Megjelent a Református Vigasztaló Énekek II.

A református énekkincsünket bemutató albumon huszonegy olyan református zsoltár és dicséret hallható, amelyek az elmúlt évek során a Református Énekek koncerteken hangzottak el.

A Vigasztaló énekek I. CD elfogadottsága és egyházi, illetve világi körökben elért sikere indított egy újabb összeállítás kiadására. Két éve nem gondoltam, hogy közeli hozzátartozóink elvesztése okán magam is vigaszt váró felhasználójává válok a CD-nek." –vallja Böszörményi Gergely, a Periferic Records kiadó vezetője.

A Vigasztaló énekek II. kiadványon hallható énekelt imádságok többségében az Isten gondviseléséről, Krisztus szenvedéséről, a háládatosságról, a megtérésről, a feltámadásról, a sákramentumokról szóló dicséreteink, gyönyörű hitvalló és bűnbánati énekeink közül valók. A Vigasztaló énekek II. albumot is jó szívvel ajánlhatja a lelkipásztor, hogy a ravatalozóban ez szóljon. Ennek a kiadványnak is célja, hogy a várakozás ideje alatt olyan hitvalló és bűnbánati énekekkel búcsúzzunk elhunyt testvérünktől, amelyek erősítik Istenbe, és Megváltónkba, Jézus Krisztusba vetett hitünket, az örök élet reménységét hirdetik és vigaszt adnak.

„Ugyanakkor ajánlom minden kedves testvérünk figyelmébe a CD-k otthoni hallgatását, amellyel megtanulhatjuk a kevésbé ismert énekeink dallamát és szövegét, hogy valóban kétszeresen imádkozhassunk éneklésükkel. – olvasható a kiadó szavai az ismertetőben– Ha a vigaszra szorulók a szeretteikre emlékezve sokszor hallgatják az énekek, akkor reménységgel lehetünk abban is, hogy szép református énekeink hatására megtérnek Istenhez, vagy erősödik korábbi Istenhitük."


reformatus.hu