Ó, én Uram, ki erőt adsz énnékem

Vízkereszt időszakának énekei az új énekeskönyvből

Az új református énekeskönyv készítői naponta közzéteszik a 2021-ben már kézbe is vehető gyűjtemény egy-egy énekét.

Január 31.: 18. Ó, én Uram, ki erőt adsz énnékem

A halál és reménytelenség mélységétől az istendicsőítés magasságáig diadalmas ívben emelkedik a 18. zsoltár. A 2Sám 22-ben is megtalálható hálaadó ének Dávid személyes életének megtapasztalásán alapul. Apokaliptikusan megrendítő az isteni megjelenés és a szabadítás leírása, ez a leírás teszi valóságossá a megtapasztalást.

Eredetileg csak az első versszak volt tizenkét soros, a továbbiakban a dallam első szakasza ismétlés nélkül, nyolcsoros strófákat eredményezett. Most e szerint alakítottuk vissza a versszakokat, melyet így akár a jóval ismertebb 32., vagy versenként duplázva a 8. zsoltár dallamára is énekelhetünk.

Zsoltárválasztásunk nem véletlen. A nagyböjtöt előkészítő időszak kezdetén álló, úgynevezett „hetvenedvasárnap” zsoltárimádsága szintén a 18. zsoltárt idézi. A bibliai rész megfelelője az alábbi új beosztás szerinti 6. vers utolsó előtti sorától (Nékem, Uram, szövétneket gyújtasz,) a 8. vers második soráig tartó szakasz.
Összefoglalva: zsoltárunk tartalmi gazdagsága mindenképpen indokolja, hogy áttekinthetőbb beosztásával és számos helyen most igazított, javított szövegével (Béliál folyói helyett pl. gonoszság árjai) saját imádságunkként énekelhessük Isten dicsőségére és magasztalására.

zsoltar-18.jpg
zsoltar-18-2.jpg

Vízkereszti énekeink

Tovább az egyházzenei aloldalunkra!