Háborúmentes hétköznapok

A záróeseményen üdvrivalgás volt a kétszáz fős gyereksereg válasza arra kérdésre, ki érezte magát igazán jól az elmúlt öt napban. Mégis keserédes hangulat érződött a fiatalokon a másnapi hazaindulás közeledtével. Nemsokára mindenki visszatér a háborútól sújtott hétköznapjaihoz, elszakadva a sátoraljaújhelyi idilltől.

A jelenlévő diákok egy része három-négy hónapja nem tud iskolába járni Ukrajnában, a tanulás mellett pedig a közösségi élmények is hiányoznak hétköznapjaikból. A táborban egyikből sem volt hiány: ismeretterjesztő előadások, rendhagyó tanórák, helytörténeti séták mellett ismerkedni is volt lehetőség a más területekről, de hasonló élethelyzetből érkező fiatalokkal. A február 6-án érkezett csapat nagy része az Ungvári járásból származik, de voltak köztük olyanok is, akik a távoli Harkivból vagy Mikolajivból jöttek. A tábor öt turnusa különböző területeket érintett Kárpátalján, ugyanakkor távolabbról is sokan csatlakoztak a programhoz, magyar és ukrán diákok egyaránt. A nyolc és tizennyolc év közötti táborozók többségének szülei elestek vagy megsebesültek a háborúban, esetleg a front közelében vannak. A háborús miliő számukra általános tapasztalat, kiszámíthatatlannak érzik otthoni sorsukat.

Amellett, hogy örömmel vették a finom falatokat, a számos programot (várlátogatás, filmvetítés, táncház, kézműves foglalkozások, mentálhigiénés, irodalomtörténeti vagy éppen egészségügyi előadások), a legnagyobb elégedettséget mégis a biztos áramellátás és a meleg váltotta ki. A Rákóczi Szövetség egyetemistákból álló szervezőgárdája kitett magáért: a minőségi programoknak köszönhetően a gyerekek vitalitása, jókedve érezhetően növekedett a hét előrehaladtával. Páran közülük önmagukba zárkózva, teljes passzivitásban érkeztek a helyszínre – a szervezők szerint azonban az öt nap elegendőnek bizonyult számukra is, hogy kicsit megnyíljanak, kimozduljanak fásultságukból. A téli tábor ezzel el is érte célját: kikapcsolódást, szórakozást hozott a fiatalok háborútól terhes életébe. Több tanár is kiutazhatott a diákokkal, akik a gyerekekhez hasonlóan élvezték a zavartalan körülményeket – persze csak a női oktatók, hiszen férfiak nem léphetik át a határt.

Balog Zoltán püspök a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke az utolsó estén tartott istentiszteletet az egybegyűlteknek, akiknek Zákeus történetét (Lk 19,1–10) magyarázta. A nép szemében gyűlölt, de a Jézus által megszólított kis ember történetéből kiemelte: Isten számára mindig fontosabb az egyén, mint a szenzációhajhász tömeg.

– Manapság olyan világban élünk, ahol ez az egyedüli ember nem számít. Olyan országból jöttetek, ahol ha az egyedüli embernek valami nagy baja lesz, a családja tönkremegy, de ez nem számít, csupán statisztikai adat. Közben itt van a Szentírás, amely arról tanúskodik, hogy egyetlen egy ember sem veszhet el – mondta Balog Zoltán.

– Fontos, hogy tudjátok, van valaki, aki számontart titeket, valaki, aki azokat is számontartja, akik már nem élnek ebben a világban. Ezt érezte meg Zákeus is, amikor betért hozzá Jézus, és amikor megfogadta, hogy jóváteszi a mások ellen elkövetett bűneit. A tömeg hiába zúgolódott, hogy az arra méltatlan vámszedőhöz tér be, Jézus azonban pontosan tudta, kinek van igazán szüksége rá – tette hozzá az egyházi vezető.

A püspök felhívta rá a figyelmet, hogy igazán a belső életünk számít Krisztusnak. Megjegyezte, hiába püspök, nem tudja megmondani, meddig tart a háború, és ígéretet sem tehet a hőn áhított békével kapcsolatban. – Ha holnap visszamentek, talán újra szembesülni fogtok a rossz hírekkel, újra besötétül az ég az aggodalomtól – de ha belül békességre törekedtek, ha elhiszitek, hogy az Isten ott van veletek, mégis megváltozhat az élet – zárta beszédét a Balog Zoltán, aki kitért arra is, hogy a Magyarországon szerzett élményeket és jó érzéseket meg kell őrizni, tovább kell adni, hogy legyen mibe kapaszkodniuk a háborús térségben élőknek.