Az első iskola a templom

A konferencia nyitóáhítatán Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora felidézte a nagyenyedi kollégiumban eltöltött éveit és szeretett tanárait. – Az első iskola a templom – vetítette előre az előadások végső tanulságát. Szegedi László szerint addig marad meg egy nemzet és addig lesz naggyá, amíg a gyermekeket a szüleik már karon ülő korukban elviszik templomba. – Az első tanító már az ószövetség idején is maga a pap volt – utalt a lelkipásztorok fontos szerepére, és feltette a kérdést: vajon most is így van-e.

A kétnapos konferencia egyik előadásán Buzogány Dezső egyháztörténész, a kolozsvári Babes Bolyai Tudományegyetem professzora a gyulafehérvári kollégiumban zajló diákéletet rekonstruálta Johann Heinrich Alstedius egy kevésbé közismert kötete alapján, amelyben a kor diákjainak adott útmutatást. A gyulafehérvári kollégiumban 1629-től haláláig tanító teológus bár nem az erdélyi iskoláról írta meg diákoknak szánt gyakorlati útmutatóját, de Buzogány Dezső szerint hasonló lehetett a diákélet Gyulafehérváron is.

Ősz Sándor Előd lelkipásztor, az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltárának levéltárosa a Bethlen-kollégium gyulafehérvári korszakának oktatói és diákjai névsorát kutatta az elmúlt időszakban. Kutatásának eredményéről számolt be a VII. Egyháztörténeti Konferencián. Előadása elején arról értekezett, hogy miért Gyulafehérváron alapított meg Bethlen Gábor 400 évvel ezelőtt a Collegium Academicumot, majd elmonda, hol és milyen források felhasználásával talált rá annak a 161 diáknak a nevére, akik a 17. század elején a gyulafehérvári kollégiumban tanultak. Ismertette huszonhat rektornak a nevét is, amelyek kétharmadát már ismerték a történészek. Ígérete szerint kutatását tovább folytatja és kísérletet tesz arra, hogy nem csak a diákok neveit kutatja fel, hanem rövid életrajzukat is megírja.

Hasonlóan érdekes előadást tartott Gudor Kund Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese történészként a sárospataki kollégium száműzetésének arról a negyvennégy évéről, amelyet a pataki diákok Gyulafehérváron töltöttek. Felidézte, hogy Sárospataki Református Kollégium diákjait Báthory Zsófia űzte el 1671 októberében, a diákok pedig a reformátusok védőbástyájába, Erdélybe menekültek, ahol először Kolozsváron találnak menedéket, majd Gyulafehérváron rendezkednek be. Itt érte őket a Rákóczi-szabadságharc. A feljegyzések szerint többen elszöktek katonának, akik maradtak, pedig sokat szenvedtek, ahogyan a források jegyzik: „pőrén maradtak”. Néhány év nélkülözés után hagyták el Gyulafehérvárt és Boroskrakkóban találtak új, ideiglenes otthonra.

Természetesen nem csak Erdélyhez köthető előadásokat hallgathattak az érdeklődők az egyháztörténeti konferencián, ahol nagy számban képviseltették magukat a felvidéki egyháztörténészek is. Petheő Attila történész például a Trianon utáni felvidéki református és világi oktatás eltérő útját mutatta be két oktatási folyóirat cikkeinek alapján. Tömösközi Ferenc történész, a Selye János Egyetem Református Teológiai Kar adjunktusa a rövid életű Komáromi Református Koedukált Tanítóképző történetét hozta a hallgatóság elé, ahol mindössze két évfolyam végzett fennállásának négy éve alatt.

Czinke Zsolt lelkipásztor, könyvtáros a Komáromi Református Egyházmegye Könyvtárának huszadik század elejei történetét tárta a közönség elé. Előadásából kiderült, hogy Komárom már 18-19. században jelenetős könyvtárral rendelkezett, amelynek története szorosan összefonódott a Komáromi Református Egyház főiskolai könyvtárának történetével és legalább olyan jelentős könyvtára volt, mint a pápai kollégiumé. Utóbbi nem semmisült meg, mint a komáromi könyvtár 1763-ban. A könyvtár néhány év után neves mecénások segítségével újra többezres kötetállománnyal rendelkezdett. Érdekes epizód, hogy a könyvtárat a 20. század elején a komáromi templom tornyába költöztették, majd a második világháború után a szinte teljesen kifosztott könyvtár ajtaját befalazták, és nem is nyitották ki azt, csak az 1990-es évek közepén. A megmaradt állomány most a Kálvin János Történelmi Könyvtár kezelésébe került, és még tart a fellelt kötetek feldolgozása.

Szóltak előadások többek között az 1848-49-es szabadságharc idején fontosnak tartott oktatási kérdésekről, a dél-erdélyi lelkészképzésről, a két világháború közötti kolozsvári kóruséneklésről, vagy éppen arról, hogyan próbálják visszaszerezni a korábban államosított kollégiumok ingó vagyonaikat.

Bár nem lehetett ott mindenki mindegyik előadáson, de később egy tanulmánykötetben megjelenik a konferencia előadásainak anyaga. Kolumbán Vilmos József, az esemény szervezője zárszavában kiemelte, hogy eddig sosem volt ilyen magas az előadók száma a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet szervezte egyháztörténeti konferenciák során. Örömmel beszélt arról, hogy a 2015 óta minden évben megtartott egyháztörténeti konferenciára évről-évre egyre többen jelentkeznek előadóként, ahol nem csak a prezentációkra szánt húsz percek a fontosak, hanem a szekciók közötti szünetek, a közös ebéd és a közös vacsora és az ilyenkor zajló beszélgetések is. Tapasztalata szerint ekkor szakmai és baráti megállapodások születnek, amelyek eredményei hosszú távú kutatási projektek lehetnek.