A Generális Konvent Elnöksége a délvidéki zsinat elhalasztását szorgalmazza

A Magyar Református Egyház legfőbb képviseleti szervének, a Generális Konventnek (GK) az elnöksége közleményt adott ki a Szerbiai Református Keresztyén Egyházban kialakult helyzetről. Az Elnökség megdöbbenten értesült arról, hogy a délvidéki egyházvezetés nem kívánatos személynek minősítette a most esedékes Zsinat idejére Szabó István dunamelléki püspököt.

A Generális Konvent Elnöksége 2010. szeptember 20-21-én Félixfürdőn tartott ülésén ismertetésre került egy, hét szerbiai református lelkipásztor által aláírt levél. A levél aláírói szolgálatuk nehézségeiről írnak, szóvá teszik a lelkészhiányt és ebből fakadó túlterheltségüket. A levél továbbá szól az egyház kormányzásában az elmúlt esztendőkben megtapasztalt mulasztásokról, konkrétan a Zsinat és a választások elmaradásáról, valamint a Zsinati Tanács és az egyház elnöksége mandátumának lejárt voltáról, amelynek következtében az egyházban legitimációs válság alakult ki. A levél aláírói a békesség és a törvényesség helyreállítása érdekében, megtapasztalva, hogy erre önerejükből nem képesek, kérik a Generális Konvent Elnöksége segítségét.

Félixfürdői ülésén a Generális Konvent Elnöksége a levél elolvasása után meghallgatta Csete-Szemesi István püspök és Hallgató Imre főgondnok beszámolóját és véleményét. Ezt követően a hosszú beszélgetést lezárva – az érintettekkel egyetértésben – a Generális Konvent Elnöksége úgy határozott, hogy képviseletében Veres Sándor, a Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője részt vesz a Szerbiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Tanácsának október 2-i ülésén, hogy segítsen a zsinat ülésének előkészítésében. Az Elnökség ülésén abban is megállapodás született, hogy a zsinat ülése előtt – szintén a Generális Konvent Elnöksége képviseletében – Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, Csete-Szemesi István püspökkel együtt találkozik az egyházkerület lelkészeivel egy testvéri beszélgetés keretében. A Zsinat október 30-i ülésén a Generális Konvent Elnöksége képviseletében pedig szintén Szabó István püspök és Veres Sándor világi főjegyző együtt vesznek részt.

Mindezek után szomorúan értesültünk Veres Sándor által a Zsinati Tanács október 2-án tartott üléséről és az ott meghozott döntésekről. Különösen is megdöbbentett bennünket Molnár András ügyész úr – a Zsinati Tanács által állítólag elfogadott – szövegének hangneme és testvérietlensége, amelyben többek között azt írja, hogy „Szabó püspök úr bármikor szívesen látott Egyházunk berkeiben, de a zsinat megtartása idején persona non grata és mindenki más, aki hívatlanul akar ott jelen lenni.”

Mindezen fejlemények ellenére ismét megerősítjük, hogy a Szerbiai Református Keresztyén Egyház életébe bele nem szólva, de boldogulásáért testvéri felelősséget érezve, felajánljuk készségünket, hogy a kialakult helyzet megoldásáról közösen beszélgessünk. Hisszük, hogy nem lehet olyan nehézség, nem lehet olyan nézetkülönbség, amit egymás között, szeretettel beszélgetve meg ne tudnánk oldani. Kérjük az Elnökséget, hogy fontolja meg az október 30-ra tervezett zsinat ülésének elhalasztását mindaddig, amíg a kialakult helyzetre az egyház egészének közösségében a békés megoldást meg nem találjuk.

A magunk részéről úgy látjuk helyesnek, hogy az érdekeltek és a velünk testvéri kapcsolatban élő külföldi egyházak számára a kialakult helyzetről tájékoztatást küldünk, hogy a szerbiai reformátusok sorsát szívükön viselők értesülhessenek a fejleményekről. Készek vagyunk továbbá minden szerbiai testvérünk és hivatalos testület segítésére, tájékoztatására, hogy ez a békétlenség szeretetben rendeződhessen.

2010. október 22.

Peterdi Dániel s.k. főjegyző és Dr. Tőkéczki László s.k. főgondnok
Dunamelléki Református Egyházkerület

Steinbach József s.k. püspök és Dr. Huszár Pál s.k. főgondnok
Dunántúli Református Egyházkerület

Dr. Pap Géza s.k. püspök és Geréb Péter s.k. főgondnok
Erdélyi Református Egyházkerület

Zán Fábián Sándor s.k. püspök és Nagy Béla s.k. főgondnok
Kárpátaljai Református Egyház

Csűry István s.k. püspök és Kovács Zoltán s.k. főgondnok
Királyhágómelléki Református Egyházkerület

Fazekas László s.k. püspök és Fekete Vince s.k. főgondnok
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

Csomós József s.k. püspök és Ábrám Tibor s.k. főgondnok
Tiszáninneni Református Egyházkerület

Dr. Bölcskei Gusztáv s.k. püspök és Dr. Imre Sándor s.k. főgondnok
Tiszántúli Református Egyházkerület

Peterdi
Dániel