A bibliai zsoltárok a kijelentés egyetlen olyan könyve, amely éneklésre rendeltetett, és amelyben Isten maga ad utasítást arra, hogyan kell őt dicsérni. A zsoltárének nem csak az Ószövetség tulajdona: a születő keresztyénség első zenei megnyilvánulásaiban is az Igét szólaltatta meg. A bibliai szövegek közül is főként a zsoltárok művészi prózában készült szövegeit énekelték, s ezt a hagyatékot őrizte és gyakorolta évszázadokig az egyház. A zsoltáréneklés hagyományát a reformáció nemcsak folytatta, hanem meg is újította azzal, hogy a zsoltárokat, mint a Biblia erre legmegfelelőbbnek tartott részét, verses formában kezdte el használni. A versforma oka elsősorban az, hogy az irodalmi ízlés elfordult az ókor szabadon szárnyaló, prózai költészeti stílusától, és ahogy a zenében az ütemezés, úgy a versben a rím, a kötött szótagszám, a megszabott lejtésű strófa lett a kötelező forma. Az ízlésváltozáson túl fontos változást hozott a reformáció is, hiszen a reformált egyházakban fontos volt, hogy az énekek a hívők számára könnyen megtanulhatók, énekelhetők, dallamosak legyenek, és hűen tükrözzék a szent szövegeket.
Így amikor Kálvin János a gyülekezeti éneklésről gondolkodott, az egyház évszázados hagyományához ragaszkodott: azaz a gyülekezeti éneklés alapjának A zsoltárok könyvét tekintette. De korának ízléséhez igazodva a zsoltároknak nem prózai, hanem verses éneklését tervezte bevezetni. Ennek a verses anyagnak az elkészítése 1539-ben kezdődött meg, s huszonhárom év múlva, 1562-re készült el a teljes zsoltároskönyv, amelynek létrejöttében Kálvin szerepe megkérdőjelezhetetlen: ő volt a kötet megrendelője és a hosszas munkafolyamat összetartója. A korabeli verses zsoltárparafrázisok közül ez az ekkor elkészült francia nyelvű kiadvány, az úgynevezett genfi zsoltároskönyv hamar népszerű lett. Ennek okait nagyjából a következőkben kereshetjük: 1. ebben a gyűjteményben nemcsak néhány zsoltárt, hanem az egész zsoltároskönyvet strófikus gyülekezeti énekké formálták; 2. a munka során – vélhetően Kálvin kívánságára – annyira ragaszkodtak az eredeti bibliai szöveghez, amennyire csak lehet; 3. ezekből a versekből hiányoztak azok az aktualizálások, kiegészítések, kommentálások, amelyek a korabeli egyéb zsoltárparafrázisokat jellemezték; 4. végül, de nem utolsósorban az átütő sikerhez az anyag színvonala: a jó, sőt briliáns verselés és a versekhez tartozó modern, kortárs dallamok is hozzájárultak.
A genfi zsoltároskönyv az anyanyelvi fordításoknak köszönhetően Európa-szerte gyorsan ismertté vált, elterjedt. A magyar nyelvű fordítást Szenci Molnár Albert készítette, aki 1606-ban nem egészen száz nap alatt végzett a teljes gyűjtemény fordításával, s az elkészült művet 1607 pünkösdjén Psalterium Ungaricum címmel jelentette meg Herbornban. A 17. század második felétől a genfi zsoltárok fokozatosan beépültek a honi református énekeskönyvekbe, a liturgiába és az otthoni kegyességbe. Ez a szilárd anyag azonban a 19. századtól meggyengült: előbb csak néhány zsoltárverset, majd egyre több verset, sőt teljes zsoltárt dolgoztak át vagy hagytak el énekeskönyveink, s az elrongált szövegeket hordozó dallamok is sok kárt szenvedtek. Ezt a fogyatkozást állította helyre először az 1948-ban megjelent énekeskönyvünk, és ennek a hagyományos, biblikus anyagnak a megtartása mellett döntött az új, 2021-es énekeskönyvünk is.
Ha ma is ragaszkodunk ahhoz, hogy az egyházi dicséret alapja és zsinórmértéke a zsoltárének, akkor a saját biblikus identitásunkat is őrizzük és örökítjük a genfi zsoltárok megőrzésével, ápolásával. Ahogy Kálvin írja: „Ámde igazán mondja Szent Ágoston: senki sem tud Istenről méltóképpen énekelni, csak az, akit ő tanít meg erre. Ezért akármerre keresgéljük is köröskörül, sem jobb, sem Isten dicsőítésére alkalmasabb énekeket nem találhatunk, mint Dávid zsoltárait, amelyekre maga a Szentlélek tanította meg őt.” (Genf, 1543)
A szerző egyházzenész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Himnológiai Tanszékének vezetője.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!