Befejeződött az ÉRT

„Egymás számára is jelentsünk örömöt, találkozásban megismerkedésben és az együtt töltött időben,” – mondta dr. Börzsönyi József, a Zempléni Református Egyházmegye esperese. Pénteken délután kezdetét vette az Északkeleti Református Találkozó (ÉRT) Tokajban.  A július 1. és 3. között zajló rendezvénysorozat a kelet-szlovákiai, kárpátaljai, partiumi és északkelet-magyarországi reformátusok első közös találkozója.

kép

A Tokaj főterén felállított színpadon, a református templomban és a Zsinagógában különféle programok várták az érdeklődőket. A péntek esti evangelizációs istentiszteleten Steinbach József dunántúli püspök prédikált. Szólt a keresztyén ember valóságos öröméről, mely nem valami külső szerek vagy módszerek hatásra indukált rajongó érzés, hanem őszinte, a tekintetünkben is tükröződő öröm, aminek forrása a bennünk is kiábrázolódó Krisztus. A napot a Kormorán együttes koncertje zárta. 

Részletes beszámoló a pénteki napról

>> Képgaléria

Szombaton párhuzamosan zajlott a résztvető egyházmegyék „seregszemléje” és a kerekasztal-beszélgetések, délután koncertekkel szórakoztatták a közönséget. A második evangelizációs alkalmat dr. Kádár Ferenc sátoraljaújhelyi lelkipásztor tartotta, este pedig a Ghymes zenélt. A résztvetők az eső ellenére is kitartottak egész nap.

Részletes beszámoló a szombati rendezvényekről

>> Képgaléria

A vasárnapi záróistentiszteleten Csűry István királyhágómelléki püspök hirdetett igét.

Részletes beszámoló a vasárnapi istentiszteletről

>> Képgaléria

Forrás: tirek.hu