A szentírás tanítását semmivel sem lehet felcserélni

– A közösségi alkalmakat mindenáron meg kell tartani, különben felmorzsolódunk – vallja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, aki szerint az emberek ma is sok mindent meg tudnak tenni ennek érdekében, ha igazán fontosnak tartják az együttlétet, a közösségi életet.

Lehet-e ünnepi alkalmak, templomszentelések során valós tapasztalatokat szerezni a gyülekezeti élet mindennapjairól?
Egyértelműen nem, hiszen egy ünnepi alkalom mindig különleges, olyankor a legszebb arcunkat mutatjuk. Bár még ilyenkor is lehet látni a gyülekezet korfáját, összetételét, azt, miként szervezi meg az ünnepet, létezik-e összefogás, közösségi szellem. Remélem, idén az Erdélyi Református Egyházkerület vezetősége a generális vizitációk során – amelyek az elmúlt években szüneteltek – számos gyülekezetet felkereshet, hiszen akkor a sok beszélgetés, találkozás (a presbitériummal, nőszövetségi tagokkal, vallásórára járó gyerekekkel) átfogóbb képet ad a közösség életéről, mindennapjairól.

Kató Béla - Fotó: reformatus.hu

„Sajnos a mai napig látjuk a járvány hatását: többen elszoktak a templomba járástól” – mondta Kató Béla

Fotó: reformatus.hu

Az elmúlt években számos ingatlan épült, illetve újult meg a magyar kormány támogatásával. Milyen építkezések maradtak idénre?
A mintegy ötszáz pályázatból (templomfelújítások, iskolák és óvodák építése) még húsz nincs elszámolva. Ez elsősorban a számos engedélyeztetés, a sok bürokratikus tennivaló és még néhány más ok miatt húzódott el. Ám van esély arra, hogy 2023 végére szinte mindegyik befejeződik. Erre az esztendőre többnyire tornatermek építése, iskolák felújítása, könyvtár-kialakítás maradt.

Olyan gyülekezetek templomai is megújultak, ahol már nincs egy lélek sem. Felmerül a kérdés: nem lett volna hasznosabb élő gyülekezetre költeni a támogatást?
Ez a kérdés kicsit álságos. Amikor Jézusra kenték a drága nárdusolajat, a tanítványok is megkérdezték: nem lett volna jobb a szegényekre költeni a pénzt? Szerintem templomaink egy-egy vidéken mementónak számítanak, emlékműnek, nem is műemléknek. S ha a Dél-Erdélyben, Hunyad megyében található marosnémeti templom felújítására, az azt követő hálaadó istentiszteletre gondolok, ott is tele lett a templom. A környékbeli hívek megfogadták: minden esztendőben elzarándokolnak a templomba. Ennek különös nevelő hatása is van. Azt is le kell szögeznem: nem újítottunk fel tömegével elhagyott templomokat, hanem csak a történelmünkhöz, múltunkhoz tartozó műemlékeket. S az is köztudott, hogy az a gyülekezet, amely öt évvel ezelőtt pályázott az egyházkerülethez, támogatásban részesült.

A magyar kormány támogatása rendkívül sokat jelentett az erdélyi magyarságnak. Ez az ismert körülmények miatt megszűnni látszik. Miként befolyásol minket e változás?
Úgy fogalmaznék, hogy ez nem szűnik meg, csak a helyzetre való tekintettel szünetel. A nemzeti jelentőségű intézmények pedig továbbra is számíthatnak a támogatásra. Időnként jó, ha az ember a nagy lendületben megáll s elgondolkodik. A megállás a hálaadásnak is a pillanata, amikor rádöbben, hogy korábban mi mindenben részesült, s azokat megtanulja értékelni. Remélem azonban, hogy e nehéz helyzet nem lesz tartós, hiszen léteznek olyan területek, amelyeken saját erőnkből erdélyi magyarokként nem tudnánk boldogulni az elmúlt száz esztendő hátrányai miatt. Ezért szükség van arra, hogy mindig számíthassunk az anyaországra.

Kató Béla 1954-ben született, 1979-ben végzett a kolozsvári protestáns teológián. Előbb a háromszéki Cófalván, majd 2001-ig Illyefalván lelkész, utóbbi gyülekezetében konferencia-központot, árvaotthont alapított és mezőgazdasági fejlesztési programokat indított. 2003-tól a magyar állam által finanszírozott Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke, püspökké 2012-ben választották. Nős, két gyermeke van.

A támogatások hiánya mellett nőttek a rezsiköltségek, magas az infláció. Hogyan képesek a gyülekezetek megbirkózni ezzel a helyzettel?
Talán a kisebb gyülekezetek helyzete ebből a szempontból nem annyira tragikus, hiszen a nagy templomokat télen eddig sem használták, hanem a kisebb helyekre húzódtak be. Ugyanakkor több vidéki gyülekezetnek van erdeje, fája, valami módon a fűtést megoldja, bár nyilván nem mindegyik. A székelyföldi gyülekezetek közül pedig többen kapnak rezsitámogatást a helyi és megyei önkormányzatoktól. Viszont nehéz helyzetbe kerültek a nagyvárosi gyülekezeteink, a nagy templomok, ahol nincs miből pótolni a fűtést. Veszélyes minden olyan helyzet, amely a közösségi életet leszűkíti, megszünteti. Már a Covid is hátráltatta mindezt, és sajnos a mai napig látjuk a járvány hatását: többen elszoktak a templomba járástól. Ráadásul néhol bezárják a kultúrházat is, ezért marad az otthon, a televíziózás és a bezárkózás. Hogy ennek milyen következményei lesznek a közösségi életre, még fel sem tudjuk mérni, de biztos, hogy negatív. Ezért folyamatosan összpontosítani kell, s „áron is megvenni” ezeket az alkalmakat. Régen például az iskolákba otthonról kellett egy-egy marék fát vinni ahhoz, hogy fűteni lehessen. Az emberek ma is sok mindent meg tudnak tenni, ha a közösségi élet fontos számukra. Ha mindenki egy kicsit összead, abból közösen lehet élni. A gazdasági válság miatt mindenben visszaesés tapasztalható, ám a közösségi alkalmakat mindenáron meg kell tartani, különben szétesünk.

Kató Béla püspök, egységnap 2022, Gyulafehérvár, szoboravatás

Kató Béla püspök a gyulafehérvári egységnapon 2022-ben

Fotó: reformatus.hu

A romániai népszámlálás által kimutatott egymilliós lélekszám azt jelzi, hogy tíz év alatt kétszázezerrel tovább fogyott a magyarság. Hogyan érinti ez közösségünket?
Az egyházban évtizedek óta követjük a lélekszám alakulását, viszonylag pontos kimutatásaink vannak. Tény, hogy fogyatkozunk. Ám ami ennek kapcsán előállt Erdélyben, azaz azt keresni, ki a hibás ebben, helytelen. Most nem ennek van az ideje. A negatív folyamat nem most kezdődött, hanem a francia forradalommal, az angol ipari forradalommal, majd a XX. századdal folytatódott, s a XXI. századba is úgy léptünk be, hogy a nép, nemzet, egyház, haza nem fontos. Az egyén áll a középpontban, az önmegvalósító ember, akit nem érdekel a közösség. Ez a hedonista életmód gyűrűzik be a Kárpát-medencébe az uniós nyitás után. Tehát helytelen dolog, ha egymásnak ugrunk, azt keresve, ki a hibás. Ezért építkezünk, próbálunk kereteket teremteni, szervezzük a közösségeket. Mert ennek van egyedül értelme, ha élni akarunk. Arra kell figyelnünk, hogy az erdélyi magyarságnak biztosítani lehessen az emberhez méltó életet. És ez rajtunk is múlik.

Ezért kell jobban odafigyelnünk az összefogásra, az adakozásra, az áldozathozatalra?
Igen. Krisztus odaadta értünk magát. Ebből a keresztyén életformából táplálkozik minden. Úgy maradhatunk meg, ha áldozatot hozunk. Ha ez nincs meg, akkor a pusztulás következik. Csak közösségben lehet boldog életet élni és megmaradni.

A Generális Konventen mire figyelnek most a leginkább?
Aggodalommal fordulunk Kárpátalja felé. Egyházunk történetében a legnagyobb összefogás és gyűjtés történt az elmúlt esztendőben. Most újabb fejezetet nyitottunk: felhívást tettünk közzé a lelkészi közösségben, hogy havonta járuljunk hozzá egy alaphoz, amellyel a kárpátaljai lelkipásztorok fizetését támogatjuk. Ők maradtak az egyedüli intézményvezetők, akik a falvakban és városokban helytállnak. És amíg ők gondot viselnek a gyülekezetekről, nem menekülnek el, addig ezt próbáljuk segíteni.

Milyen a kapcsolat a nemzetközi testvéregyházakkal?
Az utóbbi időben nyugati testvéregyházaink letértek az evangéliumi egyház útjáról. Olyan felfogást követnek, amely a fősodratú aktuálpolitikát tartja szem előtt, behódoltak mindenféle irányzatnak. A legmegdöbbentőbb az volt, amikor egy svájci lelkész az egyik találkozón a következőket mondta: számára a Szentírás csupán bibliográfia, amelyet ugyanúgy lehet olvasni, mint bármilyen más könyvet. Ha az egyház ilyen szintre jut el, nem tudom, mi következik ezután. Ilyen helyzetben nehéz a testvériséget megvallani. Csupán a történelmi múlt az, amely összeköt a nyugati egyházakkal. Kapcsolataink nem szűntek meg teljesen, a németországi Lippei Egyházzal továbbra is töretlen a viszony, intézményi szinten is. Viszont a hollandiai egyházak eltávolodtak kelet-európai testvéreiktől, akik nem hajlandók elfogadni a politikailag korrekt áramlatokat. Nem is tudom, e feszültséget hogyan lehet feloldani közöttünk. Lehet, elmaradottak vagyunk és csökönyösek, de úgy érzem, a Szentírást mint Isten igazságát, törvényét és tanítását semmi mással nem lehet felcserélni.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!