A Harangszó februári második számából

A böjtről közöl összeállítást és az egyházi sajtóról jelentkezik kétoldalas melléklettel a Királyhágómelléki Egyházkerület lapja.

„A böjt értelme: magunkat jobban Isten szolgálatára szánni.” – írja Böjti tanácsok gyülekezeteink számára címmel Fodorné Nagy Sarolta. A téma folytatódik A Lélek csendje rovatban is. Balázsné Kiss Csilla A böjtölés lelki alapozás címen fogalmazza meg igei gondolatait.


A lap vezércikkét ezúttal Csohány János jegyzi, melyben az egyházi sajtó jelentőségét és a református sajtó kihívásait járja körül. A téma folytatását a lap kétoldalas Egyházi sajtó című melléklete tartalmazza. Ebben Csomay Árpád az egyházi sajtó identitást őrző szerepéről cikkezik, míg Veres Kovács Attilát az egyház és média együttműködéséről, valamint az egyház kommunikációjáról kérdezi Fábián Tibor.

A Nagyvárad és Nagyszalonta közötti szórványról közöl riportot a Református élet rovat. A Nagyvárad-Őssi gyülekezet négy szórványt pásztorol a térségben.

Ismét jelentkezik a lap népszerű külmissziói rovata, a Szabó házaspár Nepálból küldött naplójegyzeteivel, missziójuk ismertetésével.

Újabb életúttal folytatódik a Presbiter rovat Őrzők a strázsán sorozata, melyben ezúttal Muhari István, a Presbiteri Szövetség és a Harangszó volt sajtóreferense, illetve külmunkatársa mutatkozik be.

A Mozaik oldalon Korda Zoltán lelkipásztor, Estike címet viselő áhítat-gyűjteményének legújabb kötetét ajánlja az olvasó figyelmébe Szilágyi Éva. Az Árpád-ház utáni „idegenek” címmel, a 6. résszel folytatódik Boros J. Attila Magyarnak lenni című sorozata.

A lapszámban Reményik Sándor, Olosz Lajos és Szénási Sándor versei olvashatók.

A Harangszó megrendelhető és megvásárolható a református lelkészi hivatalokban. A lap a világhálón a harangszo.blogspot.com címen olvasható.

Fábián Tibor