Ott lenni, ahová teremtett Isten

Ünnepi istentisztelettel zárult a 2022-es református egységnap Gyulafehérváron. Most először tartották a szórványban az ünnepet. Több mint kétezer résztvevő előtt hirdetett igét Balog Zoltán. A püspök úgy fogalmazott: Ősi földre hozott minket Istenünk, amely több mint ezer éve őseink munkálkodásának, örömének és bánatának tere.

A sok küzdelem közepette keresztyén hitünk tesz minket eggyé, ebben teljesedhet ki életünk. A hitünk ajándék – fogalmazott a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.

Istentisztelet Kiss Gábor, EGységnap 2022, Balog Zoltán

Balog Zoltán püspök, az MRE lelkészi elnöke

Fotó: Kiss Gábor

Mi lenne velünk keresztyén hitünk ajándéka nélkül – tette fel a kérdést a püspök, majd így folytatta: a közösség alapvetően meghatározza létünket. A hétköznapok nehézsége mellett mégis gyönyörű. Ennek jó példája a mai ünnep és azok a hálaadó istentiszteletek, amelyeket a tíz felújított erdélyi templomban tartottunk előző nap – tette hozzá. – Isten igéje olyan erőt jelent, amely segít egyben tartani a hívő közösségeket, ebből következik a mindenki iránt érzett keresztyén szeretet, amelyet Jézus Krisztustól kaptuk. Ez a szeretet összehoz minket, és ha kell, helyreigazít.

Igehirdetésében Balog Zoltán arra kérte az összegyűlt híveket, hogy értékeljék jobban az összetartozást. – Az elmúlt hónapokban is megtapasztalhattuk azt, hogy mit jelent, amikor egy emberként állunk ki a közösségért: Kárpátaljáért és azokért az ukránokért is, akik oda menekülnek a háború elől. A szeretet az egyetlen, amely képes legyőzni a gyűlölködést, az elutasítást, a hamis propagandát – mondta.

Istentisztelet egységnap 2022 Kiss Gábor fotója

Fotó: Kiss Gábor

Az együvé tartozásról a püspök Csoóri Sándor író örökérvényű sorait idézte: „ha már a sebesülésem ideköt, ideköt gyógyulásom is.” – Ott lenni, ahová teremtett az Isten, sokszor nem egyszerű, de erre nem az a válasz, hogy itt hagyjuk és tovább állunk, mert bármilyen nehéz, oda küld áldást az Úr, ahol együtt vagyunk, akkor is, ha sérülések érnek.

Az egyházvezető felidézett egy történetet a dél-erdélyi Algyógyról, ahol már az ókorban fürdőt építettek a rómaiak. – Az algyógyi gróf a 19. században időskori reumáját Franciaországban kezeltette. Ott azt mondta neki az orvos, hogy betegsége ellen a legjobb ellenszer az algyógyi víz, abban kellene fürdenie, és akkor meggyógyul. Ma is tudjuk, hogy ez a mi helyünk. Itt lehet meggyógyulni. Itt van az élet forrása. Gyógyuljunk együtt, és így majd megkapjuk Isten áldását.

istentisztelet_kissgabor20220521_KGB_9302.jpg

Úrvacsorás istentisztelet Gyulafehérváron

Fotó: Kiss Gábor

Az egységnap záróeseményeként tartott istentiszteleten Gudor Kund Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese hálát adott azért a támogatásért, amely lehetővé tette a református egységnap megrendezését Gyulafehérváron. Az úrvacsorás istentiszteleten a Kárpát-medencei református püspökök szolgáltak, majd az egységnapot szeretetvendégség zárta.