Éljünk az oltás lehetőségével, hogy a közösség megmaradhasson

A Román Ortodox Egyház a napokban elhatárolódott az oltásellenes nézeteket terjesztő pópáktól. Ennek kapcsán a Maszol.ro romániai magyar hírportál arról kérdezte az erdélyi történelmi egyházak vezetőit, tapasztaltak-e hasonló jelenséget a lelkészeik körében, megkérve őket arra is, fejtsék ki álláspontjukat az oltási kampányról.

Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kató Béla aggasztónak tartja az oltásellenesség jelenségét. „Ehhez sajnos az is hozzájárul, hogy vannak oltásellenes orvosok, lelkipásztorok is, akik negatív reklámot csinálnak az oltásnak, és a mindennapi ember úgy érzi, hogy magának kell döntenie. Ki vagyunk szolgáltatva annak, hogy mi magunknak kell olyan kérdésekről döntenünk, amikről nem tudhatunk, ha nem szakértők” – magyarázta a portálnak adott nyilatkozatában.

Kató Béla

A püspök szerint egy lelkipásztor a népének kellene, hogy legyen a segítője, a vezetője, és egy világjárvány közepén nem terjeszthet olyan nézeteket, hogy nem kell beoltatni magunkat, mert ezzel veszélybe sodorja a közösségégét és saját magát. „Ez a fajta halálfélelem, hogy én nem adatom be az oltást, azt is jelzi, hogy csak saját magamra gondolok, nem az egész társadalomra. Mert ha azt is számba vennénk, hogy lehet, hogy én megmaradok, de körülöttem sokan meghalnak, akkor beoltatnánk magunkat. Ilyen módon is felelősségünk van” – hangsúlyozta az egyházi vezető.

Kató Béla azt üzente a híveknek: mindenki éljen az oltás lehetőségével, hogy a közösség megmaradhasson. Kérése hozzájuk, hogy ne az egyéni érdek vezesse őket, hanem gondoljanak bele abba is, hogy mi fog történni a családjukkal, a környezetükkel, és hozzák meg „azt a pici áldozatot”, amit meg kell hozni a közös jóért. „Biztos, hogy bármitől és bármikor meghalhatunk, a keresztény embernek ezt kell tudja, de az ő hitének és reménységének ezek felett kell állnia. Meg kellene hallgatni a vallomásait és tanúságtételeit azoknak, akik nagyon súlyosan betegek voltak és visszatértek, és akkor másképp gondolkodna el az ember” – fogalmazott a püspök.

A Maszol.ro megkeresésére Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke felidézte, hogy jómaga már január elején oltakozásra szólította a híveket. Akkor egy Facebook-bejegyzésben azt írta: elképedt azon, hogy a vírustagadás divatja erősödve terjedt akkor is, amikor a kórházak befogadóképessége a végét járta. Majd amikor elkészültek az első vakcinák, megjelentek az oltóanyag kritikusai és az oltást megtagadók serege. „Vírustagadók és oltásellenzők együtt keltenek zavart, és bizonytalanítják el a tájékozatlanokat, attól sem megriadva, ha halálba juttatnak így szerencsétleneket” – idézte fel akkori állásfoglalását.

Csűry István imaéjjel 2020

A püspök januárban az egyházkerület vezetősége nevében javasolta a védőoltás elfogadását és a beoltás alkalmazását. Csűry István többek között azzal érvelt, hogy az orvostudomány és a kutatók küzdelme „nem lehet szószátyárok célpontja”, és Krisztus parancsa is az, hogy a betegeket gyógyítsátok! „Mindannyiunk vágya, hogy egészséges világban éljünk. Ezért a legtöbbet akkor teszünk, ha magunkat és így másokat is védjük a kórokozóktól” – fogalmazott bejegyzésében az egyházi vezető.