Mindenkoron áldom az én Uramat

Vízkereszt időszakának énekei az új énekeskönyvből

Az új református énekeskönyv készítői naponta közzéteszik a 2021-ben már kézbe is vehető gyűjtemény egy-egy énekét.

Január 20.: 157. Mindenkoron áldom az én Uramat

A 34. zsoltár kezdettől fogva fontos zsoltára volt a korai keresztyénségnek, az első kommunióének is ebből a zsoltárból vette szavait: Érezzétek és lássátok, hogy jó az Úr, illetve más fordításban Ízleljétek és lássátok, hogy mily édes az Úr. A honi reformáció is jelentősnek tartotta a zsoltárt, nem véletlenül, hiszen a szorongatott élethelyzetben lévő embernek az a megerősítő bizonyossága, hogy Isten megsegíti az övéit. (Papp Anette)

uj-enekek-157.jpg

Karácsonyi és vízkereszti énekeink

Tovább az egyházzenei aloldalunkra!