A BORUM-ra február 13-ig lehet jelentkezni

Újra személyes jelenléttel rendezik meg a Kárpát-medencei Szőlészek és Borászok Fórumát. Ezúttal Alsóörs és Felsőörs ad otthont a rendezvénynek, március 46. között. A BORUM-on szakmai előadások és kapcsolatépítés mellett borok versenyeztetésére is van lehetőség: a győztesek közül szakmai zsűri választja majd ki a Magyarországi Református Egyház (MRE) idei hivatalos borát.

A Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Fóruma 2013-ban indult útjára. Azóta minden találkozót más-más történelmi borvidéken rendeztek meg. Ebben az évben március 4–6. között, a Balatonfüred-Csopaki borvidékbe tartozó Alsóörsre és Felsőörsre várja a résztvevőket a szervező Református Közéleti és Kulturális Alapítvány (RKK).

borum2020_15.jpg

BORUM 2020-ban, az erdőbényei Béres Pincészetben

Fotó: reformatus.hu

A háromnapos esemény szakmai előadásokkal, valamint a fehér-, rozé-, és vörösborok versenyével telik; a Kovács Pál vezette szakmai zsűri ebben az évben is kiválasztja az MRE és az RKK hivatalos borait. Ez utóbbiak a kistermelők forgalomba hozatali engedély nélküli termékeiből kerülnek ki.

– A BORUM kiváló szakmai fórum és magasan jegyzett zsűrivel lebonyolított borverseny, azonban ezenfelül más célja és lényege is van – tájékoztatott Zila Gábor, az RKK ügyvezetője. – A szakmaiakon kívül a lelki szempontok is megjelennek. Az Istenre figyelés, Isten előtt megállás a BORUM egyik lényegi pontja. A mezőgazdaságban dolgozó, természetnek kitett ember hálás azért, amit egy-egy esztendő végén megkap, ennek közös megélését teszi lehetővé a református szőlészek és borászok találkozója – fogalmazott Zila Gábor.

A március elején rendezendő BORUM-ra mind résztvevőként, mind versenyzőként február 13-ig lehet jelentkezni, az itt megnyíló regisztrációs felületen. A jelentkezéssel kapcsolatos további információkat keresse az RKK oldalán.

A Református Gasztrokulturális Programok kiemelt célja, hogy összekösse a Kárpát-medencében élő református élelmiszer-termelőket, szakmai és baráti közösséget építve ki köztük, megismertetve őket egymással, az eseménynek helyet adó régióval és az ottani gyülekezetekkel.

E programokhoz jelenleg három nagyobb esemény tartozik, melyet évről évre megrendeznek: a tavaszi BORUM és az őszi Református Ízek Találkozója mellett még a termésért hálát adó istentiszteletre is várják a résztvevőket.