Zenében megélt csendesség és várakozás

Idén is gazdag programkínálattal készül a karácsonyi időszakra a Bartók rádió. Az adventi várakozás csendjét színes zenei műsorokkal és közvetítésekkel tervezik megtölteni. Devich Márton, a Bartók rádió csatornaigazgatója, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezető igazgatója, a Budapest-Fasori Református Egyházközség főgondnoka nyilatkozott a következő hetek terveiről.

Devich Márton. Fotó: Vörös Attila

Devich Márton, a Bartók rádió csatornaigazgatója

Fotó: Vörös Attila

Tudomásom szerint a december elejét nem csak az advent miatt várják…

Valóban, izgalommal várjuk december 2-át, az az öröm érte ugyanis a szerkesztőségünket, hogy a Bartók rádió a média és ismeretterjesztés kategóriában Prima-díjat kapott. Ekkor derül ki a Müpában, a Prima Primissima díjátadó gálán, hogy ki kapja a Primák közül a legrangosabb díjat. Reménykedünk, hogy akár a kuratórium döntése, akár a közönség szavazatai nyomán részesülhetünk ebben a rangos elismerésben, természetesen már a Prima-díj is óriási megtiszteltetés.

Mivel készül idén az adventre és a karácsonyra a Bartók rádió?

A karácsonyt mindig kiemelt figyelemmel kíséri a Bartók rádió, és olyan műveket tűzünk műsorra, amelyek az ünnep üzenetét és hangulatát megfelelően tükrözik. Hadd kezdjem egy december 12-i koncerttel, amely ugyan szorosan még nem kötődik a karácsonyhoz, de a hallgatók a zeneirodalom egyik legnagyobb szabású alkotását hallhatják, Mahler III. szimfóniáját! Monumentális, több mint másfél órás darabról van szó, amely egy 1986-os felvételről szólal meg a Magyar Állami Hangversenyzenekar előadásában, Kobajasi Kenicsiró vezényletével. December 14-től már kifejezetten karácsonyi programokkal készülünk, és innentől kezdve sok lesz az élő közvetítés. Az első ilyen a Magyar Rádió Gyermekkórusának hagyományos ünnepi hangversenye lesz, december 14-én a Zeneakadémiáról, Dinyés Soma és Vargáné Körber Katalin vezetésével. Ezt követi december 18-án, aranyvasárnap egy minden évben visszatérő népszerű műsorfolyamunk, az Eurorádió adventi hangversenysorozata. Ugyanaz a karácsonyi hangversenyfüzér hallható aznap déltől éjfélig nemcsak a Bartók rádióban, hanem Európa-szerte is, az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége tagországainak komolyzenei csatornáin, így kötve össze Európában a komolyzene kedvelőit.

Hány külföldi helyszínről hallhatunk közvetítést az eurorádiós műsorfolyamban?

Idén tizenhárom európai városból lesz koncertközvetítés egymás után. Némethy Attila műsorvezető kalauzol majd bennünket, ő ad betekintést a fellépő országok zenei kultúrájába. Néhány példát említve, hallható lesz a Görög Rádió Énekkarának koncertje Athénból, valamint Andrew Lawrence King hárfajátéka egy tallinni koncertről. Helsinkiből és Rigából is hallunk hangversenyt, a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekara Bach-műveket játszik, az oslói székesegyház fiúkórusa és énekkara énekel, a Norvég Rádió Szimfonikus Zenekara muzsikál, Bulgáriából is lesz egy felvétel, és még sorolhatnám. A magyar koncertet mindenképpen meg kell említenem, hiszen a Magyar Rádió Énekkarának és Szimfonikus Zenekarának a hangversenye is szerepel a programban, Pad Zoltán vezényletével, többek között Saint-Saëns Karácsonyi oratóriuma is felcsendül.

Említette, hogy több élő közvetítés is lesz még, melyek ezek?

Ahogy ráfordulunk a karácsony hetére, 20-án a Mátyás-templomból készülünk élő közvetítéssel, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának és Énekkarának hangversenyét sugározzuk Pad Zoltán vezényletével, amelynek lesz egy sztárfellépője is: Eric Bosgraaf világhírű blockflöteművész. December 23-án a Művészetek Palotáját kapcsoljuk élőben, ahol Johann Sebastaian Bach Karácsonyi oratóriuma szerepel a műsoron, Vashegyi György lesz a karmester. Szenteste napján Kvartett című délutáni műsorunkban a házigazda-műsorvezető, Fülei Balázs muzsikus vendégeivel Beethoven IX. szimfóniájáról és annak különböző előadásairól fog beszélgetni. Neveket nem árulok el, de a hazai zenei élet kiválóságai érkeznek a stúdióba. Szenteste, Jézus Krisztus születésének ünnepén pedig mi más szólhatna, mint Händel Messiás című oratóriuma. A karácsonyfa alá pedig új lemezeinkből válogatunk, Bánkövi Gyula szerkesztésében. 25-én este gyönyörű karácsonyi koncertet adunk: az Il Giardino Armonico játszik nálunk. 26-án egymást követik a Bartók rádióban a szebbnél szebb zenék. A karácsony nem múlhat el A diótörő nélkül, ezért Csajkovszkij teljes balettzenéjét hallgathatják 26-án délelőtt, majd az Angelika Leánykar 20-i karácsonyi hangversenyét sugározzuk. A Muzsikáló délután élő magazinműsorban ismét Fülei Balázs várja majd a hallgatókat igazi karácsonyi válogatással az ünnep hangulatához illő zenékkel. Az estében pedig, mint kuriózum, az idén elhunyt belga zeneszerző, Philippe Boesmans Pinokkió című, 2017-ben bemutatott operáját is leadjuk a brüsszeli operaházból.

Hogyan készülnek az újesztendőre?

Hagyományosan január 1-jén a bécsi újévi koncertet élőben közvetítjük a Musikvereinssaalból, majd délután 18 órától a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Duna Televízió és a Zeneakadémia közös koncertje, az Újévi nyitány is hallható lesz, amit ezúttal Oliver von Dohnányi fog dirigálni.

Ön milyen gondolatokkal készül az idei adventre és karácsonyra?

Az a reménységem, hogy a zene erejével mindenképpen hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy az embereknek a lelkében egy kis reményt keltsünk. Bár ebben a zajos, háborús, gazdasági problémákkal küzdő világban talán éppen a csend az, ami a leginkább fontos, az, hogy megálljunk a rohanásban és egymás felé forduljunk. Egymás felé és Isten felé, aki elküldte fiát, Jézust, a szabadítót, a megváltót. Jó elcsendesedni, imádkozni, utána pedig leülni a rádió mellé, gyönyörű zenéket hallgatni, amelyek megnyugtatják a szívünket, örömmel és hálával töltik el a lelkünket. Segítenek az elmélyülésben, hogy elgondolkodjunk a világ dolgairól, az életünkről, felemeljük a szívünket, és Krisztusra tekintsünk. Hiszem, hogy ehhez a Bartók rádió is hozzá tud járulni.