„Maradjunk Krisztus szeretetének és üzenetének világítótornyai”

Lelkészeket szenteltek és kitüntették Berkesi Sándort a felvidéki zsinaton

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata X. ülésszakának soron következő ülését eredetileg novemberben tartották volna, de erre a koronavírus-járvány miatt most nyílt lehetőség. A rimaszombati református templomban pénteken tartott ünnepi nyitó istentiszteleten megemlékeztek a „gyászévtizedről” is, megkoszorúzták a reformáció 500. évfordulójára állított Gályarab-emlékművet. Lelkészeket szenteltek, átadták a Pálóczi Czinke István-díjat, és megköszönték a nyugdíjba vonult lelkipásztorok szolgálatát írta a reformata.sk. A Zsinat szombati munkanapján fontos egyhangú döntés született arról is: az egész Felvidéken bevezetik az új Református énekeskönyvet a gyülekezetekben.

Felvidéki zsinat 2022. április 1. Fotó: reformata.sk

A rimaszombati templom

Fotó: reformata.sk

Jézus üzenetének világítótornyai

Az istentiszteleten Rákos Loránt püspökhelyettes köszöntötte a megjelenteket, majd Máté evangéliuma 24,23–35 alapján hirdette az igét. Kiemelte: „igével és lélekkel felvértezve az igének megerősödött vitézeit”, a lelkészeket szentelik fel, egy Istent dicsérő életút kitüntetettjét méltatják, és a hű és kitartó szolgálatért mondanak köszönetet a nyugalmazott lelkészeknek. Majd az évszázados múlt példaképeire emlékeztetett, és a Zsinat előtt álló feladatokra is felhívta a figyelmet, hogy „Isten országának épülését” is előbbre vigyék.

Rákos Loránt Felvidéki zsinat 2022. április 1. Fotó: reformata.sk

Rákos Loránt: Maradjunk meg Krisztus szeretetének és egész üzenetének világítótornyaiként,

Fotó: reformata.sk

A világunk fenekestől felfordult, és özönként ránk zúduló bajok terhe alatt recseg-ropog elemi tartása – jelentette ki –, s miközben e nagybeteg világban nagy emberek nagy szavakkal próbálnak megoldásokat találni, még figyelmesebben kell Jézus szava alapján haladnunk.

Arra sürgetett mindenkit, hogy ha veszély is leselkedne ránk, akkor is maradjunk meg Krisztus szeretetének és egész üzenetének világítótornyaiként, kitartva a legsötétebb hullámok ellen is.

Nem lehetünk semlegesek

Ján Semján Felvidéki zsinat 2022. április 1. Fotó: reformata.sk

Ján Semján tartotta a szlovák nyelvű igehirdetést

Fotó: reformata.sk

Ján Semjan püspökhelyettes szlovák nyelvű igehirdetésének alapjául János evangéliumának 18. és 19. részének igéit választotta, amelyben Jézus második alkalommal jelenik meg Pilátus előtt, és a római elöljáró megkísérli még egyszer megmenteni Jézust, de végül enged a tömeg követelésének, és Jézust megfeszítik. Ha az egyház és állam viszonyában az egyház a semlegességet választja, ahogy tette Pilátus, akkor a püspökhelyettes szerint „könnyen előfordulhat az, hogy mossuk ugyan a kezünket, mert tiszták akarunk maradni, de ott maradt az, akinek szabadulásáért kiáltott a tömeg: Barabbás, aki harcos és gyilkos volt”.

A Mindenható őrállói

Hét lelkészt is szenteltek pénteken: ők sikeresen letették második lelkészképesítő vizsgájukat. Géresi Róbert püspök a Jézus főpapi imádságából idézett igét helyezte a felszentelés előtt álló lelkészek szívére: „Én őérettük odaszentelem magam, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal!” (Jn 17,19)

Felszentelt lelkészek Felvidéki zsinat 2022. április 1. Fotó: reformata.sk

A felszentelésre váró fiatal lelkészek

Fotó: reformata.sk

A fogadalmat a hat magyar lelkésztől Rákos Loránt püspökhelyettes, a szlovák lelkésztől Ján Semjan püspökhelyettes fogadta, majd Géresi Róbert püspök és az egyházmegyék esperesei kézrátétellel és egy-egy igével szentelték fel a lelkészeket. Kibocsátó beszédében Porubán Ferenc főgondnok azt kívánta a számukra, hogy a Mindenható őrállóiként tanulmányozzák továbbra is szorgalmasan a Szentírást, tanítsák a népünket alkalmas és alkalmatlan időben Isten Igéje szerint.

Lelkészszentelés Felvidéki zsinat 2022. április 1. Fotó: reformata.sk

Püspök és újdonsült lelkész találkozása

Fotó: reformata.sk

Hirdessék tisztán és hűen Krisztus evangéliumát, szolgálják Isten egyházának építését a sákramentumok – úrvacsora és a keresztség – kiszolgáltatásával, beszédeikkel és mindennemű munkásságukkal is, jó példával elöl járva egész életükkel – mondta a főgondnok, majd a felszentelt lelkészeket Géresi Róbert püspök megáldotta.

Lelkészszentelés Felvidéki zsinat 2022. április 1. Fotó: reformata.sk

Lelkészszentelés Rimaszombaton

Fotó: reformata.sk

„Hallod, hogy dübörgünk?”

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata az egyházi közösség és a református identitás megerősítéséért munkálkodó életek elismerésére 2013-ban alapította meg legmagasabb rangú elismerését, a Pálóczi-Czinke István-díjat.

A Zsinat azóta olyan hitvalló életeket tüntetett ki a díjjal, akik egész életpályájukkal, tanúságtévő tetteikkel igazolták az egyházi közösségnek, hogy egyedül a Krisztust követő értékrend alapozhatja meg e világban a mindenki által szomjúhozott igazságot. A díjat eddig Csémy Lajos professzor, Erdélyi Géza nyugalmazott püspök, Harm Jan Boiten holland nyugalmazott református lelkipásztor, Balog Zoltán püspök kapták meg. A 2022-es esztendőben a Pálóczi-Czinke István-díjat Berkesi Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc díjas karnagy, főiskolai docens kapta.

Édes Árpád Felvidéki zsinat 2022. április 1. Fotó: reformata.sk

Berkesi Sándor munkája nyomán csodák születtek – mondta Édes Árpád

Fotó: reformata.sk

A díjazottat Édes Árpád alistáli lelkipásztor méltatta. Berkesi Sándor sok nevezetes elismeréséből hármat emelt ki: a Liszt Ferenc-díjat, a KÓTA Szövetség életműdíját és a Kossuth-díjat. „Nem szakmai díj, amit ma átadunk. Egy egyháztest, egy kisebbségbe rekedt magyar közösség elismerése és mély köszönetnyilvánítása egy olyan embernek, aki sokat tett értünk” – hangsúlyozta. A Firesz kórusban Berkesi Sándor munkája nyomán csodák születtek: gyülekezeti szolgálatok sora országszerte, zenei téren öles léptekkel való fejlődés, ami már 1999-ben a Kodály-napokon aranysávos besorolást eredményezett – mondta a lelkész. Édes Árpád utalt arra is, hogy gyakori átfedésben a kántorképzős növendékek munkájával rendkívül ígéretes kórusmozgalom elindítója lett ez a kovász.

Géresi Róbert püspök, Porubán Ferenc főgondnok és Berkesi SándorFelvidéki zsinat 2022. április 1. Fotó: reformata.sk

Géresi Róbert felvidéki püspök és Porubán Ferenc főgondnok átadja Berkesi Sándornak a Pálóczi-Czinke István-díjat

Fotó: reformata.sk

„Az igazán nemes, nagy szellemek tulajdonsága az, amivel úgy nyúlnak le a kisebbekért, hogy nem megalázzák őket, de a magasba emelik, és közben ők maguk válnak az alázat példáivá. Hosszú értelmezés helyett hadd illusztráljam ezt egy képpel: amikor az elefánt mellett a hídon lépdelő kisegér csodálattal mondja: hallod, hogy dübörgünk?" – szemléltette gondolatait.

A Pálóczi Czinke István arcképét és a felvidéki egyház címerét ábrázoló ezüst emlékérmet, amelyhez 1000 eurós díjazás és oklevél is járt, Géresi Róbert püspök és Porubán Ferenc főgondnok adta át.

Berkesi Sándor Felvidéki zsinat 2022. április 1. Fotó: reformata.sk

Berkesi Sándor kegyelmi ajándékként, lelki meggazdagodásként tartja számon azokat az ismeretségeket és találkozókat, amelyek a felvidéki reformátusokkal közös munkálkodás el nem múló élményei

Fotó: reformata.sk

Berkesi Sándor őszinte meghatódottsággal fejezte ki köszönetét a díjért. A kitüntetés névadójáról, Pálóczi Czinke István püspökről szólva hangsúlyozta: nagy idők nagy tanúja volt, prófétája és tanítója református népének. A fiatal felszentelt lelkészekhez fordulva útravalóul Reményik Sándort idézte: ne hagyják a templomot és az iskolát, vagyis építsék a gyülekezetet és az ifjúságot, mint a jövő gyülekezetét. Beszéde végén kiemelte: kegyelmi ajándékként, lelki meggazdagodásként tartja számon azokat az ismeretségeket és találkozókat, amelyek a felvidéki reformátusokkal közös munkálkodás el nem múló élményei.

Köszönetnyilvánítás a nyugdíjas lelkészeknek

Nyugalmazott lelkészek Felvidéki zsinat 2022. április 1. Fotó: reformata.sk

A köszöntött nyugalmazott lelkészek

Fotó: reformata.sk

Az ünnepi istentiszteleten Géresi Róbert püspök köszönetét fejezte ki az elmúlt évben és idén nyugalomba vonult lelkipásztoroknak több évtizedes szolgálatukért. A szolgálatba lépésük és befejezésük évszámával ellátott emlékoklevelet adott át Demeter Vilma, Iván István zsigárdi, Molnár Elemér királyhelmeci, Rácz Elemér marcelházi, Radácsy Károly pelsőci lelkipásztoroknak. Balážné Poznán Edit györkei, Kis-Csáji Ferenc, Kis-Csáji Julianna és Szabó Éva perbenyiki lelkészeknek később juttatják el az oklevelet.

Emlékezés a Gyászévtizedre

Koszorúzás Felvidéki zsinat 2022. április 1. Fotó: reformata.sk

Porubán Ferenc főgondnok, Géresi Róbert püspök, és Rákos Loránt püspökhelyettes megkoszorúzza a Gályarab-emlékművet

Fotó: reformata.sk

2021-ben volt a 350. évfordulója annak, hogy kezdetét vette a gyászévtized: az 59 gályarabságra ítélt protestáns prédikátor és tanító java része a Felvidékről származott. Tavaly a járvány miatt nem tudtak megemlékezni erről az évfordulóról, így most pótolták: Buza Zsolt pozsonyi lelkipásztor, egyháztörténész felidézte a gályarab-hitvallók kitartását és bátor kiállását. Az ünnepi istentisztelet után Géresi Róbert püspök, Rákos Loránt püspökhelyettes és Porubán Ferenc főgondnok megkoszorúzta a reformáció 500. évfordulójára állított gályarab-emlékművet.