Kétnapos hosszú, értelmetlen vita után feladta. A férje azt akarta, hogy anyósa jöjjön el hozzájuk szenteste, mert egyedül lenne. Végiggondolta és érvelt is amellett, amit a férje is nagyon jól tudott, hogy anyósa körül mindig valami ellenséges légkör formálódik. Valahogy úgy beszél, hogy a körülötte élőket összeveszíti egymással. Valahány alkalommal náluk volt, a családi születés vagy névnapi köszöntés mindig feszültséggé formálódott. Volt, hogy valaki felállt és elment. Volt, hogy valaki sírva fakadt. Volt, hogy szinte mindenki menekült, mindenki megsebezve ment el. Férje akkor kérte is, hogy ritkítsák ezeket az alkalmakat, mert nem jó benne lenni.
És most meg…
Azt akarja, hogy már a szenteste is békétlen és fájdalmas legyen?! Nem elég, hogy az ünnep első napjára minden évben így kell készülnie?! Hadd legyen legalább ez az ünnepi este nekik, a kis családnak saját értékekkel tűzdelve, énekelve, igeolvasással, imádsággal megélve…
Elkeseredve gondolt vissza minden próbálkozására. Már mennyi mindenben akart anyósa kedvében járni. Olyat főzni, amit szeret, úgy teríteni, hogy abban ne lehessen kivetnivalót találni, nem megszólalni az étkezés alatt… mert minden alkalommal jött valami megjegyzés. És az ajándékai! Egyik alkalommal testápolót kapott tőle – amely már nyitva volt. Nyilvánvalóan magának vette, csak nem tetszett neki az illata. Másik alkalommal egy kinyúlt pulóver volt az ajándék. Akkor ki is jelentette, hogy ne legyen többet ajándék. Legyen valami ehető kedvesség, és más semmi…
Egyszer a férje meg is kérdezte saját édesanyját: „A feleségemnek soha nem lehet igaza?” És a válasz nem késett: „Soha. Soha nem lehet.”
Mit kezdjen akkor ezzel?
Húsz év házasság után már nem akart az anyósa kedvében járni. Már nem szívesen nyitott neki ajtót, ha a férje nem volt otthon. Előfordult, hogy anyósa leszidta, amiért elhanyagolja a gyermekeit, ugyanis kicsi koruktól dolgozott. Volt, hogy az udvaron, már a kertkapuhoz menet vágott a fejéhez valamit, amit rosszul csinált a gyermeknevelésben. Ő, aki háromszor próbálta meg a fiát – az ő férjét – eltávolítani a méhéből! Ő mond bármit… hogy meri?!
Már megölelni sem akarta egy-egy találkozáskor, mert színjátéknak érezte. Hiszen nem szereti. Édesanyja már régen elment a minden élők útján, akkor még azt remélte, hogy a férje családja pótolja ezt a hiányt. De már házasságuk elején is csak azzal fogadta a menyét: „Majd elváltok!” – mert neki a jósnő megmondta, hogy a fia nem fog megnősülni, és nem lesz gyermeke sem. Ehhez képest már tizenhét éves az unokája, s a házasságuk szép, meghitt közösség.
Mi legyen akkor szenteste? A szeretet ünnepén szeretetlenség?
Imádkozott, hogy Isten segítsen valahogyan, adjon bölcsességet ebben a kilátástalan helyzetben. És akkor eszébe jutott valami. Ettől megfényesedett a szeme. Ha így sem sikerül, akkor tényleg nincs is értelme. Még egyszer esélyt ad. Másnap a férjével is megbeszélték, rábólintott. Amikor hozzákezdett a karácsonyi vacsora előkészítéséhez, már dudorászott is. Készült, és örömmel készült. Igen, ennek működnie kell!
Vacsora után, amikor a fa köré ültek a nappaliban, elő is vezette: „Most mindenki mesélje el a legszebb gyermekkori karácsonyi emlékét!” És… igen… elcsendesedtek. Mintha angyal szállt volna közéjük. Megható, fájdalmas, de nagyon mély és szép történetek hangzottak el. Senki sem a másik emlékével foglalkozott, nem tett megjegyzéseket, csak megosztani akarta, ami neki szép volt. Soha nem hallott történetek hangzottak el, és előkerültek a régi énekek is. A gyermekkor hangjai, ízei és légköre, jóízű nevetések. Egyszerre mind együtt lettek gyerekek. Mind együtt lettek gyerekek a Gyermek körül.
Akkor, ott újra egymásra találtak. Nem vertek közéjük éket az évek, évtizedek csalódásai és elveszett reménységei, hanem megérintette őket a gyermekkor mindenre rácsodálkozó öröme és mély vágyakozása a szeretetre és közösségre.
„A szeretet mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni […]. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre […]. Törekedjetek a szeretetre…” (1Kor 13,7–14,1)
Cikkeinket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben sok érdekes és értékes tartalmat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!