Új ifjúsági énekeskönyvvel jelentkezett az IKE

Az év végén az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) új énekeskönyvet adott ki Zengjed a dalt! címmel, amelynek bemutatóját január közepén tartották Marosvásárhelyen.

Az erdélyi IKE az elmúlt évben számos rendezvényt szervezett fennállásának 90. évfordulójára: volt születésnapi ünnepség a Protestáns Teológiai Intézetben, nyári fesztivál Szovátán (Válts irányt! – megközelítőleg 1500 résztvevővel), adventi zenefesztivál Kolozsváron (Várom az Urat). Az év végén pedig az IKE egy új énekeskönyvet adott ki Zengjed a dalt! címmel, amelynek a bemutatójára január 14-én, szombaton délután került sor.

kép

Nem vagyunk már zsoltáros nép!

Az Erdélyi Református Egyházkerület missziói előadója, Ötvös József esperes szerint egyháztörténeti pillanat, hogy az IKE először Marosvásárhelyen mutatta be harmadik énekeskönyvét. Szerinte a mai fiatal generáció elidegenedett az egyházi énekléstől, számukra idegenek már a hagyományos templomi énekeskönyv énekei. „Fontos lenne, hogy a fiatalok is választhassanak, mit szeretnének énekelni az istentiszteleteken” – mondta Ötvös József. Szerinte átalakulóban van az egyházi éneklés. „Akarva-akaratlanul bejön az egyházi életbe egy másfajta éneklés, szerephez jut a gitár, az orgona hangja pedig már nem jut el mindenhova. De minden időben így volt ez, hisz a régi templomi énekeskönyv megszerkesztésekor is olyan énekeket és dallamokat tettek bele az akkori szerkesztők, amelyek akkor slágerek, közkedvelt nóták voltak”– ismertette az esperes.

Felrázni és nevelni az ifjúságot

képAz énekeskönyv egyik szerkesztője, Bede István Szabadi úti kántor Kodály Zoltán-idézettel kezdte beszédét: „nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene, erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget”. Szerinte a zene és az ifjúság összetartoznak, számára az ifjúság felrázása, nevelése az énekeskönyv megszerkesztésének egyik célja. A másik szerkesztő, Mészáros Lehel Szabadi úti segédlelkész elmondta, az énekek kiválasztásában az volt a legfontosabb szempont, hogy a dalok szépek és énekelhetők legyenek, legyen bennük valami, ami megfog, s könnyen gitárral kísérhetők legyenek.

200 ének, magyar népies, cigány, zsidó dallamok

A könyv 200, magyar népies, cigány, zsidó dallamú éneket tartalmaz, benne van az eddig megjelent énekesfüzetek anyaga, illetve számos új ének. Van CD-melléklete is, amelyre az összes éneket felénekelték.

Forrás: reformatus.ro/szekelyhon.ro