A mennyből jöttem hozzátok

A karácsonyi ünnepkör énekei az új énekeskönyvből

Az új református énekeskönyv készítői naponta közzéteszik a 2021-ben már kézbe is vehető gyűjtemény egy-egy énekét.

Karácsony első napja (december 25.): 405. A mennyből jöttem hozzátok

Luther legismertebb karácsonyi éneke, a Vom Himmel hoch, da komm ich her talán 1534 karácsonyára készült. Alcíme szerint „Gyermekeknek való ének, Krisztus szent estéjére” – ami azt tanúsítja, hogy Luther gyermekeknek írta a Lk 2,9–13-ban olvasható történet énekbe foglalt formáját.

Idegen eredetű dallamok éneklési gyakorlatunkban gyakran átalakulnak. Így lett ez Luther dallamával is, melyet „Az Istennek szent angyala” kezdőverssel Erdélyben és másutt akár többféle dallamváltozatban, de minden esetben lassabb tempóban énekelünk.

Az itt szereplő dallammal visszatérhetünk a reformációkori eredeti ritmushoz, mely a sorok rövid, felütéses kezdésével valóban örvendezővé teszi az éneket. Ehhez a ritmikus változathoz - a mondanivalót megtartva - új fordítás is készült. Különösen fiatalabb átlagéletkorú, ritmikusan éneklő gyülekezeteknek szeretnénk ezzel lehetőséget szeretnénk adni eddigi 316. dicséretünk megújítására, miközben új énekeskönyvünk 406. sorszámon változatlan formában megőrzi az eddigi szöveget és dallamot is.

karacsonyi-enek-405.jpg

Karácsonyi énekeink

Tovább az egyházzenei aloldalunkra!