Ó, maradj kegyelmeddel

Vízkereszt időszakának énekei az új énekeskönyvből

Az új református énekeskönyv készítői naponta közzéteszik a 2021-ben már kézbe is vehető gyűjtemény egy-egy énekét.

Január 30.: 289. Ó, maradj kegyelmeddel

Jézus Krisztusért, az ő jelenlétéért könyörgünk ezzel az énekkel, amelyet a kegyelemben, az Igében, a világos látásban, a megáldatásban, a védelemben, végül a záró vers szerint az ő hűségében tapasztalunk meg.

A reformáció második évszázadának egyik legismertebbé vált korálszövege nehéz körülmények között, ínséges időkben született. Íróját, Josua Stegmannt éppen 400 éve, 1621-ben a harmincéves háború idején hívták meg Rinteln város egyetemére tanítani. Két évvel később a várost feldúlták, kifosztották, majd a pestis is megtizedelte a sokat szenvedett lakosságot. 1626-ban jelent meg az az imádságos könyvecske (Christlichem Gebet Büchlein), amelyben énekünk Ach bleib mit deiner Gnade kezdősorral és magyarra fordítva a következő szövegfelirattal található: Imádság Isten egyházának és az ő tudományának megtartásáért. A kiadvány igen népszerű lehetett, mert egy évvel később újból kinyomtatták, mára e második megjelenés példányai maradtak meg. (Bódiss Tamás)

Bővebben

uj-enek-289.jpg

Vízkereszti énekeink

Tovább az egyházzenei aloldalunkra!