„Lebontotta az elválasztó falat”

Egyre természetesebb a reformátusok egysége - hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv, tiszántúli püspök május 22-én, két évvel a Kárpát-medencei reformátusok egységesülése után.

A Zsinat lelkészi elnöke szerint természetes, hogy ugyanaz az örökségünk és együtt akarjuk megélni a Krisztuskövetésünket. Nem írott malaszt, hogy megéljük az egységünket, és élő gyülekezeti kapcsolataink vannak - fogalmazott a püspök. „A látványos nagy feltűnést keltő eseményt, idén kapcsolatépítéssel és közös programokkal hitelesítették a gyülekezetek” - vélekedett Bölcskei Gusztáv.

kép

Az Egység Napját Debrecenben a józsaiak Nyitott Templom Egyházi Napokkal ünnepelték, az Immánuel Otthon olyan programokat szervezett, amelyek közelebb hozzák egymáshoz a fogyatékkal élőket és ép társaikat. A Szeretethíd önkéntesei pedig sütöttek, kerítést festettek és takarítottak.

Mi azok akarunk maradni, akik vagyunk

Debrecen-Józsán határon túli gyülekezetekkel ünnepelték az egység napját. A rendezvényt, a május 22-ei jelkép, az életfa fogta össze. Az archaikus ételek főzőversenyén kínálták a hajdúsági slambucot, a szatmári töltöttkáposztát és a kunsági birkapörköltet is. Az erdélyiek bográcsában Bíró Zoltán készített csorbalevest. Az erdőhegykisjenői főgondnok szerint 2009. május 22-e óta élénkebbek a gyülekezeti kapcsolatok, „jobban összejönnek a reformátusok”. Miközben a miccset (erdélyi grill kolbász- szerk.) készítette azt is elmondta, hogy Erdélyben minden nap meg kell vívniuk a harcot, hogy megtartsák identitásukat és magyarságukat, „de amikor ilyen alkalmakon megéljük az összetartozást, érezzük hogy nem hiábavaló” - fogalmazott.

kép

Gacsályi Zsolt józsai lelkipásztor szerint azért fontos, hogy a határon túli gyülekezetekkel együtt ünnepeljenek, mert az egység megélése gyülekezeti szintű, és ezek azok a kapcsolatok, amelyek a május 22-ei egységesülésnek tartalmat adnak. A Józsaparkban egész nap magyar népzene szólt és kézművesek mutatták be műveiket. A bibliai interaktív kiállítás a Biblia üzenetét igyekezett olyanokhoz is közel hozni, akiktől egyébként távol áll a Szentírás. A két napos rendezvénysorozatot ünnepi szabadtéri istentisztelet zárta.

Idegenkedést legyőzve

Debrecenben főterén szintén ünnepeltek a hétvégén. „Ugyanúgy, mint két évvel ezelőtt az egységet éljük át programjainkban, bár idén egy kicsit másképp” - mondta Győri Zsófia. A Nagytemplomi gyülekezet Immánuel Otthonának vezetője hozzátette: a fogyatékossággal élők és az épek egységét hangsúlyozzuk. „Azokat a közös pontokat keressük, amelyek összekötnek, és nem elválasztanak bennünket egymástól.

kép

A szakember szerint a társadalom nem készült fel a fogyatékossággal élők elfogadására, ezért szerveztek úgynevezett "érzékenyítő" programokat. A látók kipróbálhatták, hogy csak tapintással fel tudnak-e ismerni tárgyakat, mások pedig megtapasztalhatták azt, hogyan lehet kerekesszékben ülve közlekedni. Fogyatékossággal élők és ép gyermekek közösen agyagoztak, festettek és rajzoltak a főtéren.

A hétvégi programokat vasárnap a fogyatékossággal élők konfirmációja zárta a Nagytemplomban, ahol Bölcskei Gusztáv, tiszántúli püspök hirdetett igét.

Az ünnepi istentiszteletet itt megnézheti.

Önként vállalva

Egy süti a reformátusoktól - ez volt az elnevezése az egyik Szeretethíd programnak. A debreceni és környékbeli gyülekezetekben süteményt sütöttek, hogy a főtéren az Egység Napját ünneplőket és az arra járókat megvendégeljék. „Az egyházban ott van a lehetőség, hogy tudjon örömet szerezni”- mondta Tóth Mihala Veronika. A debreceni Szeretethíd koordinátora szerint idén eltalálták azt a formát, amelyre az egyháztagok szívesen megmozdulnak, ugyanis tizenötezer darab süteményt oszthattak ki.

kép

Szombaton egy másik helyszínen, a Debreceni Református Kollégium óvodájában már kora reggel kezdték a munkát az önkéntesek. A Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai és az óvodába járó szülők az intézmény udvarát szépítették. A nem mindennapi alkalom az óvoda és a büntetés-végrehajtási intézet vezetői valamint a fogvatartottak közös akaratával jöhetett létre - mondta Mészáros Barna. A börtönlelkész arról beszélt, hogy azon túl, hogy a szabad levegőn szeretnének lenni a fogvatartottak, fontos számukra, hogy valami hasznosat tegyenek a társadalomért, egyfajta helyreállító foglalkozás, amelyet mások is elismernek - fogalmazott. A fogvatartottak füvesítettek, cölöpöket raktak le és a homokozót töltötték fel a szülőkkel.

A hétvégéről készült riport-összeállítást itt hallgathatják meg.

Forrás: ttre.hu, fotók: Barcza János