Zwingli, a zürichi reformer

Ulrich Zwingli 1484. január 1-jén, pár hónappal kor- és vitatársa, Luther Márton után született Svájc északkeleti részén. Képzett, tanult ember volt, Bécsben és Bázelben is végzett tanulmányokat, majd pappá szentelték. Nagy hatást gyakorolt rá Rotterdami Erasmus és a keresztyén humanizmus, ennek következtében a célja eleinte – ahogy Luthernek is – az egyház reformja volt. Zwingli kezdetben tehát erkölcsi megtisztulást tervezett, amely azonban végül egész teológiai megújulást hozott magával.

Azt állította, hogy az általa képviselt reformprogram Luthertől függetlenül, sőt már a wittenbergi teológus fellépése előtt megfogalmazódott benne, mégis valószínű, hogy a német események sokat lendítettek a svájci reformokon. 1519-ben a zürichi székesegyház plébánosa lett, itt kezdte el vallási és társadalmi elképzelései megvalósítását. Fellépett a búcsúcédulák ellen, nem értett egyet a böjt formájának akkori felfogásával, és kifejezte ellenérzését a svájci zsoldoskereskedelemmel szemben is. Nézeteit 1523-ban hitvitában védte meg a konstanzi püspök követeivel szemben, ennek folytán lett protestáns.

„Az istenfélelem látszatával kezdik, hazugságaikat a Szentírással tarkítják és cifrázzák, amely módon sokat kártékonykodnak…” – az idézet Luthertől származik, aki többek között Zwingliről mint eretnekről ír így művében, az Asztali beszélgetésekben. A kettejük között fellángoló vita az úrvacsora értelmezése kapcsán bontakozott ki.

Luther és Zwingli abban ugyan egyetértettek, hogy a mise nem áldozat, ám utóbbi azt is vallotta, hogy a fizikai tárgyak nem hordozhatnak lelki többletet, a szentségeket ezért szimbólumnak, a szövetség jeleinek tartotta. Így gondolkodott az úrvacsoráról is, amely meglátása szerint Krisztus kereszthalálára való emlékezés, illetve hálaadás, azzal együtt, hogy Jézus lelki jelenlétét mindezekben ő is hitte. Ezzel a tannal kiváltotta Luther haragját, a német reformátor ugyanis az eucharisztiát misztériumnak tartotta, ahol a Megváltó valóságosan jelen van, teste és vére „ott van a kenyérben és a borban, azok színe alatt, és azokkal együtt”. (Jegyezzük meg: a genfi nagy reformátor, Kálvin a „titokzatos egyesülés Krisztussal” gondolatát csak Zwingli halála után fogalmazta meg, 1536-ban.)

Hesseni Fülöp tartománygróf a protestáns egység jegyében úgy döntött, asztalhoz ülteti a feleket, hogy tisztázzák egymással a közöttük fennálló vitás kérdéseket. A konferencia 1529-ben Marburgban zajlott le, ahová hivatalos volt többek között Luther, Melanchton, Zwingli és Bucer is. A vitának voltak eredményei, de az úrvacsora kérdésében nem közeledtek az álláspontok. Ez annak tükrében nem is meglepő, hogy Luther azzal nyitott, ő nem kíván engedni az álláspontjából.

Zwingli a puritán egyház feltétlen híveként a zürichi templomok átalakítása mellett kardoskodott. A különféle kegytárgyakat, képeket, szobrokat eltávolíttatta annak érdekében, hogy letisztult belsőt kapjanak az épületek. Az egyszerűség nála a liturgiában és más külsőségben is fellelhető volt, hiszen az prédikációból és imádságokból állt, a lelkész pedig laikus öltözetet viselt. Míg a liturgia szempontjából valamelyest szabadabb német templomokban lehetett himnuszokat énekelni, Zürichben a zsoltárok verses formában történő előadását engedélyezték. Bár képzett zenész volt, az orgonákat mégis kivitette a templomokból, mondván, csak tiszta énekszó hangozhat el a szertartás során.

Zwingli reformjait nem mindenki fogadta szívesen Svájcban. A kantonok egy része nyitott volt rájuk, de a szegényebb tartományok, amelyek nem jártak jól Zwingli zsoldoskereskedelem elleni fellépésével, katolikusok maradtak. A szembenálló felek közötti első „háború” különösebb vérontás nélkül, békével zárult, ám 1531-ben ismét fellángoltak a feszültségek. A második kappeli csatában Zwingli személyesen vett részt, a protestáns oldalon, ami végül – miután halálos sebet kapott a csatamezőn – az életébe került. A katolikusok eretnekként tekintettek rá, ezért holttestét máglyán égették el. Az általa reformált egyház élén utódja Heinrich Bullinger lett, aki egyfajta protestáns mintavárossá tette Zürichet.