántúli települést jeleznek, s amelyeknek kisfilmjeit egy applikáció segítségével azonnal elindítják a kiállítás látogatói. – Ezek azok a helyek, ahol református templom, harangláb vagy imaház található, mi mindenhová elmentünk forgatni, ami református, és igyekeztünk megmutatni az ott élő gyülekezeteket – mondja.

– Az életem egyik legnagyobb ajándéka, hogy ebben a munkában részt vehettem. Olyan helyekre jutottam el, ahova az ember csak úgy, hétköznapi módon egy kiránduláson vagy nyaralás alkalmával nem jut el – erről már Mike László filmkészítő beszél az Ótemplomban, miközben a háttérben forognak a kisfilmek. – Számtalan aprócska zsákfalu, mások által sosem látott, ismeretlen település került fel a térképünkre. A feladatunk egy része az építészeti emlékek bemutatása volt, és amikor ennek szellemében nekiláttunk a munkának, érdekes felismerésünk volt, hogy az üres templomokat nem olyan filmezni, mintha egy istentiszteleten, egy működő, lélekkel teli épületben mozogna az ember.

A forgatásokon rengeteg olyan emberhez kerültem közelebb – lelkészekkel, gondnokokkal beszélgettem –, akik egy életre gazdagabbá tettek. Mindegyik helyhez köt valamilyen meghatározó emlék. Előfordult, ahol maga a templom különlegessége, például a kiskorpádi templom, amely háromszögletű alaprajzával egyedülálló Közép-Európában. Ez csupán egy építészeti példa, de sok-sok emberi sors is megérintett. Az egyik megrázó emlékem az volt, ahol már nem működött gyülekezet, de az utolsó még helyben szolgáló lelkész lánya bejárt a templomba harangozni. Ő a szívét, lelkét beleadja a vasárnap déli harangozásba is, pedig már nem tud híveket hívni, mert a településen az utolsó református ő maga.

– Úgy próbáltuk elkészíteni ezeket a kisfilmeket, hogy egységes szerkezetet alakítottunk ki – veszi át a szót Varga András filmes szakember, a pápai városi tévé főszerkesztője. – Minden film elejére összeállítottunk egy rövid összefoglalót a településről, drónfelvételeket is készítettünk, megmutatjuk a templom külső és belső képét, jellegzetes elemeit. Szinte minden helyen voltunk istentiszteleten, ahol a lelkészt megszólaltattuk, bemutattuk a településen a gyülekezeteket, arcok, családok képei köszönnek vissza, és megismerhetik a nézők a klenódiumokat és a régi anyakönyveket is.

– Óriási élmény egyben látni az egész történetet és belehelyezni egy folyamatba – mondja Köntös László. – Itt nemcsak arra kell gondolni, hogy a kisfilmek gazdagsága mit ad a ma élő embereknek, hanem arra is, hogy mi lesz ötven, száz év múlva. Olyan „látleletet” készítettünk a Dunántúl reformátusságáról, amely később egyháztörténeti szempontból is megkerülhetetlen lesz. További hozadéka a filmeknek, hogy a dunántúliak is jobban megismerhetik egymást. Tapasztalatom szerint a reformátusság hajlamos arra, hogy elszigetelten éljen a saját gyülekezetében, és szinte csak a szomszéd gyülekezetekkel van kapcsolatunk.

Ez a kiállítás arra is alkalmat ad most, hogy egy somogyi egyetlen kattintással meglátogathassa a tataiakat vagy bárki mást. Ez rendkívüli közösségteremtő erő, amelyben megadatik az is, hogy rácsodálkozhassunk önmagunkra és másokra. Nem tagadhatjuk azonban, hogy a történeti keresztyénség hanyatlik. Nem a keresztyénség maga, hanem azok a települések, ahol valaha élő gyülekezetek voltak, mostanra pedig elköltöznek az emberek a nagyvárosokba vagy külföldre a jobb élet reményében. A templomok gazdag építészeti öröksége is a múltról üzen. Ezt most nem a gyász hangján szeretném mondani, mert érdekes átrendeződés tanúi vagyunk, és a kisfilmsorozat most ezt is megörökítette. Emellett rá kell döbbennünk arra is, hogy mennyi mindenünk van. Milyen fontos, hogy ezek keresztyén templomok!

Szerintem a filmkészítők is azért beszélnek meghatottan az elmúlt évek forgatásairól, mert ezen a folyamaton mentek keresztül. Ők közelről élték meg és ismerhették fel, mennyire jó, hogy vannak még keresztyén templomok! Mert léteznek más, előtérbe tolakodó kultúrák is, és én nem szeretnék egyik reggel arra ébredni Pápán, hogy a főtéren nem a megszokott keresztyén templom áll – mondja Köntös László.

– Volt szerencsém olyan gyülekezetben is járni, ahol a református közösségnek még nem volt temploma, de virágzó gyülekezeti hitélettel találkoztam. Egy művelődési ház termét a szemem láttára, öt perc alatt alakították át működő, igazi templommá. Mindenki hozta a székét, egy szép terítővel letakartak egy asztalt, amely azonnal úrasztalává vált – sorolja élményeit Mike László. – Kis téglákat ábrázoló molinót is készítettek, amely alá fel lehetett írni az adományozókat és a felajánlásokat, mert a várva várt templomuk felépítésére gyűjtöttek. – Több olyan kistelepülésen is jártunk, ahol megújul a templom. Ezekre a helyekre többször is ellátogattunk, hogy az utókornak is megmutathassuk a közösség megszépült épületét. Herenden például új templom épült, így a híveknek már nem kell Szentgálra utazniuk, ha Isten Igéjét szeretnék hallani. Készülünk még új forgatásokra, frissítésekre, hiszen például nemrég készült el a teljesen új balatonakarattyai templom – teszi hozzá Varga András.

– Amikor Soponyán elkészítettem a kisfilmet, meg is vágtuk, már hozzáférhetővé vált, de éppen egy másik településre utazva átmentem a falun, észrevettem, hogy már újraépítették a régi harangtornyot – meséli Mike László. – Ismertem a templom történetét, hogy a második világháborúban találat érte a tornyát, s lám, a forgatások ideje alatt elkészült az új torony. Azóta már lefilmeztem, így módosított verziót tudtunk feltölteni a tablóra.

A filmek nyersanyaga nem csak a magyar reformátusság számára őrzi vallási és kulturális örökségünket. Az alkotók szeretnék, ha egyszer egy lelkes teológuscsapat vagy egy elkötelezett lelkészhallgató rendszerbe foglalná a gazdag anyagot. Így a több terabájtnyi videós nyersanyag kutathatóvá válna, és akár szakdolgozatok témája lehetne. – Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak a jövőért kell megküzdeni, de ez nem igaz. Vissza kell venni a múltunkat, mert veszendőben van – hangsúlyozza Köntös László. – Arról van szó, hogy létezik egy ismert narratíva, amely a keresztyénségről jóformán csak negatív dolgokat mond, de ne felejtsük el, hogy itt vannak ezek a kistelepülések, ezek a templomok, amelyek a mi identitásunk objektív, tárgyi kifejeződései.

Ezek mindig megtartóerőt jelentettek és jelenthetnek a jövőben is. A pápai tévések, András és László olyan emberekkel találkoztak, akikben még él a Köntös László által említett megtartóerő. – Ez heroikus küzdelem a túlélésért, és vannak olyan települések is, ahol emberileg szólva teljesen reménytelen a helyzet, de ez is a miénk. Ha nem becsüljük meg, nem vesszük vissza a saját gondolkodásunkban, tudatunkban a keresztyénséget, akkor nagy baj van, hiszen akinek elveszik a múltját, attól mindent elvesznek. Mindez olyan kontextusban, ahol a fejlett, nyugati világban épp most bontják le a múlt emlékeit. Ez a kisfilmsorozat éppen vissza akarja venni, ami mindig is a miénk volt, és megőrizni a jövő számára.

Ha a településszerkezetek átalakulását nézzük, láthatjuk, hogy vannak olyan templomok, amelyeknek sorsa emberi mércével mérve kilátástalan, ezekkel kezdenünk kell valamit hosszú távon, de gondoljunk arra is, hogy micsoda infrastruktúrát örököltünk elődeinktől. A templomok a mi lelki, szellemi otthonunknak a szimbolikus kifejeződései. A kisfilmek is megerősítik, hogy a Dunántúlon számos helyen elkezdődött az építés, van, ahol még csak gyűjtenek a templomra, de már kirobbanóan élő gyülekezete van a helyi közösségnek.

– Ami a keresztyénséget illeti, abszolút bizakodó vagyok, hiszen az Úristen a történelem ura, egyszer pedig véget ér a felvilágosodás kora, jön majd egy posztszekuláris korszak, amikor sokan rádöbbennek arra, hogy nekünk nincs más fundamentumunk, csak a keresztyénség. Ebben hiszek – mondja Köntös László. El fog jönni a fordulat, amikor a keresztyénséget újra felfedezik az emberek és hazatalálnak. Reményeim szerint nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában tanúi lehetünk majd ennek a folyamatnak.