Kegyesek és rászorulók Kárpátalján

A jótékonysági alapítvány a háború alatt is tovább működik

A segítségnyújtás példaértékű formája mutatkozott meg az elmúlt időszakban Ukrajnában: a segítő kezek egy emberként törekednek támaszt nyújtani a háború miatt sokat nélkülözők számára. Az idő nem állt meg az országban, vannak olyan szervezetek, amelyek a hadiállapot előtt és után is azon fáradoztak, illetve fáradoznak, hogy jobb életet teremtsenek a nehezebb sorban élőknek. Ilyen a több mint négy éve működő Kegyes (Kárpátaljai „Elfelejtett” Gyermekek Segítése) Jótékonysági Alapítvány. A háború következtében a gyerekek segítése mellettmásfajta támogatást is nyújtanak.

A Kegyes Alapítvány tagjai alapjában véve a kórházban „felejtett” gyermekekről igyekeznek gondoskodni. Fáradtságot nem ismerve, naponta látogatják, fürdetik, pelenkázzák a gyermekeket, akik mástól nem várhatnak támogatást, segítséget. A látogatások során a közös játékra is marad idő. Ezt a kicsik mosolygós arccal viszonozzák. A küldetést most a háborús helyzet nehezíti tovább, így felmerül a kérdés, hogyan tud ezzel megbirkózni a Kegyes. Sipos Józseffel, az alapítvány igazgatójával beszélgettünk.

Sipos József lelkész KEGYES Alapítvány, Kalocsai Ricsi fotó

Sipos József lelkipásztor, igazgató

Fotó: Kalocsai Richárd

A háború kitörése óta történt változás? Hogyan tudják végezni ezt a missziót?
Küldetésünket töretlenül végezzük, de vannak változások. A gyerekek mellett most a nehéz helyzetbe kerülő családoknak is igyekszünk segítséget nyújtani. Még a koronavírus idején kaptunk új feladatot, a Kegyes-babacsomagok kiosztását. Mivel akkor nem tudtunk bejutni a kórházba, meglátogattuk a mélyszegénységben élő családokat, és személyesen adtuk a kezükbe a különböző csomagokat. Istennek hála, ekkor mintegy negyven famíliának tudtunk segíteni. Ebből az ötletből merítve hoztuk létre a Kegyes-SOS-csomag programunkat, amivel a menekültek számára nyújtunk támogatást. A programnak és az adakozóknak köszönhetően Kárpátalja mellett Mariupolba, Szumiba és Umanyba is juttattunk már csomagokat.

Milyen állapotban vannak most a kórházban lévő gyerekek?
A jelenlegi helyzet miatt újabb feladataink is vannak, de a gyerekek ezt nem sínylik meg. A Kegyes fő célja az „elfelejtett” gyerekek gondozása maradt, ahogy korábban, most is hat munkatársunk között osztjuk fel ezt a munkát, és a hét minden napján gondozzuk a gyerekeket. A hadiállapot a kicsik életét is befolyásolja. Apróságnak tűnhet, de a legtöbben most például meg vannak fázva, hisz a napi többszöri légiriadó miatt, a szabályoknak megfelelően a pincébe kell vinni őket, és ott is kell lenniük, míg a veszély véget nem ér. A le-fel cipelés és az alvás megzavarása nagyon megviseli őket.

A nehézségek ellenére tudott fejlődni a Kegyes?
Isten gondviselésének köszönhetően Munkácson elkészült a babaszoba. Igaz, egy pici részt még nem sikerült befejezni, de a 95 százalékban elkészült fejlesztőszobát már átadtuk a gyerekeknek. A gazdagon felszerelt helyiségben gondozottjaink kedélyállapota szemmel láthatóan jobb irányba változott, ami sokat hozzá tesz további fejlődésükhöz.
Hálás vagyok azért is, hogy néhány héttel ezelőtt egy kisbusszal lettünk gazdagabbak. A menekültek részére készített csomagok mind Magyarországról érkeznek. Ezeket mostanáig a saját autómmal, vagy más szervezeteket megkérve tudtunk határ ezen oldalára juttatni. A szállítóeszköznek köszönhetően ezt már mi magunk végezzük, kézből kézbe, adományozótól adományozottig jutnak el a Kegyes SOS-csomagjai.

Adomány, segélycsomag, Kárpátalja

Fotó: Facebook.com

A Facebookon található nyilvános csoportjuk már több mint 15 ezer tagú. Ez a szám a segítségnyújtás támogatásában is megmutatkozik?
A Kegyest érdemben ez a csoport tartja fent. Mi egyetlen egy állami pályázaton se indultunk, kizárólag civilek, magánszemélyek és gyülekezetek támogatják szolgálatunkat. A csoport sok mindent magába foglal, hiszen a segítségnyújtáshoz szükséges információk mellett követőink saját szemükkel láthatják mindennapos tevékenységeinket, a gyermekek állapotát, fejlődését. Mostanra ez már nem csak csoport, sokkal inkább segítőkész közösség.

A háború adta nyomás alatt hogyan marad erő missziót teljesíteni?
A háború előtt sem volt könnyű a feladatok teljesítése, most még nehezebb lett. Munkatársaink főleg nők, akik ugyan itthon maradtak, de nekik is vannak férjeik, gyerekeik, akiket féltenek. Az ebből eredő feszültség érezhető, de – az Úrnak köszönhetően – nem roppantak össze, erős istenhitük van, és erős gyülekezeti közösségek állnak mögöttük. Lelkészkollégáimmal együtt külön figyelünk a felekezeteinkben lévő Kegyes-munkatársakra, hogy egymást erősítve, támaszai legyünk a másiknak a misszió további folytatásában.

A folytatást említette. Miként tekintenek a jövőre?
Korábbi nagy terveink most „parkolópályán” vannak. Minden napnak megvan a maga baja, ezért most nem tudunk túl messzire látni. Heteket, napokat tervezünk előre; a legfontosabb, hogy a ránk bízott feladatot el tudjuk látni mind a kórházban, mind pedig a menekültek között. Istentől kérjük ehhez a további erőt, egészséget és kitartást.