Zinzendorf gróf, az élő hit prókátora

A Cseh, illetve a Morva Testvérek (később Egyesült Testvérek) előreformációs mozgalomként, Husz Jánosnak a fegyveres küzdelmet helytelenítő követőiből verbuválódott a XV. században. Híveinek – akik közül oktatási reformjai miatt a legismertebb Comenius, a pedagógus – a XVIII. századi ellenreformációs mozgalom idején el kellett hagyniuk Csehországot. Egy részük Szászországba menekült, ahol egy evangélikus gróf, Zinzendorf menedéket nyújtott nekik. Látva a nemes nyitottságát, egyre több menekült morva, illetve lutheránus pietista érkezett ide. A letelepedők végül megalapították a Herrnhuti Testvérgyülekezetet. De ki volt a gróf, a menekültek jótevője?

Zinzendorf 1700-ban született német arisztokrata családban. Nehezen tudta összeegyeztetni származását és életvitelét, hiszen a társasági élet, a bálok és mulatságok kevéssé foglalkoztatták, ehelyett az Isten szolgálatának szentelte életét, amiért rengeteget áldozott. Szolgálata, lelkészsége – amely rangon alulinak számított – a családja és világi hatalmasságok ellenállását is kiváltotta, tevékenysége a dán királynak sem tetszett, de a grófot ez nem érdekelte. Első felesége halála után, aki inkább volt szolga-, mint házastársa, parasztlányt vett feleségül, ami az akkori merev szokások újbóli áthágása volt.

A gróf hitélete szempontjából nagy jelentősége volt két eseménynek. Amikor először úrvacsorázott, személyesen élte át a Megváltóval való kapcsolatot, és ez a pillanat mélyen meggyökerezett benne. Tizenkilenc évesen pedig lehetősége nyílott a düsseldorfi képtár megtekintésére, ahol Domenico Fetti Ecce homo című festménye szólította meg. A festményre a következő volt írva: „Én ezt tettem érted, te mit teszel értem?” A két esemény aztán egész életében és teológiájában is meghatározóvá vált, utóbbi középpontjában a megfeszített Krisztus állt, aki érte, értünk szenvedett. Életét és a befogadott mozgalmat is Krisztus megváltó szeretetére kívánta alapozni.

Zinzendorf gróf gondolatainak és munkásságának két középpontja volt. Egyrészt lényeges volt számára a keresztyének egysége. Látta, hogy a lutheránus mozgalom mennyire megosztott, és a közösségében is vannak feszültségek az ágostai és a morva irányvonal között. Úgy gondolta, hogy a lényeg a Krisztus-központú hit, a keresztyéneket tehát a Megváltó iránti hűségnek kell összekötnie. Amerikai útja során felekezetközi közösséget akart megvalósítani, amelyben a szeretet az alapja mindennek. Az egység iránti vágyának talán legismertebb bizonyítéka az általa írt, nálunk is közkedvelt ének: „Isten szívén megpihenve forrjon szívünk egybe hát…” Külmissziós tevékenysége is híressé vált, járt Livóniától egészen Amerikáig, amiben a vallási tanai miatti időszakos száműzetésének is szerepe volt. Fontosnak tartotta, hogy aki a missziót végzi, alázatosan tegye. Felfogásának másik lényeges eleme az volt, hogy nem népeket, hanem egyéneket kell megtéríteni. Teológiájának központi eleme itt is megnyilvánult, a térítőmunka során a megfeszített Krisztust hirdette, és a hangsúlyt az evangéliumra helyezte. Útjai során – betegség és egyéb nehézségek ellenére – jellemző volt rá, hogy a hajóutakon is istentiszteleteket tartott, máskor félrevonult, hogy dicséretet írjon Krisztusnak. Hite szerint az énekeket kívülről meg kell tanulni ahhoz, hogy azok valóban a Megváltóhoz szóljanak. Gazdag földi pályája 1760-ban ért véget. Síremlékére az alábbi felirat került: „Odaszánta magát, hogy gyümölcsöt teremjen. Olyan gyümölcsöt, amely megmarad.”