In dulci iubilo – Hadd zengjen énekszó

A karácsonyi ünnepkör énekei az új énekeskönyvből

Az új református énekeskönyv készítői naponta közzéteszik a 2021-ben már kézbe is vehető gyűjtemény egy-egy énekét.

Karácsony második napja (december 26.): 415. In dulci iubilo – Hadd zengjen énekszó

Késő középkori, eredetileg kétnyelvű - latin és anyanyelvű -karácsonyi ének, melyet világszerte, protestáns vidékeken is még ma is így használnak. Ezt jelezzük szimbolikusan a latin kezdősor megtartásával. 

Már az 1. versszak úgy beszél a jászolban szunnyadó Megváltóról, mint fényes Napról, aki a világ világossága. A következőkben a „mennyből érkező gyermek” békességet és vigaszt hoz nekünk, s kitárja számunkra a mennynek ajtaját. A záró, 4. versszak pedig az égiek lelkendező örömét idézi, ahol angyalének zeng és ujjong minden szent, és szól a hárfa húrja, meg a halleluja. (Draskóczy L.)

A mondanivaló mellett figyeljünk az ének tempójára is! A 6/4-es ütemmutató fölötti pontozott fél értékű kiskotta azt jelzi számunkra, hogy egy ütemben tulajdonképpen csak két mérőütés van.

karacsonyi-enek-415.jpg

Karácsonyi énekeink

Tovább az egyházzenei aloldalunkra!