Az egyház otthont ad

Gyermekként megtapasztalta a református gyülekezet anyanyelvet is megtartó erejét, ma pedig a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház óvodafejlesztését koordinálja. Molnár Sándor zsinati főtanácsost, rimaszombati lelkipásztort a Kálvinista Szemle kérdezte hivatásáról, életének fordulópontjairól, valamint az egyházi oktatás előnyeiről a Felvidéken.

A március 15-i nemzeti ünnepen jelentették be, hogy kitüntetik a felvidéki református magyar óvoda- és bölcsőderendszer megújítása érdekében végzett munkájáért. Megkapta már a Magyar Érdemkeresztet?

Igen, április 14-én, szerdán vettem át Pozsonyban Magyarország nagykövetétől, egy másik díjazottal, Németh Gabriellával, a Pozsony Megyei Önkormányzat volt alelnökével együtt.

Hogy zajlik egy ilyen díjátadó?

Méltóságteljes, de a járvány miatt szűkkörű ceremónia volt, két vendéget vihettünk, engem a feleségem és a fiam kísért el. A nagykövet köszöntője után felolvasták a méltatásokat, átadták az Érdemkereszteket, mi is szólhattunk néhány szót, majd koccintottunk egy pohár pezsgővel. Szigorúan betartottak minden egészségügyi szabályt, nem volt kézfogás sem.

Úgy fogalmazott: sokan vannak Ön előtt, illetve mellett, akiknek a neve ugyanúgy ott szerepelhetne a kitüntetettek között. Sőt, egyenesen a kubikoshoz hasonlította saját szerepét az egyházban. Hogy értsük ezt a képet?

Az én szememben az Úristen a tervezőmérnök, egyházunk törvényesen megválasztott képviselői az építésvezetők, a zsinati főtanácsos pedig az utolsó láncszem, a hivatalnok, aki – akár többekkel együtt – végrehajta a döntéseket. Sok esetben nemcsak az íróasztal mögött, hanem kétkezi munkával is. Nekem ez jutott osztályrészül, és szeretem ezt a szolgálatot.

Molnar_Sandor_KSZ_02.jpg

Fotó: Szarvas László

Hogy lett Önből „egyházunk kubikosa”? Ki vagy mi vezette a lelkészi pályára?

Több tényező is hatott rám, egyrészt a családi örökség: Kelet-Szlovákiából, Felső-Zemplénből származom, őseim atyai és anyai ágon is reformátusok, aktív gyülekezeti tagok voltak. Emellett, Istennek legyen hála, olyan időszakban nőttem fel, amikor egy energikus fiatal lelkész érkezett Deregnyőbe, aki felkarolta a gyermekeket. A ‘89-es fordulat után elindulhattak az ifjúsági közösségek, az addig hittanra járó csapatunk együtt maradt a konfirmáció után is, bibliaórákra, táborokba jártunk a régió többi ifjúsági közösségével együtt. Meghatározó élmény volt az is, amikor egy egyházi csoporttal Hollandiába látogattunk: ott szembesültem azzal, hogy a keresztyénséget, a reformátusságot sokkal aktívabban, hitvalló módon is meg lehet élni. Én is azon kezdtem gondolkodni, hogy tudnám szolgálni az Urat, a Fiatal Reformátusok Szövetségében aztán megtapasztaltam, hogy sokféleképp lehet munkálkodni az egyházban. Az én generációmból sokan lettek lelkészek, bennem is egyre erősödött az érzés, hogy a teológia jó ugródeszka a szolgálathoz, míg már nem is láttam más lehetőséget magam előtt. Mindig nehezen választok két lehetőség közül, isteni vezetést éreztem ebben, amit el is fogadtam.

Prágába és Sárospatakra is felvették. Mi alapján döntött az utóbbi mellett?

Akkor egészen friss volt a Sárospataki Református Teológiai Akadémia, mi voltunk az újraindítása utáni harmadik évfolyam. Hátránynak éreztem, hogy az általános iskolát és a gimnáziumot is szlovák nyelven végeztem, hiszen magyar gyülekezetekben akartam szolgálni, ezért úgy gondoltam, előnyömre válhat a magyarországi továbbtanulás. Ráadásul a pataki lelkület, életérzés sokkal közelebb állt a szülőföldemhez: érezhető volt, hogy a felmenőim is annak a scholának a szellemi vonzáskörzetébe tartoztak.

Az egyetem elvégzése után előbb püspöki titkár, majd zsinati tanácsos lett. Nem szokványos lelkészi életpálya...

A teológia végén elbizonytalanodtam: mert bármennyire is igyekeztem ledolgozni a nyelvi készségek és a történelmi, irodalmi ismeretek hiányát, az évfolyamtársaimat sokkal rátermettebbnek láttam magamnál. Bennem nem alakult ki az a magyar nyelvű közoktatás adta rendszerezettség, ami például a feleségemben megvan – ebben is támaszkodhatok rá, jól kiegészít engem. Az abszolutórium megszerzése után azon gondolkodtam, mit kezdjek magammal, tud-e engem ebben a formában használni az Úristen. Épp Prágában voltam, amikor Erdélyi Géza püspök felhívott azzal, megvan-e már a jegyem hazafelé. Én nem értettem a kérdést, azt válaszoltam, hogy még nincs, erre azt felelte, ne is haza vegyek, hanem Érsekújvárba, ő majd kiküldi értem a sofőrjét. Komáromban aztán azzal fogadott, hogy hallotta, értek a számítógéphez, szeretné, ha a püspöki titkárságon dolgoznék.

Molnar_Sandor_KSZ_04.jpg

Fotó: Szarvas László

Molnár Sándor

Születési év: 1975

Szolgálati területek: református lelkipásztor, zsinati főtanácsos, az egyház Kulturális és Közművelődési Központjának igazgatója

Szolgálati hely: Rimaszombat

Teológiai tanulmányok: Sárospatak, Komárom

Külföldi tanulmányok: Prága, Kampen (Hollandia)

Gyermekek: egy lány és egy fiú

Hogy kell elképzelni ezt a munkát?

Nem tudtam, mi lesz a feladatom, nem volt munkaköri leírásom. Fokozatosan, a körülmények és a szükség alakították: ezzel is, azzal is foglalkozni kellett, intézni az országos ügyeket. A régi kollégiumban, az irattárnak használt helyiségben kaptam egy ágyat, eleinte heteltem, azaz hétvégékre utaztam haza. Oda volt az utolsó vakációm, de boldog ember voltam, hogy elkezdődik a felnőtt életem. Kineveztek ugyan segédlelkésznek, de a szolgálatot a hivatalban végeztem. Nem sokkal később Rimaszombatba került át az íróasztalom.

Sok felvidéki életút része a költözés egyik országrészből a másikba. Nem volt nehéz megszokni egy másik régiót, mentalitást?

Számomra ez a váltás nem volt annyira drasztikus. Egy időben kétlaki ember voltam, és azzal viccelődtem, hogy a ruhásszekrényemet az autó csomagtartójában hordom magammal. Az viszont tény, hogy a költözések ellenére mindig jóformán ugyanabban a közösségben találtam magam, ismerős arcokkal dolgoztam együtt.

Jó érzés bárhol a Kárpát-medencében bemenni egy istentiszteletre, mert otthon érzi magát az ember. Az egyház otthont ad.

2008-ban aztán gyülekezeti lelkésszé is megválasztották.

Püspök úr nyugdíjba vonulásakor a rimaszombati presbitérium meghívott. Féltem, kellően rátermett vagyok-e a feladatra, végül Isten ekkor is elvett minden más lehetőséget, el kellett vállalnom. A szolgálatok jelentős részét a kollégák leveszik a vállamról, én leginkább vasárnapi szószéki szolgálatokat tudok vállalni, valamint viszem a gyülekezeti munka adminisztratív részét. 2008 tájékán még nem láttam, miért vezet erre Isten, de az elmúlt évek igazolták. Persze az azóta történt fejlesztéseket nem csak én akartam véghezvinni. A Csillagház konferenciaközpont ötlete az egyik presbiter fejéből pattant ki, majd sok sikertelen próbálkozás után, 2017-ben valósult meg. Arról is a presbitérium határozott – még jóval a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program elindulása előtt –, hogy a gyülekezet területén működő gimnázium mellé alapiskolát és óvodát is indítsunk.

Molnar_Sandor_KSZ_01.jpg

Fotó: Szarvas László

Mit kell tudni Rimaszombatról, annak reformátusságáról?

Gömör a 20. század elején sokkal gazdagabb, polgárosultabb vidék volt, mint a Felvidék keleti vagy nyugati régiója, de az elmúlt száz év viszontagságait is jobban megszenvedte, mindez pedig a gyülekezetre is hatással volt. Itt taroltak leginkább a kitelepítések, itt volt legerősebben egyházellenes a pártvezetés, a ‘90-es évek elején már gazdaságilag ez volt a legelmaradottabb magyarlakta régió. A fordulat után viszont nagyon sok felnőttkeresztelőt és konfirmációt tartottak. Ez a felnőtt hitvallás lendületet adott, talán ennek hatását érezzük még most is, hisz minden nehézség ellenére életerős, jövőképpel rendelkező közösség a mienk. A tervezett óvoda például fennakadt a megfelelő helyiségek hiányán. Kerestünk bérelhető ingatlant, és amikor már beletörődtünk, hogy abba az irányba nem vezet út, akkor jött az óvodaprogram. Úgy éreztük, kinyílt egy ajtó, amiért imádkoztunk. Épp egy olyan időszakot élünk, amikor Isten áldását kézzelfoghatóan tapasztaljuk.

Fogaskerékként hivatkozik magára, amikor a Kárpát-medencei óvodaprogramról nyilatkozik. Hogy néz ki ez a „gépezet”?

Országszerte huszonnégy helyszínen jön létre magyar nyelvű református óvoda és bölcsőde. Ezen beruházások és intézményalapítások ügyeit koordinálom, a döntéshozó bizottság munkájához biztosítom a szükséges hátteret, emellett gyülekezeti lelkészként a Rimaszombatban indított intézmények miatt is érintett vagyok. De nem egyedül engem illet az elismerés. Az egyházi vezetők, a lelkészek, a presbiterek, a tervezők, a kivitelezők és a pedagógusok is mind kiveszik a részüket ebből a munkából. Még a magyar kormány is csak egy fogaskerék az Úristen tervében. Úgy tekintek erre a programra, mint rég nem látott kegyelmi állapotra. Legutóbb II. József türelmi rendelete, majd a kiegyezés után volt ekkora mértékű építkezési hullám egyházunkban.

Egyre több református óvoda várja a gyermekeket

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház területén jelenleg kilenc református óvoda működik. Szeptemberben, amennyiben időben megérkezik az illetékes minisztérium jóváhagyása, a számuk öttel bővülhet. A reformata.sk körképe.

Molnar_Sandor_KSZ_03.jpg

Fotó: Szarvas László

Az, hogy emberemlékezet óta nem látott mennyiségben nőnek ki a földből református intézmények a Felvidéken, értetlenséget, ellenérzést kelthet. Miért foglalkozik egyáltalán az egyház oktatással?

A református egyház már létrejöttekor felvállalta az oktatást, a második világháború előtt szinte minden faluban volt református iskola. Rimaszombatban is évszázados hagyománya van ennek. A szocializmus idején, amikor az egyházat megfosztották minden ingatlanától és intézményétől, akkor sem mondott le erről a küldetéséről. Valamilyen szinten a gyülekezetek pótolták a magyar oktatás hiányát. Ahol megszűnt a magyar iskola, sok helyen azon fordult meg, nyelvet váltott-e a község, hogy a gyülekezetben maradt-e a magyar lelkész. Deregnyőben az én generációm legtöbb tagja szlovák iskolába járt, szinte a gyülekezeti hittanórákon tanultunk meg magyarul olvasni.

Miért jó ez a program a felvidéki magyarságnak?

Kimondottan kedvez a magyar oktatási intézmények iránt érdeklődő szülőknek. Rimaszombatban százötven-százhatvan óvodaköteles magyar gyermek volt, amikor terveztük az indulást, de csak három magyar nyelvű csoport működött, körülbelül hatvan gyermekkel. Mi két újat indítottunk, de mindegyik korábbi magyar csoport megmaradt, szlovákok szűntek csak meg. Ugyanerre figyelünk a többi huszonhárom helyszínen is. Hatással van ez az alapiskolákra is: mi egy osztályt terveztünk, végül a nagy érdeklődés miatt kettőt kellett indítanunk, de az önkormányzati iskola is megtartotta két osztályát, és összességében növekedett az elsősök száma. Visszaigazolás az is, amikor vegyes házasságban élő szülők adják hozzánk a gyermeküket.

KSz_mockup.jpg

Az interjú a Kálvinista Szemle – a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos magyar nyelvű havilapja – májusi számában jelent meg.

A Kálvinista Szemle nagy múltra tekint vissza. Szlovák változatát Kalvínske hlasy címmel 1930-ban alapították – erre utal a számozása is –, magyar nyelvű Kálvinista Szemléről önálló újságként csak 1951 júliusától beszélhetünk, ami a hivatalos anyagok közlésén túl a gyülekezeti lap funkcióját is betöltötte. Ezzel párhuzamosan a szlovák változat is fennmaradt. A havilap mindenkori főszerkesztője az éppen szolgálatban lévő püspök: Varga Imre (1951–1980), Mikő Jenő (1981–1996), Erdélyi Géza (1997–2009), Fazekas László (2010–2020), 2021 januárjától pedig Géresi Róbert. Jelenlegi szerkesztője Fritz Beke Éva, a lapterv, képszerkesztés és tördelés Szarvas László lelkipásztor munkája. 1994 óta újságárusoknál nem kapható, csak egyházon belül, lelkészi hivatalokban és gyülekezeteken keresztül szerezhető be. Az idén a 92. évfolyamába lépett újság nemrég megújult: decembertől magazinformában, új arculattal, színes köntösben, 32 oldal terjedelemben olvasható.