Sorra nyílnak a felvidéki református óvodák

„Jól döntöttetek, hogy a templom mellett építettétek fel az óvodát, mert a kettő összetartozik" – mondta Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke a felvidéki Királyhelmecen. Az elmúlt napokban számos felvidéki településen adtak át református óvodákat, bölcsődéket a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében.

Népitáncosok műsora a felvidéki Rozsnyón, a helyi Református Egyházközség új óvodájának és bölcsődéjének avatásán 2021. szeptember 6-án. MTI/Vajda János

Hagyomány és fejlődés: néptáncosok műsora a felvidéki Rozsnyón, a helyi Református Egyházközség új óvodájának és bölcsődéjének avatásán

Fotó: MTI/Vajda János

Rozsnyó

Azért hozunk létre bölcsődét és óvodát, hogy közel vigyük a gyermekeket Istenhez, s az Ő szeretetét jelenítsük meg az életükben, s rajtuk keresztül pedig a családokéban is – hangsúlyozta Géresi Róbert felvidéki püspök Rozsnyón, ahol átadták az egyházközség két-két csoporszobás, 64 gyerek befogadására alkalmas bölcsődéjét és óvodáját, valamint az alapiskola tornatermét, amelyek felépítését 426 millió forinttal segítette a magyar kormány. Jézus korában a gyermek helye hátul volt, és sokan nem nézték jó szemmel, hogy gyerekeket áld meg, ezért mondta: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket”. Géresi Róbert szerint ugyanakkor a mai ember végtelen szeretettel mindent meg akar adni a gyermekének, s közben célt téveszt, mert elfelejti a legfontosabbat: az Isten szeretetének a megélését és megtapasztalását, a gyülekezethez való tartozás valóságát, örömét és nehézségét.

Géresi Róbert püspök. Rozsnyói óvodaavatás 2021. szeptember 6. Fotó: Reformata.sk/Szarvas László

Nem a táblától vagy a nevétől lesz egyházi egy intézmény – mondta Géresi Róbert püspök Rozsnyón

Fotó: Reformata.sk/Szarvas László

„Éppen ezért hozunk létre bölcsődét és óvodát, hogy hitünk szerint a helyükre kerüljenek a dolgok.” Nem a táblától vagy a nevétől lesz egyházi egy intézmény, hanem attól, hogy akik ott szolgálnak, azok saját maguk is megélik az Istenbe vetett hitet és reménységet, s fontos számukra az, hogy közel vigyék a gyermeki életeket az Isten megtartó szeretetéhez – hangsúlyozta Géresi Róbert. Igehirdetése végén háláját fejezte ki Magyarország kormányának, hogy az óvodaprogram keretén belül Rozsnyón is lehetőséget kaptak egy intézmény létrehozására.

Rozsnyó, 2021. Varga Zoltán lelkész, Nagy András gondnok, Takács Klaudia lelkész, Grezsa István miniszteri biztos, Czimbalmosné Molnár Éva, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője és Géresi Róbert püspök Fotó: MTI/Vajda János

Szalagvágás: Varga Zoltán lelkész, Nagy András gondnok, Takács Klaudia lelkész, Grezsa István miniszteri biztos, Czimbalmosné Molnár Éva, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője és Géresi Róbert püspök

Fotó: MTI/Vajda János

Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos azt emelte ki, hogy a korábbi időkkel szemben az elmúlt hetek bölcsődei és óvodai avatóünnepségein nyomát sem látta kishitűségnek. Eljött annak az ideje, hogy önbizalommal telve, egy magyar-magyar összefogást, illetve egy közép-kelet-európai összefogást hirdessünk – hangsúlyozta Grezsa István. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy újra meg kell találnunk azt a küldetéstudatot, amely bennünket magyarokat ezer év óta mozgat. A rozsnyói bölcsődében és óvodában az immár szórványba szorult magyarság megőrizheti anyanyelvét, kultúráját, s egyúttal a közös kárpát-medencei jövendő alkotó részévé válhat.

Rozsnyói óvodaavatás 2021. szeptember 6. Fotó: Reformata.sk/Szarvas László

Rozsnyó új két-két csoporszobás, 64 gyerek befogadására alkalmas bölcsődéje és óvodája

Fotó: Reformata.sk/Szarvas László

Ma itt állunk hálát adva és megköszönve, elsősorban Megtartó Istenünknek, de mindazoknak, akik nélkül ez nem valósulhatott volna meg – mondta Varga Zoltán helyettes lelkész.

Rozsnyói óvodaavatás 2021. szeptember 6. Fotó: Reformata.sk/Szarvas László

Az óvoda egyik csoportszobája, amelyet hamarosan gyerekzsivaj tölthet meg

Fotó: Reformata.sk/Szarvas László

Részletesebb beszámolót a rozsnyói eseményről itt találnak

Pálfala

A délután folyamán a Felvidéken még egy, negyven gyerek befogadására alkalmas, két csoportnak helyet adó óvodát átadtak, a jelentős részben romák lakta Pálfalán. Grezsa István miniszteri biztos itt kijelentette: „Magyarország, illetve a magyar nemzetpolitika azt vallja, hogy a külhoni magyar nyelvű cigányság a magyar nemzet elidegeníthetetlen része".

Grezsa István Pálfala óvodaavatás - 2021 - Fotó: Reformata.sk/Szarvas László

Grezsa István:Magyarország, illetve a magyar nemzetpolitika azt vallja, hogy a külhoni magyar nyelvű cigányság a magyar nemzet elidegeníthetetlen része

Fotó: Reformata.sk/Szarvas László

„Kitörő hála illet meg mindenkit, kik az alapoktól a tető csúcsáig azon dolgoztak, hogy ezt az épületet most átadhassuk egyedi rendeltetésének. Egyedi azért, mert Magyarország Kormánya és a református egyházunk egy olyan történelmi súlyú és vitathatatlan közös erőt fedezett fel a múltunkban, amit most újra fel kívánunk támasztani – Istennel, méghozzá a cigányság és magyarság egy évezreden keresztül együtt megélt kapcsolatát" – mondta az avatón Rákos Loránt egyetemes lelkészi főjegyző.

Pálfala óvodaavatás - 2021 - Fotó: Reformata.sk/Szarvas László

Pálfala negyven gyerek befogadására alkalmas óvodája

Fotó: Reformata.sk/Szarvas László

A pálfalai óvoda átadásáról itt olvashatnak bővebben.

Királyhelmec

Kedden Királyhelmecen adták át az Édenkert bölcsődét és óvodát, amelyben két 20-20 fős óvodai csoport és egy 12 fős bölcsődei csoportot alakítottak ki. A beruházás, amelyet a magyar kormány támogatott a Bethlen Gábor Alapon keresztül, 1,3 millió eurós költséggel valósult meg.

Királyhelmec, óvodaavatás 2021 Fotó: Reformata.sk/Iski Ibolya

Az újonnan épült Édenkert bölcsőde és óvoda a felvidéki Királyhelmecen

Fotó: Reformata.sk/Iski Ibolya

„Nemcsak Királyhelmec, hanem az egész régió egy ajándékot kapott Istentől, amiért elsősorban Istennek vagyunk hálásak, illetve mindazoknak, akik ezt az Édenkertet létrehozták" – mondta ünnepi beszéde elején Géresi Róbert püspök, aki szerint csodálatos lehetőség, hogy az egész egyház területén bölcsődék és óvodák nyílhatnak meg, ahol a gyermekek szíve Isten felé vezettetik, ahol anyanyelven tudnak együtt lenni, játszani, imádkozni, verseket és mondókákat tanulni. „Jól döntöttetek, hogy a templom mellett építettétek fel az óvodát, mert a kettő összetartozik" – jelentette ki Géresi Róbert, majd Isten áldását kérte az óvodára és bölcsődére.

Királyhelmec, óvodaavatás 2021 Fotó: Reformata.sk/Iski Ibolya

Istentisztelet a királyhelmeci templomban: „Jól döntöttetek, hogy a templom mellett építettétek fel az óvodát, mert a kettő összetartozik"

Fotó: Reformata.sk/Iski Ibolya

A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programban minden felépülő óvoda fontos, legyen az faluban vagy városban, mert nincs első és másodosztályú polgár a Kárpát-medencében, a magyar kormány számára minden ember fontos – mondta Királyhelmecen Grezsa István miniszteri biztos. Mert amikor mi lelkileg megerősítjük magunkat – mert az óvodaprogram is erről szól –, akkor határoktól függetlenül újra szeretnénk egy gazdasági, kulturális életközösségbe szervezni a Kárpát-medencében élő magyarokat. A miniszteri biztos beszélt arról is, hogy az óvodaprogram jövőre befejeződik, de engedve a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház kérésének, a közeli Tiszacsernyőn egy új óvodát szeretnének felépíteni.

Molnár István királyhelmeci lelkipásztor beszédében úgy fogalmazott: „Számunkra az Úr ezt a lehetőséget adta, hogy az óvoda által, a jelenben neveljük a jövő nemzedékeit, biztos életalapokat, identitásuk számára biztos pilléreket kínálva".

Királyhelmec, óvodaavatás 2021 Fotó: Reformata.sk/Iski Ibolya

A gyerekek örömmel vették át az épületet

Fotó: Reformata.sk/Iski Ibolya

A királyhelmeci intézmény avatójáról a reformata.sk tudósított részletesebben.

Forrás: reformata.sk, MTI

Szeptember 1-jén Hetényen a református egyházközség Gólyavár óvodája és bölcsődéje számára átalakított épületet adták át rendeltetésének

Szeptember 2-án Zsigárdon bölcsődét adtak át. Az intézmény tizenkét gyermek bölcsődei ellátását biztosítja.

Szeptember 3-án Bátorkesziben átadták az egyházközség harminc férőhelyes Méhecske bölcsődéjét.