A rendkívül sűrű forgalom miatt majdnem késve érkezem a szép júliusi napon Magyarbikalra. A Bánffyhunyad melletti kis faluba érve nem kell kérdezősködnöm, merre tartsak az autóval, mert énekeskönyvvel a kezükben fiatalok és idősek egyaránt a falu közepe felé igyekeznek – ünnepi istentiszteletre. Közben a volt egyházi iskola épületéből karján a palásttal szinte kiugrik Szabó Mihály lelkipásztor, és azonnal a kultúrház felé irányít. – A délutáni istentiszteletet most ott tartjuk, s az ünnepi műsor további részére is ott kerül sor – hadarja gyorsan, s mire észbe kapok, már el is tűnik valahol.
Egy ilyen nap rendkívül összetett szervezési munkát igényel, nem csoda, hogy az istentisztelet kezdetéig tartó rövid idő alatt hol itt, hol ott bukkan fel – mondom magamban, s nem is tévedek. A Bánffyhunyadtól mintegy három kilométerre fekvő kis református közösség ugyanis adományokból és önerőből újította fel a mintegy száz évvel ezelőtt épített templomtornyot.
Egy 1922-ben megjelent újságcikkben Kós Károly azt írta, hogy a magyarvistai és a magyarbikali öreg templomok nemcsak az egyházközség tulajdonai immár, hanem az egyetemes magyar örökség részei. Ezért kár lenne lebontani azokat és a lélekszám gyarapodása miatt helyettük nagyobbat építeni – állt a kolozsvári Vasárnap című újságban. Kós Károly akkor elvállalta, hogy a megrongálódott harangláb helyébe új tornyot épít. Ezt a százéves tornyot sikerült a bikaliaknak nehéz anyagi körülmények között felújítaniuk. – Ám nemcsak ez, hanem a mintegy hatszáz évvel ezelőtt épült templomhajó is jelentős javításra szorul, a zsindelyt néhány éve sikerült kicserélni a tetőn, hogy ne essen be az eső a templomba – tájékoztat Szabó Mihály.
A bikali templom
A kalotaszegi falu plébánosa 1400 karácsonyán kapta meg a pápai engedélyt arra, hogy az egyházközség templomot építsen, addig a hívek a közeli Bánffyhunyadra mentek be misére. A templom viszonylag hamar, 1402-re épült fel. A törökdúlások idején, 1669-ben súlyosan megsérült. A kazettás mennyezete a XVII. század végére készült el, a templom jelenlegi formája pedig 1797-re alakult ki a két karzattal és az orgonával, utóbbi Erdély egyik legrégebbi ilyen hangszere. A bútorzatot és annak festését a híres szászkézdi Umling Lőrinc készítette el, érdekesség, hogy mivel a bikali az első munkái között volt, három angyalt is festett a református templomba.
A lelkipásztor prédikációjában úgy fogalmaz, boldogsággal tölthet el minket, ha tudjuk, hogy Isten mögöttünk áll, meghallgatja imádságainkat és a nehézségek ellenére is gondoskodik adományozókról. – Az elmúlt négy-öt esztendő a folyamatos munkáról szólt, két hónap alatt a zsindely cseréjére 7,5 millió forint adomány gyűlt össze. Az ilyen jellegű segítségre pedig a továbbiakban is szükség lesz, mert a templomjavítási munkálatok folytatódni fognak – mondja ünnepi beszédében Szabó Mihály. És valóban. Az istentisztelet után felsétálunk a templomhoz, és meglátogatjuk a tornyot, a merészebbek a néhol ingatag korlátba fogózva pedig egészen a harangokig kapaszkodnak. A templomhajóba bepillantva láthatjuk, hogy a padok egymás hegyén-hátán, a földön szétszóródva vakolatdarabok. Ezért az istentiszteleteket az imaházban tartják, amíg a felújítás tart. Csakhogy meddig, nem lehet tudni, hiszen egy ilyen régi, műemlék jellegű épületet nehéz renoválni. A felújítási programban az egyházközség a tizenötmillió forintos tetőzetjavítási összeg csupán harmadát kapta meg, az adományok pedig végesek.
– Sok mindennel foglalkozik a tiszteletes úr, vezeti a felújítási munkálatokat, foglalkozik a gyerekzenekarral – sorolja az egyik asszony, aki sajnálkozik, hogy a faluban már nincs iskola. Ezért, mint mondja, a lelkipásztor gyerekei is városra járnak be, s azonnal kiszalad a száján: – Csak nehogy itt hagyjon minket a tiszteletes úr!
A szeretetvendégség után – az egyházközség főgondnoka külön erre az alkalomra disznót vágott – a kultúrházban folytatódik az ünnepség: az Erdély-szerte ismert magyarbikali gyermekzenekar koncertjére kerül sor. Ebből az alkalomból a fiatalok bemutatják első lemezüket, az azon szereplő dalokból hallgatunk meg egy csokorra valót.
A zenekar ötletgazdája is Szabó Mihály lelkipásztor, aki 2011 őszén került a gyülekezetbe, s vitte magával a hangszereit is. És hogy azok ne porosodjanak, arra gondolt, bevonja a fiatalokat, és zenére oktatja őket. A karácsonyi ünnepélyre már húszan mutattak be műsort, ezután pedig megkezdődött a rendszeres zeneoktatás. Idővel már a környező falvak fiataljai is bekapcsolódtak. A zenekar egyre bővült, a gyerekek ügyesedtek. Különböző pályázatok, adományok útján pedig új hangszereket, több ezer eurót érő keverőasztalt, hangfalakat tudtak beszerezni. Hatévente nyári zenetábort is tartanak, amelyre meghívják a Transylmania együttest, annak tagjai pedig vállalják a táborban a fiatalok zenei oktatását.
– Az évek során az egyházközségben mintegy százhetven gyermek fordult meg a zeneórákon, jelenleg már a második generáció húzza a talpalávalót – magyarázza a több hangszeren játszó lelkipásztor, aki a zenetanítás mellett koncertezni is viszi a fiatalokat, menedzseli a zenekart. S a rockos hangzású dalok közben a koncerteken az elektromos gitárjával szólózik. Azt is elárulja, hogy a csapat tagjai közül néhányan hátrányos helyzetű családból származnak, s épp az együtt zenélésben találták meg önmagukat, ott bontakoztatják ki tehetségüket.
A bikali zenekar az elmúlt tizenkét évben számtalanszor fellépett, meghívták a Kolozsvári Rádióba, sőt Magyarországra is eljutott. 2019-ben például huszonhat koncertet tartott. 2021-ben koncertkörúton járt, s Budapesten is megfordult. A nemrég bemutatott lemezen – amely CD-n és USB-sticken is megvásárolható 3800 forintos áron – tizenhat dal hallható, ezeket az elmúlt másfél esztendőben vették fel. Az album pedig, amely rendkívül sok munkával jár, egy nagyváradi stúdióban készült el. A több hónapnyi szakmai munkát Simó Zsolt vállalta térítésmentesen. A koncert közben Zsolttal beszélgetve megtudom, hogy a kicsik sokéves munkája lenyűgözte a nagyváradi zenés szakembert. – Szabó Mihály sokat foglalkozik a fiatalokkal, számomra ő a rocker pap. Rendkívül megfogott az egész projekt, a fiatalok zene iránti szeretete, az együtt zenélésük hangulata, ezért is vállaltam, hogy segítek egy album elkészítésében. Tavaly vettük fel a dalokat, de már azóta is sokat fejlődtek – dicséri a gyermekeket Simó Zsolt, s a Transylmania együttes mellettem álló néhány tagja is elismerően beszél a fiatalokról.
A fiatalok utolsónak az Örökségünk című dalt adják elő, megható hallani a színpadon éneklőket, közülük az egyik szavalja is a szöveget: „Magyarul küzdök / Magyarul tűrök / Magyarul dobbanok / És magyarul álmodom / Én magyarul álmodom / Megtanulom, megőrzöm / Tanítom, továbbadom / A szüleim nyelvét a gyerekeim hangján / Elkopni nem hagyom.”
Méltó lezárása az ünnepségnek a Transylmania esti koncertje. S a végére egy kis érdekesség: az együttes alapító tagja, Cseresznyés Szilamér – akinek építőipari vállalkozása van – vállalta, hogy bár a templomfelújításhoz szükséges összeg nem áll az egyházközség rendelkezésére, mégis nekifog a munkálatoknak. Nemhiába mondta az egyik gyülekezeti tag ebéd közben, hogy a lelkipásztor rendkívül sokat foglalkozik ugyan a zenével és a gyermekzenekarral, ám e nélkül a templomjavítási munkálatok sem haladnának.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!