Somogyi segítség a horvátországi földrengés károsultjainak

Hétezer eurót gyűjtött össze a Somogyi Egyházmegye, amit Sziszeken adott át Vlado Kosic katolikus püspöknek Hella Ferenc, az egyházmegye esperese és Szenn Péter a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke.

Hella Ferenc és Szenn Péter Sziszeken

Szenn Péter református és Vlado Kosic katolikus püspökök, valamint Hella Ferenc esperes Sziszeken

Fotó: Sziszeki Püspökség

Horvátországba, a korábban földrengés sújtotta Sziszek városába vittek adományt katolikus testvéreinknek magyar reformátusok. A Somogyi Egyházmegye több mint harminc gyülekezete, a felvidéki Zselíz református közössége és magánszemélyek adták össze azt a hétezer eurót (közel két és fél millió forint), amit szerdán adott át Hella Ferenc nagykanizsai lelkész, az egyházmegye esperese és Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke Vlado Kosic sziszeki katolikus püspöknek. A legnagyobb összegű támogatás a csurgói gyülekezetből érkezett, ők hatszázezer forintot gyűjtöttek össze, de kisebb településekről is sok adományt küldtek.

Hella Ferenc Sziszeken adományt ad át

Hella Ferenc átadja a magyar reformátusok adományát Vlado Kosic püspöknek

Fotó: Szenn Péter

Hella Ferenc elmondta a reformatus.hu-nak, hogy a somogy-zalai térségben ők is érezték a földrengést a tavalyi év utolsó napjaiban, és fontosnak tartják, hogy a bajba jutott keresztény testvérek mellett kiálljanak. „Segítünk, amivel tudunk, először élelmiszert és tisztálkodási szereket küldtünk, most pedig pénzt viszünk” – mesélte nekünk az esperes, utalva arra, hogy ez a mostani adományozás nem előzmény nélküli: közvetlenül a földrengés után Nagykanizsa és a környékbeli Somogyi Egyházmegyéhez tartozó települések gyülekezetei hatszázötvenezer forint értékben adtak át a Vöröskeresztnek adományokat, amelyek két mikrobuszt töltöttek meg.

Templom Horvátországban a földrengés után

Megtámasztott templom Horvátországban a földrengés után közel fél évvel

Fotó: Hella Ferenc

Hella Ferenc elmondta, hogy most úgy döntöttek, hogy egyházi vonalon adják át a segítséget, és mivel már a határon való átlépés is megoldható, személyesen viszik el a magyar reformátusok adományait és támogató üzeneteit a horvátországi földrengés károsultjainak.

Szenn Péter püspök annyit tett hozzá: A református egyház helytáll Isten dicsőségére a segítségnyújtásban is.

„Hálásan köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a gyűjtéshez, és mindenki jókívánságát és imádságát visszük a horvátországi testvéreinknek. Biztosítjuk őket, hogy nem hagyjuk magukra keresztény testvéreinket és a próbatételben is mellettük vagyunk” – üzente Hella Ferenc mindenkinek, aki akár csak egy imával is, de támogatta a horvátországi földrengés károsultjait.

Kosic püspök megköszönte az adományt, és elmondta: a gyakorlati ökumenizmus a testvérek segítése a bajban. A püspök azt is hozzátette, a legtöbb támogatást az Európai Unióból Magyarországról kapták.

Sziszeki tetők a földrengés után

Sziszeki tetők a földrengés után

Fotó: Hella Ferenc