A reformációnak állítottak emlékművet Bukarestben

„E robbanásig feszült világban szükség van arra, hogy az egyházak bátran kimondják a Biblia igazságait.” Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hangsúlyozta ezt igehirdetésében, Bukarest belvárosában, a nyitott Bibliát, Luther Mártont és Kálvin Jánost ábrázoló domborművekkel díszített emlékmű avatásán. Ionel Stoicescu szobrászművész alkotását a 19. században épült, és 1959-ben lebontott egykori református templom helyén állították fel.

A mű elhelyezését a bukaresti Kálvineum egyházközség kezdeményezte még 2015-ben.

bukarest_reformacio_emlekmu

Reformáció-emlékmű Bukarestben

Fotó: Kiss Gábor

Az emlékmű avatása előtt ünnepi istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke igehirdetésében arról beszélt: a mai emberek akkor követői és utódai a reformátoroknak, ha bátran szembenéznek mindazzal, ami a világban történik. Hangsúlyozta, hogy a reformátorok felismerték koruk égető helyzetét, és az evangélium szerint próbáltak választ adni a világ kérdéseire – erre van szükség ma is, hogy legyen hite és ereje az egyházaknak a Bibliából felismert igazság fényében választ találni a világ gondjaira. A püspök hozzátette: e robbanásig feszült világban szükség van arra, hogy az egyházak bátran kimondják a Biblia igazságait. Kató Béla arról is beszélt, hogy amikor háború dúl, felmerül a kérdés, hogy van-e igazságos vagy igazságtalan háború. A püspök hangsúlyozta: noha a reformátor elődök különbséget tettek igazságos és igazságtalan háború között, ma, az atomfegyverek korában nem lehet ilyen különbséget tenni, a háborúskodó felek ugyanis nem legyőzik, hanem elpusztítják egymást.

bukarest_reformacio_emlekmu_avatas

"A mai emberek akkor követői és utódai a reformátoroknak, ha bátran szembenéznek mindazzal, ami a világban történik."

Fotó: Kiss Gábor

Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke beszédében azt emelte ki, hogy minden tekintély csak akkor hiteles, ha Jézus Krisztus a forrása. A reformáció ezért a hiteles tekintélyért harcolt, és ma újra harcba kell szállnunk érte, hiszen a világ egyre inkább megkérdőjelezi. A nyugattal ellentétben nem tekintjük múltnak és elavultnak mindazt, amit Luther és Kálvin képviselt. „Abban a reményben újítottunk fel több ezer templomot a Kárpát-medencében, hogy zengjen bennük az evangélium, és Krisztus újra reformálja hazánkat és Európát” – fűzte hozzá.

Forrás: MTI, maszol.ro