Vizsgáztak a lelkészjelöltek

Negyven lelkészjelölt vizsgázott a tizenegyedik egységes lelkészképesítő vizsgán szeptember 14-15-én, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának épületében. Diplomájuk honosítását három lelkipásztor kérte.

Negyven lelkipásztorjelölt vizsgázott az elmúlt napokban az Egységes Lelkészképesítő Bizottság előtt, Budapesten. A jelölteknek hat év teológiai tanulmány – beleértve a szükséges gyakorlatokat és az egyéves segédlelkészi szolgálatot – követően kell megállniuk az egyházi vezetők előtt, hogy elhivatottságukról, gyakorlati készségeikről, teológiai és társadalomismereti tudásukról számot adjanak.

1D2A5888_kicsi.jpg

Fotó: Hirling Bálint

A megmérettetés elemei

Az egységes lelkészképesítő vizsgát megelőzően a vizsgázóknak egy vasárnapi, illetve egy kazuális, azaz esketési, keresztelési vagy temetési prédikációt és hittanóravázlatot kell leadniuk. Ezeket a vizsgán meg kell védeniük, valamint tételhúzás alapján olyan alapvető kérdésekben is meg kell tudniuk szólalniuk, amelyek a gyülekezeti tagok mindennapi életét érinthetik. Ilyen például az élet kezdetén és végén felmerülő etikai kérdések, az állam és egyház viszonya, valamint az egyház és társadalom kapcsolatrendszerében felmerülő kérdések megítélése.

1D2A5919_kicsi.jpg

Fotó: Hirling Bálint

A Bizottság tagjai

A 2011 óta a lelkészjelöltek alkalmasságát megállapító bizottságokban minden magyarországi egyházkerület képviselteti magát, de a határon túli egyháztestek küldöttei is jelen vannak. Az általunk megkérdezett lelkészjelöltek fontosnak tartották, hogy ezeken az alkalmakon megismerkedhetnek az egyházi vezetőikkel, így tudják, kihez kell majd fordulniuk szolgálatuk során felmerülő kérdésekben.

A vizsgákon nem csupán magyarországi teológiát végzett hallgatók, hanem határon túli diplomával rendelkező, esetleg hosszabb idő óta szolgálatban lévő lelkészek is részt vesznek. A diplomahonosításra jelentkezőknek a vizsgán egyházismereti és egyháztörténeti kérdsekre is válaszolniuk kell. A szeptember 14-15-i lelkészképesítőn három külhoni diplomával rendelkező lelkipásztorjelölt tett különbözeti vizsgát.

1D2A5790_kicsi.jpg

Fotó: Hirling Bálint

Csúszás a koronavírus miatt

Mivel 2020-ban elmaradtak a lelkészképesítő vizsgák, ebben az évben két lelkészképesítő eljárás is folyt, hiszen a zömében 2020-as tanévben végző jelöltek idén júniusban, míg az elmúlt tanévben végző jelöltek szeptemberben álltak a bizottság elé.